Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-183
380 A Nemzetgyűlés 183. ülése 1921. évi május hó 3-án, kedden. kodik arról, hogy minden téren meglegyen a megfelelő szerv, amely azt, aki túlkapzsi, visszaszorítsa — hiszen vannak rá törvényeink — azokba a keretekbe, amely keretek az ország és a lakosság érdekeinek megfelel. Budaváry László: Elég terrort fordítanak erre a zsidó lapok. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. (Zaj.) Pető Sándor : Hát a tojás ? (Mozgás a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek minden oldalon, képviselő urak! Kerekes Mihály : T. Nemzetgyűlés ! Ha a csendes szemlélő nézi az eseményeket, azt látja, hogy a suszter, a kovács, a hivatalnok, a kereskedő, a tábornok egyaránt mozis akar lenni Magyarországon. (Mozgás.) Ez lehetetlen helyzet. Mindenki menjen a saját munkájához ; akinek pedig nincs munkája a maga termelési ágában, azt bele kell szorítani olyan munkába, amely rendelkezésre áll, de teremtsen a kormány munkaalkalmat, hogy megélhessen itt minden munkás- Yan munkaalkalom az országban, de teremteni is kell munkaalkalmat. (Mozgás a jobboldalon.) Szijj Bálint: Mezőgazdasági munkás nincs! Sziráki Pál : Az nem akar senkisem lenni ! Kerekes Mihály : Én nem ismerem a pénzügyi tudomány tantételeit, de kétlem, hogy az lenne a jó közgazdasági politika, hogy tisztán és kizárólag a vagyonváltság, az adó legyen a kormányzati politika egyedüli alapja, sőt ezt teljesen kizártnak tartom. Pető Sándor:" Egy-két hónapig meg lehet belőle élni, de mindenki koldus lesz! Hegedüs Loránt pénzügyminister : Miből lehet megélni két hónapig? Pető Sándor : Mondom, az adóból meg lehet élni egy pár hónapig, de mindenki koldus lesz. (Egy hang a jobboldalon : Demagógia!) Meskó Zoltán : Ennek örülök, hogy Pető kifogásolja, legalább látom, hogy Hegedüs jó helyre nyúlt. (Zaj.) Elnök : Kérem, képviselő urak, nincs most szünet. (Derültség.) Ne, társalogjunk ! Kerekes Mihály: En csak azt tartom jó pénzügyi politikának, ha azokat az összegeket, amelyeket vagyonváltságban, adóban, súlyos adóban befizet a termelő társadalom, nem kifizetésekre alkalmazzuk, hanem munkaalkalom teremtésére, termelő munkára fordítjuk azokat. Ha így járunk el, akkor nem jutunk arra a sorsra, amelyre jutottunk a pénzlebélyegzésnél, amikor a falu pénzét — azért mondom a falu pénzét, mert a városban nem volt kékpénz — bevettük az államkasszába és végeredményben nagyon kevés idő multán elfogyott az egész összeg. T. Nemzetgyűlés ! A magyar földmivelőtársadalom súlyos helyzetben van máris. Nem tudom, hogy ez a társadalom el fogja-e birni majd azt a vagyonváltságot, — nem tudom, milyen méretű lesz az — amelyet a pénzügyminister ur majd kiróni szándékozik, nem tudom, hogy fogja-e birni fizetni azt az összeget. Tudom azt, hogy nem áll az a tantétel, hogy a falun rengeteg pénz van elhelyezve a tulipántos ládában. Ezt egész biztosan tudom, és ha mi nagy százalékban fogjuk a vagyonváltságot megállapítani, ennek ismét olyan lesz a következménye, mint amit most látunk, hogy ma már a 30.000 koronás tehénnek 5000 korona az ára falun. Mikor összeírták azok a lelkes emberek, akiket a pénzügyminister kiküldött, s akik igyekeztek ott behúzódva valamelyik sarokba a városházán vagy községházán nagy összegeket kihozni, azt várták, hogy a faluból nagy összegek fognak kijönni, de félek, hogy ez nem fog bekövetkezni és nem fog beválni a pénzügyminister ur számítása ezen a téren. Igaz, hogy a pénzt megjavítja, csak kérdés, hogy a termelő munkán a pénz megjavításával tudunk-e segíteni ; tudjuk-e a termelő munkát olyan mederbe lökni, hogy munkaalkalmat tudjunk az országban teremteni. A legsúlyosabb probléma, t. pénzügyminister ur, a munkáskérdés megoldása Magyarországon. (Helyeslés.) Ha azt látja a külföld, hogy mi termelünk, hogy minden eszközt felhasználunk arra, hogy a termelést elősegítsük, hogy munkaalkalmat teremtsünk, akkor sokkal nagyobb bizalommal fog felénk fordulni, akkor komoly piacot fog Magyarországon látni, ahol komolyan dolgoznak az emberek és komolyan akarják az országot a konszolidáció útjára vezetni. Súlyos probléma az országra nézve is, de Magyarország tisztviselői karára nézve is a tisztviselőkérdés megoldása. Ezt a kérdést meg kell oldani, mert igaz, hogy a múltkor azt mondta a pénzügyminister ur, hogy nem kerül már árverésre a tisztviselő holmija; én azonban azt látom, hogy már nincs is paplan, amit eladhatnának. Tehát foglalkozni kell ezzel a kérdéssel is egész komolyan, ('s a tisztviselőtársadalomnak azt a részét, amely feleslegként mutatkozik, — mert hogy felesleg van, az kétségtelen dolog, hiszen nagy Magyarországon is volt feleséges tisztviselő, hát még ezen a kis csonka Magyarországon — mondom, azt a részét, amely feleslegesnek mutatkozik, ne nyugdíjazzuk, hanem munkára szorítsuk, falusi munkára, mert a falun többféle mód kínálkozik a kormánynak arra, hogy számukra munkaalkalmat teremtsen. (Egy hang a jobboldalon : Nem kivanjuk okét ! Zaj.) Nézetem szerint a tisztviselőkérdést ugy kellene Magyarországon megoldani, (Halljuk! Halljuk !) hogy azokat a tisztviselőket, akik annyi magánvagyonnal rendelkeznek, hogy abból tisztességen meg tudnak élni, felszólítaná az állam, hogy tekintettel az ország sanyarú és szomorú helyzetére, nyugdíjukról köszönjenek le és menjenek haza gazdálkodni birtokukra. (Helyeslés a jobboldalon.)
