Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-202

424 A Nemzetgyűlés 202. ülése 1921, évi Junius hó 6-án. hétfőn. lemben, hogy amely percben az illető mozogni akar, ártani akar az országnak, ártalmatlanná lehet tenni. Ezt még rendőri felügyelet alá helyezéssel is ki lehet egészíteni ott, ahol az illető egyén veszedelmesnek látszik. (Úgy van! balfelöl.) Ez ellen nem tehetünk kifogást bizonyos átmeneti időre, (ügy van ! a baloldalon.) A legszigorúbb rendőri felügyelet alá helyezés ellen sem teszünk kifogást, csak ezen internálási telepekről volt az a nézetünk, hogy ezek kifelé gyujtóanyagul szolgálnak a rosszhiszemüek számára. Teljesen egyetértünk a ministerelnök úrral, legalább a mi részünkről — és azt hiszem, nincs senki, aki ebben ne értene egyet ezen az oldalon — abban, hogy minden gyujtóanyagot, amely alkalmas arra, hogy az országnak rendjét megzavarja, reputációját megkárositsa, el akarunk távolittatni ; csak az ut, amelyen haladunk, más. A ministerelnök ur a közszabadságok kitágításától félti az országot ; mi pedig azt tartjuk, hogy a közszabadságokat megszorítani csak olyan mórtékben szabad, amilyen mértékben a bolsevizmus és a közszabadság megszorítása között az összefüggés kimutatható. (Helyeslés balfelöl) T. Nemzetgyűlés! A ministerelnök ur azt mondotta, hogy a népszerűség arravaló, hogy azt az ember kellő időben kockára dobja. Én valóban sohasem tartottam a ministerelnök urat azon politikusok közé tartozónak, akik a népszerűség bolondjai, s akik ilyenek nélkül megélni nem tudnak. De azt hiszem, hogy a leckét felém fordítva mondotta a ministerelnök ur, pedig a legkevésbé érhetett ez a lecke épen engem. Mert hiszen nekem volt olyan korszakom, amikor választanom kellett a népszerűség, a felelősség és a kötelesség között, s én habozás nélkül minden népszerűségemet kockára dobtam azért, hogy teljesítsem a kötelességemet. (ügy van ! half elöl.) A cenzúra kérdésénél nem vetheti nekem szememre a ministerelnök ur azt, hogy a cenzúra kérdésében lazaságot tanúsítottam volna. Mikor arról szóltam, hogy mi megengedtük azt, hogy a személyünket becsméreljék, de nem engedtük meg a felforgatást és különösen a bolsevizmus glorifikálását, amelyre a sajtónak egy része akkor már nagyon hajlamos volt, ez azt jelentette, hogy mi az utólagos retorziónak tartottuk fenn, ha érdemesnek tartottuk — amiként az utólagos retorzió a szabály a sajtó visszaélések terén — mindazt, amit ellenünk követtek el, s csupán a legfontosabbat, az állami rend szempontjából legveszedelmesebbet vontuk cenzúra alá. A ministerelnök ur hivatkozott arra, hogy legyünk óvatosak a közszabadságok kitágításának követelésénél, már csak azért is, mert a szomszédos országokban is bizonyos izgatási fókuszok vannak ellenünk. Itt ismét^rámutathatok arra, hogy én magam hirdettem, hogy minden olyan politika, amely akár az entente-államoknak, akár a szomszédoknak jóindulatára épit, teljesen hibás, mert nekünk semmi másra építenünk nem lehet, mint a magunk erejére; nekünk más jó külpolitikánk nem lehet, mint csakis az a jó belső politika, amely ebben az országban az egységet, a békét megteremti. Mert mikor én pl. a gyülekezések megengedéséről szóltam, bennem nem az a vágy volt, hogy ebben az országban sok gyűlés legyen; ellenkezőleg, nagyon boldog volnék, ha ebben az országban bizonyos ideig a politikai gyűlések általában szünetelnének az ország azon józan belátása szempontjából, hogy most nem politikára, hanem munkára van szükség, most nem arra van szükség, ami az embereket szétválasztja, hanem arra, ami őket egyesíti. Itt ismét reámutathatok arra, hogy a ministerelnök ur velem szemben, vagy mivelünk szemben teljesen jogosulatlanul, és minden alap nélkül intézi ezt az intelmet. Én teljesen meg vagyok arról győződve, hogy a jugoszláv, cseh, vagy egyéb ígérgetések épugy, mint az annak idején megtett wilsoni Ígérgetések, számunkra semmiféle értékkel nem bírnak. Meg vagyok teljesen győződve arról, hogy azok a bizonyos hangok, hogy amennyiben itt egy más rendszer fog bekövetkezni, amennyiben Magyarország átalakul köztársasággá, hogy akkor minket mennyi jóval fognak elhalmozni szomszédaink, hogy akkor a csehek milyen nagyszerű területi engedményeket fognak nekünk adni, s a jugoszlávok sietni fognak ugyancsak szerelmükkel boldogítani minket, hogy mindezek alaptalanok. Mert hiszen ezen mélyen t. szomszédainknak volt alkalmuk a magyar népköztársaságot honorálni akkor, amikor a magyar népköztársaság fennállott, s abban az időben vettek el tőlünk mindent. Ha annyira szerették a népköztársaságot, akkor az eredeti etikettben a népköztársaságot kellő módon honorálhatták volna. De nem honorálták, sőt annyira szerették azt, hogy kihasználták a népköztársaságnak naivitását, amely teljesen bízott a pacifizmus erejében és abban, hogy az a varázsszó, hogy : »entente-barátok vagyunk«, a másik oldalon is barátságot és szerelmet fog ébreszteni, hogy ez a varázsszó fog rajta segíteni s épen ez a népköztársaság volt az, amely a szomszéd államoknak ezt a ragadozó barátságát a legteljesebb mértékben élvezte. T. Nemzetgyűlés ! A ministerelnök ur azok között a jelenségek között, melyekből azt következteti, hogy továbbra is fenn kell tartani a kivételes intézkedéseket és csak fokozatosan és lassan szabad azokról áttérni a normális rendre, felemiitette az októberi forradalomban részeseknek mozgolódását is. Itt ismét olyan ponton vagyunk, t. Nemzetgyűlés, ahol — azt hiszem — ez a szemrehányás engem legkevésbé sem érhet, mert azok után, amiket gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur a múltkor elmondott az én szereplésemről a forradalom előtt, igazán semmi-