Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-203

921. évi június hó 7-én, kedden. 512 A Nemzetgyűlés 203.. ülése 11 teszi ki. Akkor senki sem beszélt arról, hogy az állami vasművek deficittel dolgoznak. Ezt a 10%-ot talán még fokozni lehetett volna, bizonyos átírások történtek a beruházásokra, de tény az, hogy az akkori kifogástalan állapotok mellett, a szabadelvű rendszer vezetése alatt, az üzleti eredmény 10%-a volt a bevételnek. Ha most épen igy csináljuk a kivonásokat az uj adatokkal, mi sül ki ezekből ? A bevételek 1920—21-ben rossz koronában kitettek 4147 milliót, az átmeneti kiadások egy milliói-, a beruházások 32 milliót, ahol azonban a kiadásokban leltári tárgyak üótlására már 3 és félmillió van benne, amit azelőtt természetesen mind beruházásnak vettek. Ezzel szemben a kiadás 456 millió. Ha most az összes bevételekből az összes kiadásokat, átmenetieket és beruházásokat '*s levonjuk, akkor még mm dig marad 8 millió felesleg, ami csak azt jelenti, hogy tulaj donképen 8 millióval kevesebbet fektettek be, mint kellett volna, mert ma, amikor fel kell mindent ujitani ezen a téren, tökéletesen meg lehetünk elégedve, ha saját magát fentartja az az üzem. Kerekes Mihály : De mennyire meg lehetünk elégedve ! * Herrmann Miksa: De a számítást ugy csináljuk, ahogy 1914/15-ben csináltuk, hogy t. i. a bevételből levonjuk a rendes kiadást, akkor marad tiszta nyereségképen nem 8, hanem 45 millió, ami megint pontosan 10%-a a 456 millió bevételnek. Vagyis tiszta nyereségnek a bevételre vonatkoztatva ugyanazt a 10%-ot kapjuk, azaz az üzleti eredmény egy és ugyanaz, mint békében volt. És mégsem ugyanaz, mert a régi Diósgyőr a magyar vaskohászatnak fénypontja volt. Kiállotta a versenyt akármelyik külföldi hasonló gyárral, sőt az összeomlás előtt, mikor felépítették a nagy ágyugyárat, annak az lett volna a hivatása, hogy az egyesült középeurópai államok számára a legnagyobb ágyutipusokat ottan gyártották volna., ami óriási elismerés, ha meggondoljuk, hogy az akkori poroszok, az akkori magyarokról elismerték azt, hogy az ágyukat épugy meg tudják csinálni, mint ők és nekik engedik át a megcsinálást, mert egy uj berendezésről van szó. A niai Diósgyőr ellenben azt a képet mutatja, amelyet mutat a falu, amikor végiggázolt rajta a román invázió : kipusztítva, kifosztva, csak egy maradt meg, a mérnökségnek és a munkásságnak törhetetlen munkaereje, (Éljenzés.) pártállásra való tekintet nélkül, amint erre mindjárt egy eklatáns példával fogok rámutatni. Ezt a gyárunkat támogatnunk kell már azért is, mert a trianoni békekötés értelmében nekünk jogunk van egy állami gyárban ágyukat is gyártani, úgyhogy nem árulok el semmiféle titkot, de elárulhatok egy nagyon sajátságos jelenséget. Méltóztatnak visszaemlékezni arra, hogy milyen lehetetlenségnek mondották azt, hogy Magyarország valaha a nyersvastól kezdve a kész gyártmányig az ágyukat maga gyártsa. Micsoda küzdelmünkbe került az, amig Győrött. — és nem Diósgyőrött — a Skoda-cég közreműködésével, magasabb pátrÓnusok védnöksége alatt megcsinálták a magyar ágyugyárat, amelyről azt mondták, hogy az ágyúcső veket ki fogja késziteni, de az anyagot természetesen más mint Skoda nem szállíthatja. Ez annyira átment a köztudatba, hogy még magam is azt hittem, hogy mi magyarok magunk erejéből acélágyukat valóban nem fogunk tudni gyártani. Most képzeljék el és legyenek büszkék ezekben a szomorú időkben a magyar erőre. Mit csinált ez a kis Diósgyőr. Ki lett rabolva nyersanyagától, meg lett fosztva berendezésétől, de a végeredmény mégis az lett, hogy ezt a próbát oly fényesen állotta ki, amelynél fényesebben kiállni nem lehet és megdöntötte azt, mintha a magyarság nem tudná a legkényesebb technikai feladatokat itthon megcsinálni, ha ehhez aszabadágot neki megadják. Ennek következtében azt hiszem, az ellenkező véleményekkel szemben, ezt az üzemet nem redukálni, hanem támogatni kell és meg kell oldani az érckérdést, amelyre itt bővebben kitérni nem akarok. Egyet azonban fel akarok említeni: épen ezeknek a legkényesebb munkáknak elvégzésénél láttam megint egy örvendetes jelenséget. A munkásságnak az a része, amely sokszor igazán bizalmatlanul viseltetett velem szemben, — bár nem mondhatom, hogy rosszakarattal — azért, mert bennem más pártállásu embert látott •—szociáldemokratákról van szó —• mikor ott kerestem fel őket a munkahelyen, mondhatom, keresztény szocialista társaival vállvetve dolgozik és meg vagyok győződve, hogy ha idővel sikerülni fog munkaalkalmakat megteremteni, ha következetesen megyünk előre a jóakarat utján, akkor sok ellentét fog letompulni és a magyar munkásságunknak ezt a részét is sikerülni fog a magyar eszmének okkal-móddal, szeretettel megnyerni. (ügy van ! Ugy van !) Befejezésül méltóztassék megengedni, hogy egészen röviden még egy dolgot f elemlitsek és ez az, hogy az egész költségvetésnek tanulmányozásánál meglehetős összekuszáltságát láttam az ügyek vitelének a különböző ministeriumokban. Röviden kifejezve, a legheterogénebb ügykörök vannak az egyes ministerium.oknál összegyűjtve és viszont az összetartozó munkaköröket nem lehetett egy ministeriumban csoportosítani. Én azt hiszem, hogy mikor elveszett egy csata és az a bizonyos átcsoportosítás bekövetkezik, a leromlás után nekünk sem lehet ettől az átcsoportosítástól elzárkóznunk. Jelenti pedig ez azt, hogy pl. a bányászat a pénzügyministeriumnál, a geológiai kutatás a földmivelésügyi ministeriumnál van, holott ez a kettő szorosan együvé tartozik, és a földmivelésügyi ministeriumnál van a vizügy, a kereskedelmi kikötőnek, a hajózásnak ügye, ugyebár tisztán és kizárólag technikai, gazdasági jelentőségű kérdések, amelyek egy kéz alá tartoznak. Én nem a ministeriumok szaporitását akarom ezzel célozni, hanem a meglévő számon belül az ügyek észszerű csoportosítását. Viszont a kereskedelmi ministerium, amely a közmunkaügyeknek legnagyobb