Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-201

400 À Nemzetgyűlés 201. úlése 1921. évi június hó 8-án, pénteken. Ugyebár, ez a törvény álláspontja, ez volt a törvényhozás álláspontja, ez volt minden pro és kontra felszólaló képviselő urnák is a nézete és a véleménye. Már most ez a teória. És mi lett a praxis? A praxis az lett, hogy nemcsak az első évfolyamban, de a további évfolyamokban épolyan numerus clausus, épolyan korlátok léptek ténylegesen életbe, mint az elsőéves tanfolyamoknál, hogy épen olyan korlátolt számban vették fel, épen olyan lehetetlen indokokból utasították vissza a jelentkezőket ; diákok szóltak bele és ők döntötték el, hogy erkölcsi szempontból ós egyéb okokból ki megbízható és ki nem. A végeredmény az volt, — és ez nem válik nagy dicsőségére a kultuszkormánynak — a végeredmény az volt, hogy a törvény törvénytelen kezelése folytán egypár kikeresztelkedett zsidógyerek bejutott, de a zsidóknál époly szigorúan mérték a törvény ellenére a későbbi évfolyamokba való beírást, mint az első évfolyamnál és nem nagyobb százalék jutott be a budapesti egyetemekre és a műegyetemre ezek közül a későbbi évfolyambeliek közül, mint az első évfolyamra, dacára annak, hogy mást Ígértek és a törvény is mást igért. Kinek van ebből haszna ? Sallay János: Túlprodukció van! Pető Sándor: Mindegy, kérem. A szülők kénytelenek voltak gyermekeiket külföldre adni. Az a sok pénz, amit a jómódú szülők gyermekük nevelésére fordítottak, mind külföldre, ment. Ebből is nagy gazdasági előnyünk volt. És még egy sérelem történt a szigorlatoknál, — nem tudom, hogy orvosolva lett-e. (Mozgás a középen.) Képviselőtársam, aki kolozsvári egyetemi tanár, talán jobban tudja. T. i. az egyetemi szabályok azt kívánják . . . Vázsonyi Vilmos: Rég el van intézve. Pető Sándor : Akkor a szigorlati kérdésről nem beszélek. Szádeczky-Kardoss Lajos : Sokkal több a zsidók százaléka, mint eddig volt. Vázsonyi Vilmos: Nem a kolozsvári egyetemről van szó. Az, ellen nincs semmi kifogás. Pető Sándor : Én tehát arra kérem a t. kultuszkormányt, ha már fenn akarja tartani — nem hiszem, hogy sokáig fenmaradhatna egy ilyen törvény — akkor legalább hajtsák végre, hajtsák végre korrektül, (Egy hang jobb/elől: Szigorúan!) és ne legyen visszaélés a törvényvégrehajtásánál. Evvel én be is fejezem felszólalásomat. Méltóztatik látni, hogy túlságos bizalommal a mai kormányzat iránt nem viseltetem. Nem elegit ki engem sem a gazdasági politika, amint ezt részletesen kifejtettem; nem látok javulást a közrend tekintetében sem. Mesterséges akadályokkal teszik lehetetlenné, hogy itt végre közszabadság és jogegyenlőség legyen, hogy itt végre törvények uralkodjanak, nem pedig rendeletek, (Mozgás a középen.) és hogy csak felelős hatósági tényezők gyakorolhassanak befolyást az emberek szabadságára és életérdekeire. Karafiáth Jenő : Es ezt komolyan mondja ? Sallay János : Becsületes embernek hajaszála sem görbül meg. Pető Sándor: En nagyon sajnálom, hogy itt a ministerelnök ur annyira lekicsinyelte azokat a kívánságokat, amelyek a jogrend érdekében felmerültek. Nagyon sajnálom azért, mert meg vagyok győződve, hogy politikailag és gazdaságilag csak használhatnánk ennek a szegény, agyonnyomoritott országnak, ha mindazokat a törvényszerű igényeket, amelyeket baloldalról hangoztatnak, a kormány komolyan venné és az életbe át is ültetné. Ezen bizalmatlansági állapotomból kifolyólag a költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés.) Elnök : Az ülés délután 4 óráig felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Szabóky Jenő jegyző: Pásztor József! Pásztor József: Igen t. Nemzetgyűlés! Az előttem felszólalt Pető t. képviselőtársam beszédjének csak egy részével óhajtok röviden foglalkozni, de abból nemcsak azzal, amit elmondott, de azzal is, amit nem mondott ugyan el, de lehetetlen ki nem olvasni beszédjéből, ü elismeri ugyan, hogy sok adó kell, de nem azt keresi és kéri, hogy a kiadások okai szüntettessenek meg, vagy hogy ujabb adóalanyok létesíttessenek, hanem egyszerűen azt mondja, hogy az Istenért, ne rakjanak a városra annyit. Mi mást lehet ebből érteni, mint azt, hogy ha egyrészt nem csökkentjük a terheket, másrészt a városról leveszszük, akkor a nagyobb teher a vidékre nehezedik, hisz az már úgyis megszokta. Es ezt oly szép szavakkal és hajlongások közt tudta előadni, olyan jól tudott a pénzügyminister urnák udvarolni, hogy, őszintén megvallom, féltékeny lettem rá, mert a pénzügyminister ur ceruzája után kapott és jegyezgetni kezdett, amiből azt következtettem, hogy Pető barátomnak sikerült meghódítania a pénzügyminister urat. Megvallom őszintén, nem érzem magamat olyan hős lovagnak mint Pető barátom s gyengeségem érzetében az igazsághoz folyamodva, azzal akarom bebizonyítani, hogy a város nincs erősebben megterhelve, mint a falu. Hiszen ha valakinek van Budapesten egy háza, és az illető, mondjuk, 30 éves, munkaképes ember, az nem kívánhatja, hogy házának jövedelméből megélhessen, még ha nagy tőke is volna benne. A falun, ha valakinek ugyanolyan értékű vagyona van, annak amellett igen sokat kell dolgoznia, hogy megélhessen. Aztán a városban minden kényelmet megtalál az ember, míg a, falun sárban járnak, kényelmetlenebb az élet. Én tehát jobban szerettem volna, ha Pető barátom nem azt mondta volna, hogy a ter-