Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-188

502 A Nemzetgyűlés 188. ülése 1921. évi május hó 10-én, kedden. juk! a szélsőbaloldalon.) A legutóbbi véderő­bizottsági ülésen is voltam bátor az igen tisz­telt honvédelmi minister ur figyelmébe aján­lani, hogy jövő hadseregünknél, a magy. kir. honvédség felállításánál necsak az legyen a princípium, hogy kinek hány kitüntetése van, hogy kardos-e vagy nem, hogy ki az apja, mi­lyen befolyásos ember, hány predikátuma van, hanem elsősorban a megbízhatóság. Szilágyi Lajos : Az a kérdés, hogy ki fogja ezt megállapítani? Dinich Vidor: Mondhatom, szomorú tapasz­talatokkal rendelkezem a kommünből, ahol na­gyon sok úgynevezett nagy urat láttam, akik megfeledkeztek rangjukról, címeres őseikről, de legjobban megfeledkeztek a hazáról. Ennélfogva elsősorban a megbízhatóság legyen a prin­cípium. Csizmadia Sándor: Hiába tiltják! Dinich Vidor: Amellett tökéletes fegyelem és rend hassa át uj hadseregünket, amelynek tagjai egész katonák legyenek és ne politizálja­nak. (Helyeslés balfelöl.) Hallottam sokat arról, hogy az angol parla­mentben nagyon kedves hangok hallatszottak rólunk s ott azt a konzekvenciát vonták le, hogy a trianoni papirrongy tarthatatlan, hogy az revízióra szorul. En is köszönettel és hálával fogok visszaemlékezni a kedves, szimpatikus lordokra, de azt kérdem: miért ilyen későn? Most pedig azt olvastam a lapokban, hogy az angol parlament egyhangúlag ratifikálta a békét. Talán ebből a nagy szimpátiából mégis maradt valami: nem vették el a magyar kék eget, a rigófüttyöt, vagy a délibábot, de csak rajtuk kívül álló okokból. S itt eszembe jut még valami. Nemrégiben vívmányként hallottam említeni a trianoni béke alapján Magyarország függetlenségét. Ehhez kétségbeejtő naivság kell. Mindig azt állítottam és ma is azt állítom, hogy a nagy entente nem egyéb mumusnál, amellyel a gyerekeket ijeszt­getik. Rassay Károly : Németország nem ezt mondja! Dinich Vidor: Ki tudta üríteni Baranyát? Érvényt tudott szerezni akaratának ? (Felkiáltá­sok jobbfelöl : Nem is akarta !) Ha Benes nagyot üt az asztalra vagy Vacarescu nagyot köp a markába, akkor a nagy ententenál csend van. Orbók Attila : Kérdezze meg a németektől, azok mást mondanak! (Zaj.) Dinich Vidor: Hallottunk külföldi és ma­gyar orientációról beszélni. Hallottam arról is beszélni, hogy milyen kedvesek a franciák, talán nem azért, mert nálunk Magyarországon nagyszerűen élnek, főleg olcsón és nem fizetnek luxusadót. Nem tagadom, az én orientációm egészen másfelé tendál, olyan nemzet felé, amely egy borzalmas világháború után, egy kis bolse­vizmus után kezébe vette a kalapácsot s dolgo­zott és dolgozik nyolc órát magának és egy órát a hazának. (Zaj.) Félek, hogy az ango­lokkal és franciákkal való nagy szerelmünk miatt a Károlyi Mihálytól becsapott, állítólag legyőzött szomszédunk már nem fog hinni nekünk és két szék között bizonyosan a pad alá kerülünk. Ha bel- és külpolitikánkban őszintébbek leszünk, ha cselekedeteinket alá tudjuk rendelni a magasabb érdekeknek, a köznek, a társada­lomnak és nem az énnek, akkor fogjunk össze. Félre a pesszimistákkal, a lecsüngő orrú világ­fájdalmas képüekkel, jöjjenek a konstruktiv erők! Rassay Károly: Kik azok? Dinich Vidor: Akkor lesz integer Magyar­ország, akkor lesz feltámadás. Jöjjenek tehát azok az erők, de mentől hamarabb ! (Helyeslés balfelöl) Elnök : A külügyminister ur kivan szólni. Gr. Bánffy Miklós külügyminister: Igen t. Nemzetgyűlés ! Ma, midőn először van szerencsém a Nemzetgyűlés előtt felszólalni, engedjék meg, hogy felszólalásom rendjén azokra a nagyérdekü beszédekre is reflektáljak, amelyek elhangzottak a külpolitika irányában, reflektáljak arra az állásfoglalásra, amellyel a Ház az angol alsó­házban és később felsőházban történt felszóla­lásokat kisérte. Programmunkat a következőkben van szerencsém ismertetni. (Halljuk! Halljuk!) Politikánk szükségszerű következménye az összes entente-hatalmak ama megingathatlan akaratának, hogy a párisi békék teljességükben végrehajtassanak. Nem szabad illúziók, csalóka remények után indulnunk. Keserű tapasztalatokon okulva és a tényleges erőviszonyokkal számolva, a magyar külpolitikai vezetés az egyedül lehet­séges reálpolitikai alapon áll. Erre kell hogy helyezkedjék még akkor is, ha annak részletei fájdalmasak és népszerűtlenek. Mert szükséges, hogy az ország megmaradt ereje ne meddő küz­delmekre, melyekre indulatok ragadhatnának, de a nemzet megszilárdítására, szellemi és anyagi javainak megvédelmezésére forditassék. E törekvésünk abban nyilvánul meg, hogy a kormány a maga részéről igyekszik elkerülni mindent, ami a szomszédainkhoz való, ami hibánkon kivül annyira feszült viszonyt még jobban el­mérgesithetné. A békülékenység szellemét kíván­juk bevinni a ma még gyülöletterhes légkörbe, s e szándék érvényesítésében megtesszük azt, ami rajtunk áll. Elsősorban kereskedelmi szerződésekkel törekszünk fokozatosan helyreállítani az annyira leromlott gazdasági életet. Ily szerződést kötöt­tünk Németországgal, volt szövetségesünkkel, értékelve annak nehéz helyzetét, azzal az ország­gal, mely osztozik velünk és a többi legyőzött államokkal a szenvedés közösségében. Remél­hetőleg jobb napokat fogunk megérni. Ily szerződést kötöttünk még Ausztriával, Svájccal és Lengyelországgal, melyhez hagyo­mányos rokonszenv szálai fűznek. (Helyeslés.) Bizonyos, hogy a közvetlen szomszédainkhoz

Next

/
Thumbnails
Contents