Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-205

580 A Nemzetgyűlés 205. ülése 1921. évi június kő 9-én, csütórtóhnn. mint Jézus parancsolatait a gyermekeknek oly nagy erővel kel] mintegy átélniök, hogy ezeket azután a család körében, a nemzet körében és az idegen nemzetekkel szemközt is érvényesítsék. Sőt tovább megy, még a német nyelv oktatására is azt mondja, bogy miután a német nemzet érzelmi és kulturális életével megismertették a gyermekeket, a saját nemzeti öntudatból azután áttérjen egyszersmind az összemberiességbez való tartozás gondolkozásmódjára. A történelmi oktatásra nézve hasonló követelményei vannak (olvassa) : »Kriege zwischen den Völkern sind deshalb nicht als Höhepunkte geschichtlicher Entwicklung, sondern zumeist als die Zerstörer menschlicher Kulturerrungenschaften zu werten.« Azaz a háborúkat nem ugy kell ecsetelni, mintha azok a történelmi fejlődés zenitje volnának, hanem mint olyan zavarodásokat, amelyek a kulturális életet zavarják és bénitják. És ehelyett azt mondja, hogy inkább »auf die Kulturgeschichte, als die eigentliche Arbeitsgeschichte der Menschheit«, a kulturtörténelemre kell a nagyobb súlyt fektetni. Sőt még a geográfiai oktatásnál is kívánja a kapcsolatot feltüntetni a nemzet és a többi nemzetek között. Tovább megy azután az idegen nyelvek tanításánál és kivánja, hogy a gyermekeket idegen nyelvekre is jktassák. Ebben nagy igazsága van. Az ember a saját nyelvét akkor tanulja igazán megérteni, ha módjában van azt egy másik nyelvvel is összehasonlítani, akkor alakul ki az ő képzelőtehetségében egy uj képe a nyelvnek m,agának, akkor mintegy belehatol a nyelv természetébe. A saját nyelvét mindenki csak mechanikusan tanulta meg és mechanikusan kezeli. Mikor azután egy idegen nyelvet akar tanulni, akkor kezd gondolkozni és akkor kezdi kérdezni, hát miért van ez így, miért nincs ez ugy. Sokszor épen a nyelv szabálytalansága vezeti őt arra, hogy kezdje kérdezni, miért van ez a szabály és miért van ez a másik szabály. Pedagógiai szempontból, a nyelvtanitás szempontjából én tapasztalatból mondhatom azt, hogy nincs jobb eszköz arra, hogy a gyermekeket a nyelv világába bevezessük, mint amit már ujabb időben nemcsak gyakorlati szempontból, hanem épen értelemképző szempontból is belátnak és amit Németország egyes részeiben, sőt Franciaországban is bevezettek, t. i. az esperanto nyelv tanítása. Azért figyelmébe ajánlom az igen t. minister urnák, de nemcsak a kultusz minister urnák, hanem a kereskedelemügyi minister urnák is, mert kereskedelmi szempontból is nagy fontossága van annak, hogy hazánkban is a lehetőség megadassék — ha nincs is itt még az az idő, hogy kötelezővé váljék — az esperanto nyelvnek, mint általános segitő nyelvnek legalább fakultativ oktatására. Komoly lépések történtek már a Nemzetek Szövetségénél, a Ligue des Nationsnál is, hogy ott is fogadják el az esperanto nyelvet egyik hivatalos nyelvül. Aki nemzetközi kongreszszusokon részt vett, tapasztalhatta, hogy micsoda nehézséget okoz az, hogy ott egy és ugyanazt a dolgot francia, német és angol nyelven is kell pertraktálni, milyen unalmassá teszi ez a tárgyalást. Ezért minél inkább fokozódik a nemzeteknek egymásközti érintkezése, annál inkább nyilvánvaló és annál inkább szükségessé válik az, hogy kell teremteni, de nem is kell teremteni, mert megvan, hanem kell behozni és általánosabbá tenni egy olyan nyelvet, amely bizonyos tekintetben idegen nyelv mindenki számára, de azért mégis általános emberi, neutrális nyelv, amelynél nem kell senkinek sem megalázkodnia azért, hogy esetleg egy másik nemzet nyelvét használja és ezáltal mintegy elismeri annak a másik nemzetnek a fölényét és mivel nem lehet minden ember egy Apponyi gróf, aki egyforma tökéletességgel beszéli a francia, angol,német és olasz nyelvet a magyaron kivül, azért igenis szükséges az, hogy más ember ne legyen kénytelen ott a franciák és angolok előtt kissé ügyetlenül kezelni azt a nyelvet, amelyet ők tölékeletesen kezelnek, mert gyermekkoruk óta tanulták és ők olyan szerencsések, hogy nincs szükségük más nyelvre. Nem mondom azért, hogy mindenben szerencsések, mert különösen a franciáknál sok egyoldalúságot találunk, ami ennél a zseniális népnél nem volna meg, ha egy kissé a Rajnán túl is jobban tekintgetne és jobban megismerkednék más kultúrnépek gondolkozásával és szellemével. Ezen a német ministeri rendelkezésen kivül legyen szabad még egy franciára hivatkoznom, és ez nem kisebb ember, mint Maréchal Foch, aki nemrégiben a Napóleon-emlékünnepély alkalmából a francia rokkantak, az Invalides-ok előtt Napóleonra vonatkozólag a következőket mondotta (olvassa) : »Il monte l'art de la guerre au-dessus des hauteurs connues, mais cet art va l'emporter luimême aux régions du vertige. Identifiant la grandeur du pays avec la sienne propre c'est par les armes qu'il voudra régler le sort des nations si on pouvait faire sortir le bonheur de son peuple d'une suite désormais nécessaire de victoires, aux sacrifices douloureux quand même. Comme si ce peuple pouvait vivre de gloire et non de travail. Comme si les nations battues, atteintes, dans leur indépendance ne devaint pas se lever un jour pour la reconquérir, mettre un terme au régime despotique et présenter des armées bientôt fortes par le nombre et invincibles par l'ardeur que leur donne le

( droit outragé.« Napóleonról mondja Foch marsall, hogy ő a háború művészetét az eddig ismert magasság fölé emelte, de épen ezáltal őt elragadta azokba a régiókba, melyek őt elszéditették, midőn a saját nagyságát országának, nemzetének nagyságával azonosította és a fegyverek által akarta a népek sorsát elintézni, mintha csak a népek jólétét a győzelmek folytonos sorozatából lehetne eredményeztetni, mintha csak ez a nép a gloireból, a dicsőségből meg tudna élni, és nem a munkából. Mintha csak nem kellene tartani attól, — és ezek nagyfontosságú dolgok egy francia marsall szájából —• hogy azok a legyőzött és zsarnoki hatalom