Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-205

A Nemzetgyűlés 205, ütése 1021. évi június hó 9-én, csütörtökön. 605 hogy ami az egyiknek igazságos, az a másiknál is méltányos legyen. A középiskolának egy olyan tehertételét emlitem most meg, amely lehetetlen : a helyettes tanári intézményt. Nem hiszem, hogy igen sokan tudják, hogy milyen lehetetlen állapot a helyettes tanári intézmény. A helyettes tanár ugyanazt a munkát végzi, ugyanaz a kötelessége mint a rendes tanároknak, semmivel sem több, sem kevesebb; de esküt nem tesz. Semmiféle más kedvezménye nincsen, ugyanolyan funkciót végez, nagyon sokszor még érettségi bizonyitványokat is állit ki. Még az iskolaszolga vagy a második iskolaszolga is esküt tesz, de a helyettes tanár ég és föld között lebeg. Azt kivánjuk tehát, hogy a helyettes tanárok a három évre vonatkozó régi törvény fentartása mellett megfelelő fizetési osztályba soroztassanak és esküt tegyenek, továbbá, hogy a gyakorló tanárjelöltek legalább a létminimumnak megfelelő jutalomban vagy ösztöndíjban részesüljenek. Ha a minister ur hozzáértő emberekkel és tanácsosaival bármilyen reformot fog csinálni, az a reform is csak irott malaszt lesz addig, amig a tanárképzést nem fogja reformálni, még pedig ugy, hogy nemcsak elméletileg fogják kiművelni azokat az embereket, hanem gyakorlatilag is, akik tanárok lesznek, mig jeles tanár mellé be nem osztják s mig legalább egy esztendőn keresztül jó tanár mellett, annak állandó felügyelete mellett nem fog tanúbizonyságot tenni arról, hogy ő képes tanítani. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister : Nagyon helyes ! Usetty Ferenc: Nagyon sok elsőrendű műveltségű tanárunk van, de nem minden jeles képzettségű tanár tud tanítani is. Itt van az Eötvös-Collegium. Ez egy gyönyörű alkotás, hanem oda csak 40—50 embernek sikerül bejutni, a többi szegény filozopter áttengődik az életen, soha iskolát nem lát. Huszár Károly : Az orvosoknál máskép van ! Usetty Ferenc : Helyesen mondotta Huszár Károly t. képviselőtársam, hogy az orvos megkapja tisztességesen azt, amit kér, az ő klinikai kiképeztetésénél. És itt egy régi tanárom mondása jut eszembe, aki már akkor felkiáltott és azt mondotta 25 esztendő előtt : lehetetlen állapotok uralkodnak a tanárképzés terén — s azóta, valljuk be, nagyon kevés történt ezen a téren — ti az egyetemen kenyeret kértek és gyémántokat adnak nektek, de nektek majd kenyeret kell az iskolában osztogatni s a ti zsebetek is kenyér helyett gyémántokkal lesz tele. Nekünk olyan tanárokra van szükségünk, akik műveltek, hivatásuk magaslatán állanak, de akiknek meg van adva az a bizonyos facultas docendi, amely nélkül tanári munkát nem tudok elismerni. Vass József vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyon helyes! Usetty Ferenc: A múltban, 8—10 esztendővel ezelőtt végre belátta ezt a kultuszminister és segíteni akart ezen a helyzeten. Be is osztott a tanárok mellé tanárjelölteket, ellenben — az egyik munkatársa az igen t. kultuszminister urnák tanúbizonyságot tehet róla, — nem olyan emberek mellé osztották be azokat a tanárjelölteket, akik tanítani tudtak, hanem legalább 80%-ban olyanok mellé, akiknek fogalmuk sem volt a tanításról. Volt eset rá, már régen meghaltak az illetők, a nevüket sem emlitem, de akik jól tudtak udvarolni, és bizonyos társaságokban járni s a ministeri tanácsosnak, aki akkor intézte a dolgokat, a kegyét keresni, azoknak 5—6 is jutott, a legjelesebb tanárok mellett pedig sokszor egy sem volt. Tehát a gyakorló tanárjelöltek intézményét mára jövő iskolai év elején méltóztassék, ha nem is talán ilyen formában, de ehhez hasonlóan megoldani. Hogy visszatérjek az Eötvös-collegiumra, én belátom és elismerem, hogy ott elsőrangú embereket képeznek tanárokká, de azok az emberek, ha elvégezték azt a kollégiumot, mindenre gondolnak, — tisztelet a kivételeknek, nagyon kevesen vannak — de a legtöbben mind egyetemi katedra után áhítoznak. Pedig azt hiszem, hogy azokat azért képezték ott ki, hogy vezetők legyenek, hogy jó példájukkal, tudásukkal, kvalitásaikkal azoknak a szerencsétlen társaiknak, akik nem voltak olyan szerencsés helyzetben, hogy oda bekerülhettek volna, példával szolgáljanak. Az ujjaimon megtudnám számlálni és neveket is említhetnék, ki is mondom, az egyetlenegy, akiről tudom, — és nagyon kevés lesz még ilyen — de őróla tudom, hogy ő talán az egyedüli abból az időből, aki az Eötvös-collegiumot végezte, és nem átallotta, hogy vidékre menjen tanárnak : Bleyer Jakab. (Éljenzés a középen.) Azonban ha bármilyen erősen is gondolkoznék, nem igen találnék többet azok között. A következő pontja határozati javaslatomnak az volna (olvassa) : »A megüresedő állások lehetőleg azonnal töltessenek be és más egyenrangú tisztviselőknél szokásos helyi előléptetések és címek adományozásával a tanári állás kulturális jelentőségét is elismerjék, biztosítsák és kiemeljék.« És itt a legnagyobb elismeréssel emlékszem meg a kultuszminister urnák azon intézkedéséről, mely másfél hónappal ezelőtt történt, hogy a magyar iskola körül érdemeket szerzett, elsőrangú tanférfiakat főigazgatói és igazgatói címekkel kitüntette. Az akkori t. pónzügyminister ur, ugy vagyok informálva, többször visszautasította ezt, pedig egy árva fillérébe sem kerül a magyar államnak. Fájdalom, 20—30 esztendeig kellett ezt kérni, mig végre akadt ember, aki belátta, hogy jó szóval, címekkel, meg kell becsülni azokat, akik erre méltók. A megüresedő állások töltessenek be, még pedig pályázatok utján. Yolt a magyar tanári rendnek, a középiskolai tanárságnak egy gyönyörű