Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-204

548 A Nemzetgyűlés 204., időse 1921., éi i június hó 8-án, szerdán. birtokosok az erdőt mielőbb rendbehozzák és pótolják. Azután voltak a községekben gyümölcsfaiskolák, amelyeket a község kezelt tervszerűen. Innen szaporították az ojtott kész gyümölcsfákat. A háború alatt ezeket sok helyen elhanyagolták, a faiskolákban nem ojtottak, ugy hogy nemsokára odajutunk, hogy nem tudunk gyümölcsfákal telepíteni, mert a községi faiskolákat nem kezelik. Arra kérem a földmivelésügyi minister urat, szoritsa rá a községeket, hogy a faiskolákat hozzák rendbe és kezeljék továbrba is, mint a háború előtt, okszerűen, hogy a község lakosai onnan szerezhessék be a gyümölcsfákat. A legelőkre vonatkozólag is volna néhány szavam. Nagyon jól tudjuk, hogy ez a szerencsétlen ország csak ugy boldogul, ha nagy súlyt helyez az állattenyésztésre. Sok helyütt azonban nincsenek legelők. Ilyen helyeken a volt erdőkből kellene legelőt csinálni. Az állami erdőhivatalok ma ennek mindenféle akadályt gördítenek az útjába. Arra kérném a földmivelésügyi minister urat, terjesszen be törvényjavaslatot, amely kimondaná, hogy ahol más terület nincs, ott az erdőkből hasitsanak M legelőt. A tulajdonosoknak kötelességévé kellene tenni, hogy a kopár területeket, vizszakadásokat, utmenti helyeket okvetlenül fásitsák be. Az ilyen helyeken akácfát lehetne ültetni, de evvel nem törődik senki, sőt sok helyen nem is tudnak az akácfa palántájához hozzájutni. Ezek a területek ilyen módon parlagon maradnak, holott rengeteg fát lehetne ott az országnak termelni. A szakiskolákról is volna néhány szavam. Előttem szóló t. képviselőtársaim már emiitették ezt a kérdést. Nekem is az volt a tapasztalatom, mint nekik, hogy aki a múltban ezekben a szakiskolákban járt, az nem ment vissza az apja gazdaságába, hogy ott többi gazdatársának mintaképül szolgáljon, hanem rendszerint elment uradalmakba botos ispánnak vagy más egyébnek. En azt szeretném, ha minden küzségben egy falusi kis mintagazdaságot létesítenének, ahol a kisgazdák a természetben látnák, hogy felebarátjuk hogyan tud egy hold földön négy métermázsa helyett 8 métermázsa búzát termelni, hogyan tud takarmányt termelni, szóval: hogyan tud okszerűen gazdálkodni. Tudjuk, hogy a magyar ember csak annak hisz, amit lát. Minden községben akadna olyan gazda, aki ezt vállalná. Minden községben lenne például egy gazdasági szaktanító, vagy községről-községre bizonyos körzetekbe lennének beosztva. Ezek azután minden községben felállítanának egy ilyen mintagazdaságot. Ez nem kerülne költségbe, mert a tulajdonosnak megvan a földje, megvan a gazdasági felszerelése, csak néhány gépet kellene még beszerezni. Itt az a gazdasági szaktanár azt is megtanítaná, hogyan kell fát ojtani, szemezni, szóval : fát nemesíteni, vagy esetleg szőlőt ojtani. Tehát olyan dolgokat tanulnának itt. amiket könyvből nem lehet megtanulni, csak természetből. Nem akarok tovább időzni a részleteknél, mert t. képviselőtársaim eléggé kimerítették már ezt a kérdést. Arra kérem még egyszer a földmivelésügyi minister urat, szíveskedjék megszívlelni azokat, amiket itt előterjesztettem és szíveskedjék a jövőben a lehetőség szerint odahatni, hogy mezőgazdaságunk minél előbb felvirágozzék. Nagyon jól tudjuk, hogy szegény magyar hazánk magára van hagyatva. Ha mi magunk nem törődünk önmagunkkal, akkor ugyan ki törődjék velünk ? Mezőgazdasági állam vagyunk. Oda kell törekednünk, hogy az állam földje ki is legyen művelve. Hála Istennek, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a mi földünk kevés kivétellel mindent megterem. Csak jól kell művelni, jól kell munkálni a földet. Természetes, hogy ehhez szakértelem kell. De ha ezek a gazdasági szakiskolák és ezek a mintagazdaságok meglesznek, akkor remélem, hogy az ország mezőgazdasága rövid időn belül olyan felvirágzásnak fog indulni, hogy, aki itt becsülettel fog dolgozni, az meg is tud majd élni becsülettel. Egyébként a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök : Ki következik szólásra ? Szabóky Jenő jegyző: Somogyi István! (Nincs itt !) Magyar Kázmér ! Magyar Kázmér : T. Nemzetgyűlés ! A költségvetés általános tárgyalása alkalmával igen illetékes közgazdasági tekintély részéről bizonyos kritika tárgyává tétetett az, hogy a ménesbirtokoknak és lótenyésztő intézeteknek költségvetése mellett a pénzügyi bizottság — hogy igy fejezzem ki magam — elment, elment anélkül, hogy a Nemzetgyűlés figyelmét felhívta volna arra, hogy a 40.000 kataszteri holdat meghaladó kincstári gazdaságok csak 6,000.000 korona jövedelmet hoznak, sőt a milliárd értékű lótenyésztő intézetek 68,000.000 millió korona deficitet mutatnak fel. Első hallásra az ember tényleg gondolkozóba esik, vájjon a pénzügyi bizottság fogta-e fel lazán a kérdést, vagy van ennek egy másik megitélésü szempontja is. Azt veszem észre, hogy a pénzügyi bizottság igen helyesen járt el akkor, amikor ezt a kérdést ilyen alakban nem kívánta a Nemzetgyűlés elé hozni, tisztában lévén azzal, hogy állami birtokok, állami intézmények jövedelmezőség tekintetében nem jöhetnek olyan elbírálás alá, mint a magánbirtokok. Hogy mik ezek a lótenyész-intézetek, mik ezek a ménes-birtokok, azt az igen t. Nemzetgyűlés engedelmével bátor leszek röviden vázolni. A lótenyész-intézetek Magyarország lótenyésztési ügyének és érdekeinek szolgálatára rendelt intézmények. Eredetük visszanyúlik egészen a XVIII. századba. Amikor a hétéves háború elmulta után az ország lótenyésztése lerongyolódott, amikor — hogy ugy fejezzem ki magamat — újjá kellett teremteni a lóanyagot Magyarországon, II. József császár 1785-ben 27 ezer katasztrális hold legelő-