Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-200

À Nemzetgyűlés 200. ülése 1921. itt ebben a helyzetben valahogy elhelyezkedni, kénytelenek voltak itt levegőt szivni, azok részé­ről ez nem lehetett bűn. A rekriminációkkal egyet elérhetünk, azt, hogy a gyűlöletre ujabb gyűlölet fog jönni. (Ügy van! j obi felöl) Pedig én már azt szeretném, ha vége lenne a gyűlöl­ködésnek. Az igazi bűnösöket be kell csukni, a gonosztevőket akasztófa alá kell hurcolni, de azokat, akik megbánták tettüket, . . . Bródy Ernő: Az ártatlanokat! Berki Gyula :... akik jóhiszeműen sodródtak bele, akik ártatlanok bizonyos mértékben, akik ehhez a nemzethez és hazához ragaszkodnak, azokra nézve én azt mondom, hogy bent is, kint is mielőbb jönnie kell egy nagy megbocsá­tásnak, kiengesztelődésnek, mert ezzel ennek a csonka Magyarországnak erejét nem gyengíteni, hanem fokozni fogjuk. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Nagyon sok szó esett itt közszabadságokról, de ugy látom, az idő annyira előrehaladt, hogy nem tudom, lesz-e időm ahhoz, hogy teljes részletességgel foglal­kozzam a közszabadságok kérdésével. (Halljuk! Halljuk !) Elnök : Kérem, a képviselő ur még 7 percig beszélhet, azután folytathatja délután is. (Hall­juk ! Halljuk!) Berki Gyula: Ha méltóztatnak egy negyed­órai türelemmel megajándékozni, akkor befejez­ném a beszédemet. (Halljuk!) A t. ellenzék a közszabadságok védelmében folytatott harcában, melyet a költségvetési vita tárgyalása során kifejtett, az ellenzék egyik­másik tagja szemrehányást tett nekünk, a kis­gazdapártnak, hogy mi a közszabadságok érde­kében nem tesszük meg mindazt, amit meg­tennünk kellene. A t. képviselőtársaim ebben tévedtek. Emlékeztetem önöket arra, hogy ez a párt a közszabadságok védelmében mindig meg­tette a kötelességét és megtette akkor is, mikor még ez a kötelességteljesítés sok rizikóval járt. Mélyen t. Nemzetgyűlés! A tisztességes tollnak és tisztességes szónak szabadságát, igenis, mi is óhajtjuk és garanciákat akarunk arra, hogy a tisztességes tollnak és szónak a szabad­sága meglegyen. Rassay Károly: Mit csináltok, ha nem kaptok ? Berki Gyula : Utalni fogok majd arra, hogy igenis, egyszer, már ideje, hogy megmondjuk, hogy nekünk is vannak igen súlyos kifogásaink, amelyek összefüggésben vannak & közszabadsá­gok kérdésével. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Én nem vagyok hajlandó sem olyan cenzúrát, sem olyan szabadságot, sem olyan sajtóellenőrző bizottságot akceptálni, amely egy­oldalú és elfogult. (Helyeslés jobbfelöl.) Itt van előttem egy újság, amely május hónapban jelent meg és amely a kormány egyik tagjáról egész nyiltan és határozottan azt állítja, hogy közön­séges kommunista. (Halljuk!) Balla Aladár: Most is aktiv minister? NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — X. KÖTET. évi június hó 2-án, csütörtökön. 361 Berki Gyula : így szól a cikk (olvassa) : »Itt van a kisgazdapárt, élén nagyatádi Szabó Istvánnal, aki végigministerkedte Károlyi uralmát és hamarabb megcsinálta a kommünt Somogyban, mint Kun Béla Budapesten.« (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, mélyen t. Nemzetgyűlés... (Folytonos zaj. Felkiáltások balfelöl : Melyik újság irta ? Hát a cenzúra mit szól hozzá ?) Berki Gyula : A »Nemzeti Munkás«, keresz­tény újság! Meskó Zoltán : Az a kérdés, mennyi szub­venciót kap! Berki Gyula : Mi szeretünk hivatkozni arra, hogy a tekintélyeket helyre kell állítani, . . . Rubinek Gyula: Nagyatádi tekintélyét nem kell helyreállítani! Berki Gyula : . . . szeretünk arra hivatkozni, hogy szükség van a társadalmi rendre és békére ; szeretünk arra hivatkozni, hogy a jóizlésre, haza­fiasságra kell ránevelni a lapokat és a lapok tévedéseit itt elsoroljuk. Szijj Bálint: Ez nem destruktív lap! Berki Gyula : Engedelmet kérek, az a sajtó­ellenőrző bizottság ezt nem találta destruktívnak ? (Zaj.) Itt van egy másik, a nemzetre nagyon káros ós veszedelmes közlemény (olvassa) : »Nagyatádi Szabó István és az amerikai újsá­gok. Egy amerikai újság a következő közle­ményt adja le. Igazi pártvezér ma csak egyet­lenegy van Magyarországon és ez nagyatádi Szabó István . . . (Éljenzés jobbfelöl,) Andaházy-Kasnya Béla: Igaz is! Berki Gyula : ... a földmivelésügyi minister olyan vezér, akinek nemcsak pártja van, hanem amely párt követi is a vezért, mig a többinél fordítva áll a dolog.« Szijj Bálint: Csak igy lehet kormányozni! Berki Gyula (olvassa) : »Ezt annál nagyobb örömmel vesszük tudomásul Amerikában, mert tudjuk, hogy nagyatádi Szabó és az egész kis­gazdapárt Habsburg-ellenes.« Mélyen t. Nemzetgyűlés! Ez borzasztó veszedelemmel van a magyar nemzetre, a tár­sadalmi békére! Rassay Károly: Ki cenzúrázta? Berki Gyula: De itt van egy harmadik is. Mayer János közélelmezésügyi minister beszé­det mondott Hevesen . . . (Halljuk ! Halljuk ! a szélsöbalolclalon.) Dánér Béla: Zsidó újságok irták! Berki Gyula : Kedves barátom ! Ez egyik sem zsidó újság, hanem keresztény újság. Nincs ennek a Nemzetgyűlésnek higgadtabb, nyugod­tabb, objektivebb tagja, mint Mayer közélel­mezésügyi minister. (Éljenzés jobbfelöl. Felkiál­tások a szélsöbaloldalon : Ez igaz !) Hallott-e valaki ettől a minister úrtól egyetlen szót, amely izgalomba hozta a társadalmat vagy a nemzetet? Volt-e ennek egyetlen olyan szava, amely veszélyt jelent a társadalmi békére vagy az államrendre ? 46

Next

/
Thumbnails
Contents