Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-191

A Nemzetgyűlés 191. ülése 1921. évi május hó 20-án, pénteken. 21 dás. Magyarország evvel nem tesz kezdeményező lépést . . . Scholtz Ödön: Miért nem dolgoznak! Csizmadia Sándor: Hát te miért nem dolgozol? (Élénk derültség.) Vázsonyi Vilmos: T. Nemzetgyűlés! A numerus clausus orosz intézmény. Nem tarthatunk igényt arra, hogy ez eredeti találmányunk volna. Ebben a dologban csak szerény epigonok lehetünk. A ministerelnök ur azt mondotta, hogy ő a demagógiát akarja ebben az országban megakadályozni. Rendkivül örvendek ezen nyilatkozatának is és remélem, hogy a demagógiának minden fajára vonatkozik a ministerelnök urnák ezen nyilatkozata és jobbra és balra egyaránt mérni fog és egyaránt sújtani fog akkor, ha azt az ideált, amit ő a forradalom idején fellállitott, a nemzeti egységnek az ideálját bárki megsérteni merné. Ehhez azt hiszem, felesleges többet hozzáterini. De ha demagógiáról van szó, mi hát a demagógia? A demagógia: felelőtlen állásban hirdetni azt, amit felelős állásban megvalósítani nem tudunk. A demagógia: lelkiismeretlenül hirdetni tanokat, nem az összesség érdekében, hanem az egyéni érvényesülés szempontjából. A demagógia : az örök jelenlévők politikai programmja, akiknek kurzusa az, hogy ők minden kurzusban, minden hullámban vigan lubickolnak azért, hogy mindig felülmaradjanak. (Nagy mozgás a jobboldalon.) Ez a valódi demagógia. (Közbekiáltások a jobboldalon.) Sándor Pál: Ne jelentkezzenek! Patacsi Dénes : Tessék a szomszédba is áthullámozni ! (Derültség.) Vázsonyi Vilmos: A demagógiát azonban hiába hozza a ministerelnök ur kapcsolatba a választójog terjedelmével. Az a kérdés, van-e egy országban a politikusok között felelősségérzet, első-e a lelkiismeret szava, igen vagy nem. Hiába szűk a választójog, ha tág a lelkiismeret. Ez az alapvető tétel. Nem a választójog megszükitése, hanem a politikai felelősségérzetnek, lelkiismeretnek és ethikának emelése : ez az igazi vallásos érzés, ez az, amit meg kell cselekedni, hogy a törvénynek, a jognak, az ethikának legyen egy ki nem mondott tekintélye. Én Svájcban éltem. A bolsevizmus ideje alatt, fájdalom, ott kellett élnem félesztendeig. Svájcban húszéves kortól fogva minden férfi választó ; — a nőknek nincs választójoguk. Húszéves kortól fogva választó mindenki és Svájcnak nincs egyetlen helyi hatósága, amely ne választásból kerülne M. És Svájcban a tekintély tisztelete teljes. Patacsi Dénes : Ott nincsenek galiciaiak ! (Derültség.) Vázsonyi Vilmos : Ott a törvénynek és a jognak teljes a tekintélye, mert aki a törvény ellen vét, az önmagát zúzza össze. A törvénynek ott az az ereje van, mint az útszélen álló szent szobornak, amelyet nem véd senki, nem kell senkinek sem védeni, de amelyhez mégsem mer hozzányúlni senki, amelyet mégsem mer lerombolni senki. (Felkiáltások jobb felől : Megtették a kommunisták ! Zaj.) Rassay Károly : Hát még ez sem elég szép ? Vázsonyi Vilmos: Én azonban ismerek még egy demagógiát a demagógia válfajai között. A nagyszájú demagógiának teljesen méltó párja a jól alkalmazott némaság demagógiája. Hallgatni akkor, amikor divatos áramlatok nekünk nem tetszenek, de egyéni szempontból célszerű a hallgatás, — divatos jelszavakkal szembe nem szállni és erős áramlatokkal szembe nem szállni és azoknak hallgatással százalékos engedményeket adni : ez a nagy hallgatás azok részéről, akik cselekedhetnének, teljesen méltó a nagy száj demagógiájához. A szájas demagógiának, amely nagy hazugságokat hirdet hangosan, teljesen méltó párja az, ha a nagy igazságokat, a ki nem mondott igazságokat egy országban csakis suttogva, egymás között lehet továbbitani. (Közbekiáltások a jobboldalon.) Csizmadia Sándor : Patacsi megint néma lesz, ha diktatúra lesz ! Vázsonyi Vilmos : Én azért mondottam el ezeket és azért iparkodtam meggyőzni a t. Nemzetgyűlést, hogy immár itt az ideje, hogy szakítsunk a kivételes intézkedések rendszerével és kezdjük meg végre ezeknek fokonkint való visszafejlesztését, mert tudom azt, hogy a politikában nem igazság az a mondás, hogy az utolsónak van igaza. A politikában az utolsónak soha sincs igaza. Megmagyarázom, mit értek ez alatt. A népnek az a lélektana, hogy mindig az utolsó kellemetlenséget, az utolsó nyomást és az utolsó keserűséget érzi legjobban és annak kedvéért hajlandó elfeledni az utolsóelőttit. Ezért állunk szemben a politikában gyakran azzal a sajátszerű jelenséggel, hogy a tegnap bűnöse ma már bűntelennek látszik, holnap, vagy holnapután pedig már újra a próféta fényében kivan ragyogni. (Igaz! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) A politikának az a sajátszerűsége, hogy a rendszerek kevésbé élnek a maguk erényeiből, mint inkább a bukott rendszerek bűneiből. De a bukott rendszerek bűnei az idők folyamán elmosódnak és elkopnak, az ember helyes ítélőképessége megzavarodik és néha a jelen apróbb kellemetlenségeiért, apróbb bajaiért, apróbb igazságtalanságaiért rövideszüen és rövidlátóan a múlt sokkal nagyobb bűneit, keserűségeit és igazságtalanságait hajlandó elfeledni. És ez az, amitől tartok, ha a kivételes intézkedések tovább fennmaradnak. Ez a prémium mindazok számára, akiket katasztrófa-politikusoknak nevezek és akik nem a lehiggadásra, nem a megbékűlésre, hanem arra épitik a maguk politikai spekulációját, hogy itt az izgalom továbbra is fenmarad, kivételes rend lesz továbbra is, itt soha megnyugodni nem tudunk, itt soha teljes béke, teljes munkakészség és munkakedv nem lesz, hanem ők folytatják