Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-206

664 'A Nemzetgyűlés 206, ülése 19k alkotmányjogban mindig a király nevében Ítéltek azért, mert a koronázás alkalmával a szent korona igazságügyi felségjoga a királyra ruház­tatott át; (Igazi Ugy van! half elöl.) ennek következtében tehát a jövőben is igy kell ennek lennie, s ezért a módosításhoz nem járulhatok hozzá. Hornyánszky Zoltán: Ez igy van! Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Nagyon- örülök, hogy Hornyánszky Zoltán kép­viselő ur is honorálja ezt a felfogásomat. Hornyánszky Zoltán : Ez igy van, ez közjog. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Az ötödik határozati javaslat arra vonatkozik, hogy sürgős törvényjavaslatot készítsünk elő a birák kinevezésének, előléptetésének stb. újbóli szabályozása iránt. Mint méltóztatnak tudni, csak a közelmúltban hoztuk meg a státustörvényt, amelyben elmentünk addig a határig, ameddig a pénzügyminister ur az állam anyagi helyzetét tekintetbe véve elmenni tudott. Ha a pénzügy­minister ur azt mondja nekem, hogy teljesíthető ez a kívánság, én huszonnégy óra alatt elő­terjesztem azt a törvényjavaslatot, amelyben a birák illetményeit felemeljük. A legnagyobb örömmel fogom ezt megtenni, addig azonban, míg a kormány többi tagjai s különösen a pénzügyminister ur ehhez hozzá nem járulnak, nem tehetem, s épen ezért méltóztassék ezt rám bizni, én szivemen viselem az igazságszolgáltatás érdekeit ebben a tekintetben is, s mihelyt meg­lesz a lehetőség, meg fogom tenni ezeket az intézkedéseket e határozati javaslat nélkül is. (Helyeslés. ) Rassay Károly képviselőtársam a párbaj büntetésére vonatkozólag terjesztett elő határo­zati javaslatot. Amint méltóztatnak tudni, a büntetőtörvénykönyv e tekintetben tartalmaz bizonyos büntető rendelkezéseket, hogy ezek megfelelőek-e, vagy sem, arról lehet beszélni, mivel azonban a Btk.-ben sok olyan rendelkezés van, amely bizony revízióra szorul és az igazság­ügyministeriumban ezen a revízión már dolgoz­nak is, nem tartanám helyesnek, hogy kiragad­junk egyes szakaszokat ós minden ilyen szakasz­ról külön törvényjavaslatot terjesszünk itt elő. mert a Btk. revízióját összhangban kell meg­csinálni. Epen azért kérem a t. Nemzetgyűlést, ne méltóztassék ezt a határozati javaslatot sem igy elfogadni, hanem esetleg — persze nekem nincs módomban határozati javaslatot előterjesz­teni — méltóztassék tudomásul venni azt az igéretemet, hogy az itt lefektetett elveket figye­lembe fogjuk venni, az előkészítő tárgyalás során meg fogjuk szívlelni mindazokat a javaslatokat, amelyeket Rassay képviselő ur előterjesztett. Szilágyi Lajos : Hiábavaló minden, amig a hadsereg kötelékében kötelező a párbaj. Kény­szerhelyzet. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Ezt azonban most az igazságügyi bizottságboz utasítani, hogy kvázi ezt a javaslatot tárgyalja '. évi június hó 10-én, pénteken, és a kérdést az általános revízió előtt hozza ide, nem lehet; mindezeknél fogva kérem, hogy ezt a határozati javaslatot méltóztassék eluta­sítani. Hornyánszky Zoltán képviselő urnák is van két határozati javaslata, amelyek egyikével bizo­nyos illetékeket akar a bíróságoknál behozni és felemelni. Tekintettel arra, hogy a pénzügy­ministeriumban a jogilletékeknek az egész vona­lon való szabályozása és felemelése tárgyában már amúgy is készül egy nagy munkálat, és hogy ez a határozati javaslat is annak anya­gába tartozik, talán nem volna célirányos, ha ezt a részt most kiszakítanék; épen azért kérem, méltóztassék ezt a határozati javaslatot szintén tárgytalannak tekinteni. A pénzügyminister ur tudomásul veszi az ebben foglaltakat s abban a jogilletékekről szóló törvényjavaslatban, amelyet be fog ide terjeszteni, igyekszünk majd ezt a gondolatot is honorálni. Hornyánszky Zoltán: Ez csak conditio sine qua non-ja első határozati javaslatomnak, sorsa attól függ, elfogadtatik-e az vagy sem. , Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Az első javaslatra vonatkozólag kénytelen va­gyok azt mondani, hogy ez sem fogadható el, mert a törvény határozottan intézkedik, hogy a várakozási idő három év, amely bizonyos ese­tekben két évre leszállítható. A nemzetgyűlés pedig ezt a törvényt egy határozati javaslat elfogadásával nem változtathatja meg. Azt mondja a képviselő ur határozati javaslata (olvassa) : »Mondja ki a Nemzetgyűlés, hogy a.z itélőbiráknak az 1920 : XX. te. 7. §-ában meg­határozott, háromévenkint bekövetkező előlépési idejét az első és második fizetési csoport min­denik fokozatában egy évben állapítja meg oly módon, hogy az előlépés évenkint magától kö­vetkezik be.« Azt hiszem, nem gondolt a kép­viselő ur arra, hogy ez forma szerint sem lehet­séges, mert ha a nemzetgyűlés ezt kimondaná is, ezzel a törvényt nem változtathatná meg; a határozati javaslat tehát legfeljebb olyan érte­lemben volna képzelhető, hogy egy módosító törvényjavaslatot terjesszen elő e tekintetben az igazságügyminister. Minthogy azonban csak nemrégiben hoztuk ezt a törvényt s abban elég­nek találtuk, ha két évre szállítjuk le az elő­lépés idejét, . . . Hornyánszky Zoltán : Azt sem csinálták meg Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: ... s minthogy ez meg is történik, és a pénz­ügyminister azt hiszem holnap vagy holnapután már formális hozzájárulását is megadja ehhez, — mert csak formális hozzájárulásról van szó, miután a törvény ezt kötelezően előírja — nekem bizonyos esetekben ... Hornyánszky Zoltán : Altalánosságban, nem­csak bizonyos esetekben ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister: Altalánosságban nem lehet, mert a törvény nem ugy rendeli, de ha a pénzügymimister ur a

Next

/
Thumbnails
Contents