Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-205

í Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. fel a numerus calusus sérelmes voltát. Az én állás­pontom ezzel szemben az, bogy a numerus clausura épen a magyar jogrend szempontjából van szük­ség s e tekintetben osztozom Szabó Dezső Írónak egy nem régen megjelent cikkében foglalt vélemé­nyében, amely cikkben ő többek között ezeket irja (olvassa) : »Törvényeket kell hozni, jogrendet kell teremteni, hogy biztosítsuk a magyarságnak azt a fejlődést, mélyet ezeréves történelmi munkája után tízmillió magyar megérdemel. A magyar ingatlan, a magyar kereskedelem, a magyar ipar, a jövedelmező pályák, a szellemi erőpontok olyan arányban kerültek a zsidó impe­rializmus kezébe, hogy az egy csekélyszámu kisebb­ség elnyomó zsarnokságát jelenti, mely minden jogrend kifejlődését megakadályozza. Jogrendet csak a törvényeknek és intézményeknek egész, tel­jes rendszere adhat, hol minden paragrafus támo­gat minden paragrafust ; minden egyes intézmény erőforrása, segítője minden intézménynek. így pl. a főiskolai numerus clausus elve, igy különállva, bármily szépnek látszana is, még veszélyes is lehet adott esetben. Egyfelől a nagy anyagi eszközökkel rendelkező zsidó ifjúság könnyen szerezhet kül­földön magas kiképzést s aztán haza jőve, a hatal­mas zsidó szolidaritás révén, megtalálja a maga helyét. (Igaz! ügy van!) Másfelől itt benn is állit hat a zsidóság főiskolát. Ezért kikeli mondani a numerus clausust az összes kenyérkereső-pá­lyákra, akár köz-, akár magán jellegűek legyenek. Meg kell teremtenünk azt a jogrendet, mely min­den fajnak egyenlő boldogulási feltételeket bizto­sit a versenyben. És feltétlenül törvénnyé kell tenni a numerus clausus elvét már a középiskolá­ban is. Csak a népiskola az, mely természeténél fogva, nem tür meg ilyen elvet.« Épen ezért, minden bővebb indokolás nélkül, bátor vagyok a t. Nemzetgyűlés elé a következő határozati javaslatot terjeszteni, kérve annak el­fogadását (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a vallás- és közoktatásügyi kormányzatot, hegy az 1920. évi XXV. te. intézkedéseit, vagyis a tudo­mányegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jog­akadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló törvénycikket megfelelő módosítással terjessze ki a középiskolákra azzal a meghagyással, hegy azok­tól a felekezeti iskoláktól, amelyek a törvényt nem alkalmazzák, az államsegélyt haladéktalanul vonja meg.« A numerus clausussal kapcsolatban Ernst Sándort, képviselőtársam felszólalása nyomán meg kell emlékeznem a nőknek a magyar tudományos pályákon való szerepéről. Bár igazán nem tartom magamat ez ügy hivatott szószólójának, hiszen a női kérdésnek leghivatottabb mestere, Schlachta Margit t. képviselőtársam közöttünk van, mind­azonáltal meg fogja engedni nekem a t. Nemzet­gyűlés, hogy én, aki az egyetemi nőhallgatók ottho­nának lelkésze voltam éveken át, ehhez a kérdéshez hozzászólhassak. A numerus clausust a női pályákra a legszigorúbban kiterjeszteni kívánom épen a rtő­NEMZETGYÜLESI NAPLÖ. 1920—1921. — X. KÖTET. évi június hó 9-én, csütörtökön. 617 védelem szempontjából. Ez nem csupán az én különleges véleményem, hanem meggyőződésem az, hogy a nők komolyabb része hasonlóképen érez és gondolkozik. Ennek legfényesebb bizonyítéka az a levél, amelyet ha a t. Nemzetgyűlés megenged, bá­tor leszek felolvasni. Mindenesetre megérdemli azt a figyelmet, amellyel mindannyiunknak adóznunk kell ilyen mélyen szántó és életbevágó kérdés tár­gyalásánál. A levélnek csak néhány részét fogom felolvasni. (Olvassa) : »Lehet, hogy nem beszélhetek unisono a mai leányok nevében, de mindenesetre a komolyabban átgondoltak és mélyebben átéltek nevében mond­hatom : nem vagyunk helyünkön, nem érezzük magunkat otthon sem az egyetemen, sem a könyv­tárban, sem a katedrán. Ha oda kényszerítenek a társadalmi és gazdasági körülmények, igen, el­megyünk és diplomát és képesítést szerzünk és el­végezzük az erőink megfeszítésével, sokszor ráadá­sával, de nem szív és lélek szerint. És még jó, ha csak képesítést és nem kenyeret kellene szereznünk. A kenyérkereső nő, tisztelet, becsület neki, de mégis csak szomorú szurrogátuma a legszomorúbb év­századnak. Nem kevesebb munkát, nem tétlen királyfivárást akarunk mi. Szerintem ugyan az sem volt olyan tétlen és a mérleg mindjobbon a régi asszonyok javára billen. Milyen férfiakat neveltek azok és milyen a mai ifjúság, a modern, századvégi mamáknak a neveltjei. Komoly, felelősségteljes noviciátusnak nézem a leányságunkat, mert mi­csoda perspektívát nyújt az a gondolat, hogy a jö­vendő vagy soha eljövendő otthonomban minden aszerint lesz szép, mély, meghitt és bensőséges, ahogy mos t gyűjtöm, vetem magamba, hogy aztán adhassak, de igazán adhassak az uramnak, a gyere­keimnek, soha ki nem fogyó tele lélekkel. Nem akar­nék kevesebbet tanulni, ugyanazt, mindent, ami férfikoponyát foglalkoztat csak másképen, ahogy Puskin is mondja. Nagyon szeretem a háztartást, de nem akarnék csak gazdálkodni, hanem, az újságot bizony nemcsak a tárcarovatnál kezdeni és végezni, mert azt már mégsem bírnám elviselni, hogy az uram egy kis barátságos eszmecserére okvetlenül kávéházba menjen. Otthon, igazán otthon kellene lennie a pincében, padláson, konyhában és mosó­konyhában is otthon. Mindenütt T. Nemzetgyűlés ! Ez egy igazi női léleknek igaz megnyilvánulása, amely azt hiszem, élénken bizonyítja azt és bernem csak még inkább meg­erősítette azt a meggyőződést, hogy a mi leány­nevelésünket teljesen uj alapra kell fektetni. Nem egyetemi képzettségre, hanem a férjhezmenés lehetőségére van szüksége leányainknak, házias­ságra, a háziipar és könnyebb foglalkozások tüze­tesebb ismeretére, mint ahogy azt délelőtt Giess­wein t. képviselőtársam hangoztatta. A népiskolák reformjáról is esett szó. Ezért röviden csupán azt kívánom az igen t. kultusz­min ister ur szives figyelmébe ajánlani, hogy ezek reformja terén elsősorban is a nyolc esztendeig tartó iskolakötelezettséget minél előbb állapítsa I meg. Ugy a falusi, mint a fővárosi ifjúság szem­- 78

Next

/
Thumbnails
Contents