Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-203
A Nemzetgyűlés 203. ülése 1921. évi június hó 7-én, kedden. 509 Hát én nem voltam ott valamennyi pénzügyi bizottsági tárgyalásnál, de azt a képet kaptam, hogy a messzemenő törlések nem azért nem történhettek meg, mert a ministerek ott ki akarták erőszakolni az álláspontjukat, hanem azért, mert csupa olyan tételről van szó, amelynek csökkentése racionális eszközökkel nem igen lehetséges, mert ha mi ezeket is csökkentjük, akkor igazán megakadhat az ország gazdasági élete. En vettem magamnak azt a fáradságot, hogy a boldogabb időkről szóló költségvetés, nevezetesen a háború előtti utolsó, tehát az 1914/15. évi költségvetés tételeit megvizsgáljam, amihez természetesen átszámítás kell, minthogy a pénzünk értéke egészen devalválódott azóta, s ezért közvetlenül ezeket a tételeket összehasonlítani nem lehet, ami egészen világos dolog. Az összehasonlítás alapjául vettem a Pester Lloydnak azt az igen értékes statisztikai adatát, amelyet ő az ártáblázatokban felállított, és amelyből azt a konklúziót lehet levonni, hogy a nagy átlagban körülbelül ötvenszeres redukciós faktort kell alkalmazni. Most méltóztassanak megengedni, hogy reámutassak arra, hogy ez az összehasonlítás milyen eredményt ad. Látni fogja a t. Nemzetgyűlés azt, hogy lényeges költségredukcióval állunk szemben de facto az egész vonalon, ami csak természetes is a mi országunknak lerongyolódott volta mellett. A régi költségvetés, tehát az 1914/15. évi költségvetés rendes kiadásai u. i. 1'9 milliárd jó koronát jelentenek. Ezzel szemben ebben a költségvetésben, amelyet most tárgyalunk, van 8"43 milliárd, ami természetesen mint abszolút szám igen nagy, de lia ezt azzal a bizonyos ötvennel elosztjuk, akkor marad az 1"9 milliárddal szemben 169 millió, vagyis a régi értéknek körülbelül 8 százaléka, tehát körülbelül az egytizenketted része, holott országunknak sajnálatos összezsugorodása körülbelül csak az egyharmadát teszi a réginek, ugy hogy megint a területi egységre számítva és de facto jó pénzben számítva, lényeges és szinte megdöbbentő redukció állott be. Nem igy van ez az átmeneti kiadásoknál, ahol ellenkezőleg l"4-szer annyit kellett alkalmaznunk, jó pénzen számítva, ami természetes is, ha tekintetbe vesszük, hogy milyen óriási rekonstrukciós munkát kellett folytatnunk. Ellenben a beruházásoknál megint egészen szegényes állapotokat látunk, mert a 235 jó millió helyett marad redukálva 20 millió, ami megint körülbelül csak egytizenketted részt tesz ki. Ha a főösszeget vesszük, akkor a régi budgetben az összes kiadás volt több, mint 2 és l j± milliárd ; most, az igaz, van 20 milliárd, de 20 rossz milliárd, ami redukálva ad csak 405 milliót, vagyis a reális értéke mostani költségvetésünknek csak 18 százalékát teszi a réginek, tehát egyhatodrészt kerekszámban, holott az ország feldarabolása mégsem mutat ilyen ijesztő számot. Ebből a csoportosításból azt látom, hogy mi még sem jártunk el olyan nagy tékozlással. Igaz, hogy az a 20 milliárd óriási megterheltetését jelenti az országnak, de nem jelent könnyelműséget a pénzügyi bizottság részéről azért, mert egyszerűen továbbmenő redukciókat, legalább a hatalmasabb, nagy tételeken már megtenni nem lehetett, amit annál világosabban látunk, ha tekintetbe vesszük, hogy például az átmeneti kiadásoknál ilyen tételek is szerepelnek: állami adósságok ázsióemelkedése 2 milliárd, közszolgálati alkalmazottak kedvezményes ellátása 2 s / 4 milliárd, hadseregünk anyagának pótlására 3 milliárd. Ezek olyan óriási és nélkülözhetetlen tételek, amelyek megdagasztják a budgetet, de ezért sem a pénzügyi bizottságnak, sem a kormánynak szemrehányást tenni nem lehet, mert ez egyszerűen szomorú következménye annak a helyzetnek, amelyben, sajnos, vagyunk. Az első csoportnál méltóztassék megengedni, hogy egyes főtételeket említsek fel. Csak egész röviden akarom szóvá tenni az itt nagyon jogosan már többször hangoztatott útépítésnek kérdését, amelyről igazán figyelemreméltó dolgozatot adott ki Buday Béla ministeri tanácsos, épen ennek a resszortnak közvetlen vezetője, amelyben először is szinte kér mindenkit, hogy az egész országban indítsuk meg az agitációt abban az irányban, hogy értessük meg mindenkivel az útépítés óriási általános közgazdasági fontosságát. Egy számadatot akarok csak megemlíteni, amely igazán jellemző. Egy kilométer utón a szállítási költségek átlagosan 2500 koronával emelkednek, ha ennek az útnak az állapota annyira leromlott, amint ez most a mi utainknál egyáltalában látható. A megmaradt országra kiterjesztve és a mai rossz pénzben kifejezve ez majdnem három milliárd többköltséget tesz ki. Ha ezen nem segitünk, akkor észrevétlenül vérzünk el, amely elvérzést meg lehet akasztani akkor, ha igyekszünk úthálózatunkat rendbe hozni. Ebben a tanulmányban az a sajátságos jelenség mutatkozik, hogy úthálózatunk fejlesztése a legkedvezőbb volt az abszolutisztikus korszakban; azután, amikor az űtügy egészen autonóm lett, valamivel rosszabbodott ; de tulajdonképen a legkedvezőtlenebbé lett akkor, amikor az 1890. évi I. tcikkel ezt a kérdést rendeztük. Ma ez a kérdés nemcsak budgetkérdés, hanem törvényhozói kérdés is, s azért én a kereskedelemügyi minister úrhoz, akiről tudom, hogy ezeket a dolgokat ismeri, csupán a kérdés fontosságának aláhúzása végett azt a kérést intézem, hogy épen az úttörvény sürgős reformjáról mentől hamarabb gondoskodjék. Rendkívül tanulságos —- már annak, aki ilyen dolgokkal foglalkozni kivan — az a nagyszabású és igen érdekes előadás, amelyet Kelety
