Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-193

76 A Nemzetgyűlés 193. ülése 1921. évi május hó 23-án, hétfőn. diteni, akkor elsősorban azokat a gazdasági ágakat kell felvirágozattnunk, melyek az ország természetadta helyzeténél fogva hivatva vannak arra, hogy itt fejlődjenek, vagyis azokat, melyekkel a nyersanyagot tudjuk idehaza előállitani akár a földmivelés, akár a bányászat segítségével. E cél szolgálatába kell állítani a földmivelésügyi politikát, súlyt kellene helyezni arra, hogy már most gondoskodás történjék, hogy minél nagyobb mértékben termeltessenek kender, len és egyéb ipari növények, melyek alkalmat adnak az ipari termelésre, tehát elősegítik iparunk fellendülését anélkül, hogy a külföldnek lennénk lekötve. Az állattenyésztésnél ugyanigy gondot kellene forditani a juhtenyésztésre, hogy ezáltal minél több gyapjuf eldolgozó gyárat tudjunk felállítani . Már a háborúban is nyilvánvaló volt, hogy a nagy versengés oka a nagyhatalmak közt tisztán a piaci elhelyezkedés és a gazdasági érdekek voltak, és épen a Balkán- és a közel keleti kereskedelem az, mely — mint nálunk is látjuk — versenyfutást rendeztet Angliával, Franciaországgal és Németországgal a dunai útvonalért és a magyar kereskedelmi érdekek megszerzéséért. Ha tehát mi itt a Kelet kapujánál, akiknek természetadta helyzetünknél fogva elsősorban kellene ennek hasznát vennünk, nem készülünk elő ezekre, —sajnos, eddig nem tudtunk előkészülni — ha nem ragadunk meg minden alkalmat, hogy kezünkbe kerüljön a Kelet kereskedelmének kulcsa, akkor voltaképen elj átszőttük azt, hogy valaha is versenyképesek tudjunk lenni. Az állam épületét én olyannak látom, ugy képBelem el, hogy az négy pilléren nyugszik. Ez a négy, pillér, mint már emiitettem, az őstermelési ipar, kereskedelem és a kultúra. Az épület megépítésében ennek a négy tényezőnek szorosan össze kell működnie. Ha tehát nem ismerem azt a programmot, melyet az őstermeléssel akarnak megvalósítani, nem tudom megállapítani azt, hogy abban a kormányban, mely előttünk ül, megvan-e az a harmónia, az az együttműködés, melyet látni szeretnék, mert csak az egyes ministeriumok programmjának összevetéséből láthatom meg, hogy mennyire jön segítségére a földmivel és ügynek a kereskedelem és az ipar, mennyire segiti ezt elő a közoktatásügy, és mennyire áll ennek szolgálatában a pénzügy, melynek a fedezetről kell gondoskodnia, hogy annak segítségével ezt a politikát folytatni lehessen. A kereskedelemre és iparra vonatkozólag adott a minister ur programmot, de én ebben a programmban bizonyos hiányt látok, mely valószínűleg csak véletlen lehet. A minister ur egészen helyesen emiitette, hogy a szubvenciókat nem tartja helyesnek és fentartandóknak a jövőre nézve és gondoskodni igyekszik a kisiparnak olyan megsegítéséről, mely uj beruházásokat tesz lehetővé, hogy az állam ilyen módon jöjjön támogatására annak a kisiparnak, melynek nincsen elegendő tőkeereje. Azt hiszem, e téren a kölcsönnyújtás lesz az, amit a minister ur részben adni fog, és azt hiszem, hogy ez meg is fog felelni. A földmivelésügy és a közoktatásügy mellett fontos dolognak tartom még — és ez az, amivel legfőkép foglalkozni akarok — a nevelés kérdését, mert ugy érzem, hogy voltaképen minden, amit csinálunk, teljesen hiábavaló, ha mi a lelkekbe nem visszük bele azokat a tudnivalókat, azokat az ismereteket, amelyek szükségesek. Én, mielőtt felszólaltam, kérdést intéztem a közoktatásügyi minister úrhoz, hogy óhajt-e bennünket tájékoztatni azokról a tervekről, amelyek a nevelés terén a közoktatásügyi ministeriumot foglalkoztatják. Sajnos, erre azt a választ kaptam, hogy egyelőre nincs szándékában programmot adni. így kénytelen vagyok a programm ismerete nélkül hozzászólni a kérdéshez. A nevelésnek az elmúlt időkben az volt a nagy hibája, hogy túlságosan ideális célok irányában ment, túlságosan elméleti alapon állott és nem számolt a gyakorlati élettel. Most, amikor ezeket a kifogásokat folytonosan halljuk, én ugy veszem észre, hogy egy másik végletbe kezdünk átcsapni akkor, amikor tisztán csak gyakorlati nevelést kezdünk emlegetni, amikor, mondhatnám, egy kufár üzleti szellemet akarunk belevinni az iskolákba, hogy a gyermek csak azt tanulja meg, ami neki jövedelmet hoz, biztos megélhetést nyujt; Egy okos, céltudatos nevelésnél csak a két cél megegyeztetése lehet helyes : egyik oldalról könnyítse meg annak az egyednek az élet küzdelmeivel való szembeszállását, tehát adja meg részére azokat az ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy minden nehézség ellenére megélhessen, másrészt azonban feltétlenül kívánatos, hogy egy bizonyos ideális felfogás is érvényesüljön a nevelésben és ez nem lehet más, mint hogy az Isten, haza és társadalom iránti kötelességének teljesítésére kell nevelni azt a gyermeket. ( Ugy van ! half elöl.) Amikor ezeket a feladatokat igy nagyjából kitűzöm, szükségesnek tartom ezt azért, mert hiszen a gyakorlati nevelésnél már eddig is azt láttuk •— ugy az alsófokon, mint a középső fokon is — hogy abba a hibába estek bele az utóbbi években, hogy elfelejtették az ideális részt megmenteni. A legalsófoku nevelésnél, ahol az elemi iskolázás folyik, ma az elemi iskola voltaképen semmiféle célt nem szolgál, mert amellett, hogy az irni-olvasni és a számolni tudást megadja, igazi elméleti tudást nem ad, mert hiszen a gyermek érettségi foka kevés arra, hogy megemészthesse azokat a tárgyakat, amelyeket ma az elemi iskolában tanítanak ; viszont rövid az az idő arra, hogy őt magát érettebb, komolyabb, megfontoltabb felfogásúvá tegye. Kevés az a hat esztendő erre. Különösen kevés a vidéken, ahol, mint tudjuk, az a hat év csak papiroson van meg, abból alig marad meg esetleg három-négy év, mert hiszen a gyermek nem is az egész tanéven keresztül jár iskolába, hanem késő ősszel kezdi a tanulást