Nemzetgyűlési napló, 1920. X. kötet • 1920. május 20. - 1920. június 10.
Ülésnapok - 1920-193
106 A Nemzetgyűlés 193. ülése lí vezetve, hogy én egy galiciánert igyekeztem volna menteni, hogy tovább is Gyöngyösön maradhasson és ne utasíttassák ki. Amikor Andrássy képviselő ur beszámolója alkalmával most Miskolcon az államrendőrségnél erről értesültem, azonnal érdeklődtem a dolog iránt, hogy mint került rá az aktára ez a sor, amelyről én semmit sem tudtam. Egyszerűen visszaélés volt az egész ügy a nevemmel és én ezt az államrendőrségen be is jelentettem. Sajnos, a keresztény gazdatársadalom egyik vezető embere csinálta ezt a dolgot, úgyhogy ennélfogva még módom sincs arra, hogy a fülét megcibáljam. (Ellenmondások jobb felöl ) Elnök: Szólásra következik? Orbók Attila: Szót kérek. Elnök : Mi címen? Orbók Attila : Vissza akarom vonni. Elnök : Rendben van. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor : T. Nemzetgyűlés ! Ez után az igen érdekes és közérdekű csatározás után méltóztassanak megengedni, hogy iparkodjam visszazökkenni abba a hangulatba, amely Karafiáth igen t. képviselőtársamnak most elhangzott beszéde végén mindnyájunkat elfogott. Hatalmas és szép, szociálpolitikai igazságokkal teljes beszédet mondott el, amelynek egész tartalmához, azt hiszem, a Ház minden egyes tagja szivvel-lélekkel csatlakozik. Csatlakozik azokhoz az érvekhez, amiket kifejtett és azokhoz a következményekhez is, amiket beszédje végén az előadottak eredményeképen elmondott. Ezeknek a kérdéseknek, ezeknek a nemzeti életünket legközelebbről érintő és nemzeti jövendőnket egyedül biztositó szociálpolitikai alkotásoknak sürgetése és megalkotása elsősorban ennek a Nemzetgyűlésnek feladata, és nem teszünk jó szolgálatot, ha ezekről, valamint a legsürgősebben megalkotandó alkotmányjogi reformoktól személyeskedésekkel elvonjuk a Nemzetgyűlésnek drága idejét. Ez az oka annak, t. Nemzetgyűlés, hogy amikor egyrészt Karafiáth t. képviselőtársamnak, aki a kormányt támogatja és a költségvetés mellett szólalt fel, egész beszédjét magamévá teszem, viszont az őt megelőző szónoknak, Bozsik Pál t. képviselőtársamnak felszólalásával, illetve annak első részével, amely tisztán személyeskedés volt, nem foglalkozom. Higyje el a t. Nemzetgyűlés, nincs könnyebb dolog annál, mint egy 30 éves politikai múltnak különböző tetteit, megnyilvánulásait, beszédjeit, azeknak a beszédeknek egy-egy töredékét, sőt egy-egy mondatnak töredékét kivenni és ebből támadást konstruálni. (ügy van ! balfelöl.) Hiszen ugyanakkor a képviselő ur maga is kénytelen volt elismerni, hogy viszont a legutóbbi években oly nehéz időkön mentünk keresztül, hogy aki ezekben az időkben megállotta a helyét és helyesen viselkedett, az letette azt a vizsgát, amelyet le 1, évi május hó 23-án, hétfőn. kellett hogy tegyen minden becsületes magyar ember azoknak a konvulzióknak idejében, amik a közelmúltban ezt a nemzetet érték. (Az elnöki széket Boitlik József foglalja el.) És ha nem tekintek 25—30 évre vissza, hanem csak ezekre az időkre, és ha rátérnék a személyeskedésre, amitől mindig irtóztam és amit soha életemben nem tettem meg sem a magánéletben, sem a politikában, mert ezt az Ízlésem nem engedte meg, mert mindig olyan időket élt ez a nemzet, amióta csak politikával foglalkozom, hogy nem volt szabad személyeskedésekkel elvonni az ország idejét, mondom, ha csak ezt a közelmultat nézném, igen sokunknál azt kellene konstatálni, hogy bizony nagyon sokan sokkal helytelenebb utakon jártunk, mint az, akit az én igen tisztelt képviselőtársam megtámadott. Hogy pedig a 30 éves múltra térjek vissza, ebben a Nemzetgyűlésben ezt már annál kevésbé tehetem, mert hiszen, ha a t. képviselőtársaim legnagyobb részéne 30 év előtti múltjában az akkor elkövetett hibákat keresném, azt hiszem, hogy a megállapítások az illetők és professzoraik, tanítóik közti egyoldalú tettlegességgel elintézett konfliktusok regisztrálására szorítkoznának. T. Nemzetgyűlés ! Hogy áttérjek a költségvetésre, amelynek vitája tulajdonképen egybefolyik a kormány bemutatkozásának vitájával, azt fogok iparkodni bebizonyítani beszédemben, amit mifelénk oly sokan vádképen hangoztatnak, hogy amikor felállítjuk azt a tételt, hogy ennek az országnak egyik első és főérdeke az, hogy az országban rend legyen, amivel nem mondjuk azt, hogy sehol sincs rend, hanem azt mondjuk, hogy rendnek kell lenni és ha valahol nincs, ott rendet kell teremteni, akkor mi nem destruktiv szólamokat hangoztatunk, hanem ezzel a követeléssel egész egyszerűen ennek a rendszernek érdekét szolgáljuk és a kormányt támogatjuk. Hiszen ezekben a nehéz időkben, amikor keserves kálvária kell hogy legyen minden lelkiismeretes embernek az, hogy a bársonyszékben elfoglalja helyét, annál az óriási munkánál és felelősségnél fogva, ami azzal a hellyel a jelen időkben együtt jár, igazán távol kell hogy álljon mindenkitől az a gondolat is, hogy azért támadjon valakit, hogy a helyébe ülhessen ; mintha azt az elvet hangoztatná az ember, hogy »Ote-toi de là que je m'y mette.« Isten mentsen, t. Nemzetgyűlés, mi nem buktatni akarjuk a kormányt ; hiszen lelkiismeretlenségnek tartanám, hogy az ember egy kormány megbuktatására törekedjék akkor, amikor nem tudja, hogy kiket tegyen helyébe. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Már pedig a jelenlegi helyzetben más kormányt, mint olyant, amely a Nemzetgyűlés két nagy többségi pártjára támaszkodik, elképzelni nem lehet, a jelenlegi kormány személyeinek összeválogatása pedig, a
