Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.

Ülésnapok - 1920-198

A Nemzetgyűlés 19S. ülése 1921. évi május hó 31-én, kedden. 247 panaszra ment a községi elöljárósághoz ilyen dologban, a jegyző azonban figyelmeztette az elöljáróságot, hogy túl ne lépje a hatáskörét, menjen az illető jogorvoslatért a járásbírósághoz, mert az az illetékes. Oda is került az ügy. Két ügyvéd dolgozott benne és a Vége az lett, hegy az a két szalag föld, amin sérelem esett, felemésztette az egész többi vagyonát mind a két érdekeltnek, amig végre az igazság kiderült és megállapította a bíróság, hogy kettőjük közül melyiknek volt igaza. Nem téves tehát az a közmondás, hogy az igazságnak, nagyon sokszor a törvény paragrafusain táncolva, ezer és ezer kálváriát kell megjárnia, amig megmondják az ügyfélnek, aki akkorára pőrére van vetkőztetve, hogy igazad van. A községi képviselőtestület jogkörébe is beleavatkoznak a közigazgatási hatóságok. Legyen szabad erre vonatkozólag felolvasnom itt a nemzet színe előtt egy dokumentumot, amelyet betürőlbetüre másoltam le egy táviratból. (Halljuk ! Halljuk ! jobb felöl.) Ez a távirat így szól (olvassa).' »Népjóléti ministerium gyermekmentő akciójának kiküldöttei május 6-án odaérkeznek. Képviselőtestület rendkívüli ülésre körözőivvel összehívandó, délután két órára. Kiküldöttek legmesszebbmenő támogatásban részesitendők, továbbutazásukhoz előfogat díjmentesen és feltétlenül kiállítandó. Nemzetmentő akció céljaira megszavazandó 10.000 korona készenlétben tartandó. Március 21-én kelt 1877. számú rendeletem szigorú végrehajtását elrendelem és megkövetelem. Főszolgabíró.« (Zaj jobbfelől.) Ez fényes dokumentuma annak, hogy a községek autonómiáját a törvényhatóságok exponensei sutba dobva, önkényesen rendelkeznek a község vagyona fölött. Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! Nem ítélem el az ilyen törekvéseket és nem akarok bírálatot mondani a népjóléti nn isteriumból kiinduló ilyen akciókról, akár gyermekmentő akcióról, akár más jótékonysági mozgalomról van itt szó, azt azonban semmi esetre sem találom helytállónak, hogy bármilyen akcióval kapcsolatosan is a főszolgabíró utasítást adhasson ennek vagy annak a községnek, hogy bizonyos összegű pénzt arra a célra készenlétben tartson. (Ugy van ! jobbfelől.) És különben is, mi történt ? Amikor ezek a kiküldöttek megérkeztek közigazgatási járásunk székhelyére, Gyönkre, magukkal vitték a főszolgabírónak egy átiratát és követelték, hogy az abban jezett legalább 10.000 koronát adják nekik át. (Zaj jobbfelől. Felkiáltások; Mi jogon I) Az ottani főjegyző nem tudta megérteni ezen rendelkezést s azt válaszolta a kiküldötteknek, hogy : Édes uraim, én akceptálom a főbíró ur rendeleti utasítását, de csak addig, ameddig elismerem jogkörét is. Azt azonban, hogy neki joga lenne 10.000 koronát kiutaltatni, el nem ismerhetem. Épen ezért összehivattam a képviselőtestületet, méltóztassanak azzal tárgyalni, mert a képviselőtestület az egyedül illetékes faktor dönteni arról, hogy a község vagyona miként használtassék fel. Ezek a jó urak — az egyik mint Szemerey ministeri tanácsos mutatkozott be — nem voitak ezzel a válasszal megelégedve, a ministeri tanácsos ur még méltatlankodott is a képviselőtestülettel szemben, azért, hegy nem találták el az őt megillető címet és rar got, s ugy sarokba szorította a képviselőtestületet, hegy akármenynyire hangoztatták is, hogy a község pénztára ilyen horribilis terhet nem bir el, — mert hiszen csaknem napról-napra folynak hasonló jótékony célokra gyűjtések és minden ilyen akció előmozdítására mégis csak kell adni valamit — a vége az lett a dolognak, hogy megerőltették magukat és adtak 5000 koronát. Rendben volt, nyugtázták az 5000 koronát és azzal mentek is tovább, a másik községbe, Tolnanémedibe. amely az én községem. Amikor itt a községi jegyző megtudta, hogy miről van szó, azonnal értem küldte a kisbirót, én azonban — sajnos — épen Pesten voltam akkor és csak utólag szereztem tudomást az egész dologról. A kiküldöttek azt mondották, hogy a jegyzőnek kötelessége lett volna 10.000 koronát készenlétben tartani, a jegyző azonban hivatkozott a községi képviselőtestület autonóm jogára, s csupán annyit tett meg, hogy a főbiró rendelete szerint összehívta a képviselőtestületet, amelyet a kiküldöttek itt is sarokba szorítottak, úgyhogy végül is megszavaztak az akció részére 2000 koronát. Felvették a pénzt és mentek a harmadik községbe, Simontornyára. Az ottani főjegyző, névszerint Bereczk István, régi, gyakorlott jegyző, gyanúsnak találta az egész dolgot és igazolásra szólította fel az urakat. (Helyeslés jobbfelől.) Ök igazolták magukat, hogy hivatalos kiküldetésben vannak, hogy tényleg azok, amiknek mondják magukat, közben azonban eszébe jutott a jegyzőnek, hogy jó volna tájékozódni, vájjon mit adtak a többi községek és az iránt kérdést is intézett a kiküldöttekhez. Az urak ekkor felmutattak egy gyűjtési könyvet, amelybe minden község adománya be volt írva, az adomány összege mellett ott volt a község pecsétje s ebből a könyvből kimutatták, hegy Gyönk község adott 15.000 koronát, Tolnanémedi padig 12.000 koronát. (Zaj jobbfelöl.) Erre Bereczk István, ez a tiszteletet érdemlő főjegyző azt mondotta, hegy az urak csalók, akármennyire meg vannak is bízva a ministerium részéről, mégis csalók, mert én tudom, hogy Gyönk csak 5000 koronát szavazott meg, Tolnanémedi pedig csak 2000-et, honnan vették tehát az urak a bátorságot ahhoz, hogy mire a szomszéd községbe értek, egy-egy egyest elibe írtak az adományoknak, hogy az 5000 koronából 15.000, a 2000-ből pedig 12.000 korona legyen ? (Zaj jobbfelől.) Azt mondja erre az egyik kiküldött, hogy : Már bocsásson meg kedves főjegyző ur, a dolog ugy áll, hogy nem lehet a parasztra másképen hatni. Ha felolvassuk, hogy más községek milyen sokat adtak, ha nem is annyit, de legalább vala-