Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-198

27G A Nemzetgyűlés 198. ülése 1921. évi május hó 31-én, kedden. óvatos vagyok mindig annak megválogatásában, amit állítani merek. (Zaj.) A t. képviselő ur azt mondja a többek között, bogy én bepiszkítok mindenkit, hogy kimossam a saját fajtámat. Hát méltóztassék megmondani, hogy kit piszkítottam én be ? (Zaj a középen.) Gr. Andrássy Gyula : A németeket ! Az osztrákokat! (Zaj.) Sándor Pál: A népeket? Hubert János: A németeket! Sándor Pál : Már bocsánatot kérek, én egyszerűen csak felovastam egyes részleteket erre vonatkozólag is. Szabó József (budapesti) : De magáévá tette ! Sándor Pál : Kérem, amit mondtam, azt a maga egészében fenn is tartom. Huber János: (közbeszól). Elnök: Kérem Hubert képviselő urat, ne szóljon minduntalan közbe. Sándor Pál: En tehát senkit sem piszkítottam be, bár a t. képviselő ur egyenesen ezekkel a szavakkal illetett. Gr. Andrássy Gyula: Nem egyéneket! Sándor Pál : Nem is akarok bepiszkítani senkit sem. Ha én elő akartam volna itt állani azzal, hogy ki szolgálta a destrukciót, akkor egészen más eszközökkel tudtam volna bizonyítani. Hivatkozhattam volna gróf Tisza Istvánra, aki szemébe mondta a t. képviselő urnák annak idején, hogy a destruktiv elemet ebben a Házban a t. képviselő ur képviseli. (Nagy zaj.) Elnök (csenget): Kérem, t. képviselő ur, ez már túlterjed a személyes megtámadtatás keretén. Szabó József (budapesti) : Akkor sem volt igaza ! Huszár Károly : Mi volt akkor a Demokrácia páholy ? Sándor Pál : Én szívesen akceptálom azt, amit kitanitásui a t. képviselő ur nekem mondott. Bizonyára van abban, amit elmondottam és csináltam, sok olyan, ami nem helytálló. Szabó József (budapesti) : Kiegyezik 50%-ra ! Sándor Pál : így pl. meg vagyok róla győződve, hogy amit a t. képviselő ur október 28-ikáról elmondott, az teljesen más világításba állítja be a dolgot; én azonban ide hoztam ezt a kérdést, hogy végre a forradalom tekintetében azt az egyoldalúságot, ami a vádakban együtt eddig megnyilvánult, eloszlassuk. Igenis, a zsidóság épugy okozója volt a forradalomnak, mint a kereszténység. (Zaj és felkiáltások a baloldalon és a középen : A legfőbb okozója !) Mindenki, aki ebben az országban él, okozója volt a forradalomnak és én kijelentettem ... Meskó Zoltán : A zsidóság se lett volna okozója, ha cégért nem kap gróf Károlyi Mihály személyében! (Zaj.) Sándor Pál : ... hogyha tudtam volna, hogy ezek voltak az antecedenciák, akkor én is csatlakoztam volna a forradalomhoz. De távol tartottam magamat. (Felkiáltások a középen : Meskó is Károlyipárti volt!) Meskó Zoltán :, Bizonypárti voltam! (Zaj.) Sándor Pál : Én azt mondottam, hogy nem kárhoztatom a forradalmat, hanem helyeslem azt, amit akkor tettek. (Zaj.) Azt mondottam, hogy becsületes dolog volt, csak elrontották, mert az emberek gyöngék voltak, és azt mondottam, hogy elvártam volna Andrássy Gyula gróf t. képviselőtársamtól, hogy akkor az ország élére áll. Mást nem mondtam. Ha itt a t. képviselő ur egyik-másik szavamba belekapaszkodik, arról én nem tehetek. Én a legnagyobb tisztelettel hajtom meg zászlómat t. ellenfelem előtt, de jogom van még abban az esetben is — amint mondtam — hogy ha mint ellenfelemet támadom, támadni a t. képviselő urat abból a szempontból is, hogy ő az elnöke az önök pártjának. Jogom van ehhez épugy, mint joguk van önöknek támadni engem, sőt nekem még sokkal többet kell önöktől eltűrnöm. Ebben az értelemben méltóztasték tehát az én szavaimat venni. (Zaj a középen és balfelöl,) Elnök: Ki következik? Vasadi Balogh György jegyző: Frühwirth Mátyás ! Frühwirth Mátyás: Nem kívánok szólni! Vasadi Balogh György jegyző: Dräxler János ! (Felkiáltások: Nincs itt!) Bleyer Jakab! Bleyer Jakab : T. Nemzetgyűlés ! A költségvetés elfogadása megadja a kormánynak a módott és az eszközöket, hogy az ország ügyeit technikailag tovább vihesse és napról-napra való életét a fátumszerüen megadott keretben folytathassa. A napokból azonban összetevődnek az évek, az évekből a nemzetek története, s amikor a napok és évek szükségleteiről gondoskodunk, nem szabad szem elől tévesztenünk azokat a végső célokat és végső kérdéseket sem, amelyek népek és országok sorsa felett döntenek. Az apró problémákat, a hétköznap munkáját is sub specie aeternitatis, a magyar örökkévalóság szemszögéből — értve ezen az aeternitas Hungaricát — kell tekinteni. Már most mi a mi örökkévaló feladatunk, amelyre a Gondviseléstől elhivattunk? A honalapító magyarság feladata volt a Kelet és Nyugat határán egy olyan állam alkotása, amely a két ellenséges világelem, a Kelet és Nyugat között egyfelől kapuul, másfelől bástyául szolgál, amely egyrészt szétválasztotta, másrészt összekapcsolta a Keletet és a Nyugatot. A nagy történeti feladatnak ez az értelme a maga teljességében és a maga egész mélységében kifejeződött már Szent István birodalmában, amely épen ezért nemcsak az államférfiúi lángelmének, hanem az isteni Gondviselésnek is műve volt. Egy keleti nép felvette a nyugati, a római, a latin kereszténységet és belehelyezkedett a germán kulturkörbe és ezzel sorsdöntő befolyása