Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.
Ülésnapok - 1920-178
258 A Nemzetgyűlés 178. ülése 1921 beterjesztendő ingatlanok és egyéb ingók vagyonváltságáról szóló törvényjavaslattal ós pedig a törvényjavaslat 30. §-ában, amikor kimondja, hogy a belföldi részvények és szövetkezeti üzletrészek részéről lerótt vagyonváltságot a magyar államnak vissza kell téríteni, ha az ingatlanok vagyonváltságát az általános közteherviselés arányában megállapitó külön törvény 1921. evi szeptember hó végéig életbe nem lép. Ezt a garanciát az érdekképviseletek több oldalról kifogásolták. Felmerült gondolat, hogy a mostani törvényjavaslatnak végrehajtása mindaddig elhalasztassék, amig a másik törvény is életbe nem lép. Az együttes bizottság azonban nem járult hozzá ezen felfogáshoz, egyrészt azért nem, mert ezt kivihetetlennek tartja technikai szempontból; amint ugyanis már előbb voltam bátor bemutatni, a magyar államnak sürgősen van pénzre szüksége; de nem tartja azért sem lehetségesnek, mert viszont ez a másik javaslat is, mint olyan, nagy fontosságú megfontolásokat és tárgyalásokat igényel, ugy hogy nem lehet a mostani javaslat végrehajtását mindaddig elhalasztani, amig az a törvény meg nem alkottatik. Az együttes bizottság másrészt meg van arról győződve, hogy a Nemzetgyűlés átérezve a mai napok sorsdöntő fontosságát, nem fog elzárkózni az ingatlanok és egyéb ingók megfelelő megadóztatásától sem. Ezt annál inkább remélheti, mert amint a pénzügyminister már ismételten kijelentette, ez a vagyonváltság összefüggésben van a földreform végrehajtásával is, ugy hogy az ingatlan-vagyonváltságnak, eltekintve az állam vagyoni helyzetét rendező irányától, egyúttal szociálpolitikai jelentősége is van. Végül az együttes bizottság helyesléssel állapította meg és hozzájárult a törvényjavaslat 57. §-ának azon rendelkezéséhez, hogy a jelen törvényből származó bevételek az állam rendes kiadásaira fel nem használhatók. Kétségtelen dolog, hogy az állam jelenlegi súlyos financiális helyzete leginkább abból származik, hogy a bankóprés állandóan működött, ha pedig ezeket az összegeket is folyó kiadásra használjuk fel, ez a bankóprés további működésére és végeredményben államcsődre vezetne. Ezek után méltóztassék megengedni, hogy legalább nagy vonásokban ismertessem azokat a rendelkezéseket, amelyeket az eredeti javaslat foglal magában s azokat a módosításokat és kiegészítéseket, amelyeket azon a bizottság tett. Á betétek, folyószámlakövetelések ós a természetben elkülönített és készpénzletétek vagyonváltságáról a törvényjavaslat első fejezete rendelkezik. Ez a vagyonváltság, amint méltóztatik tudni, általánosan 20%, ellenben degressziót alkalmaz a kisebb tőkékre vonatkozólag, és pedig oly kép en, hogy 1000 koronán belül 10.000 koronáig az érték 5%-át, 10.000 koronán felül 50.000 koronáig 10%-t, 50.000 koronától 100.000 koronáig 15%-át, 100.000 koronán felül évi április hó 22-én, pénteken. az érték 20%-át kívánja vagyonváltság címén. A javaslat 1. §-ában az eredeti szöveget a bizottság kiegészítette a következőkkel (olvassa) : »Nem esik azonban vagyonváltság alá az óvadékul adott betét akkor, ha alapja nem a készpénzbefizetés, hanem kezességvállalási szerződés vagy kifejezetten az óvadék céljaira nyújtott hitel.« A kiegészítés indokolása az, hogy az óvadékozott betét csak formailag betét, lényegileg pedig nem más mint tartozás, és igy nem lehet alapja a vagyonváltságnak. Ezenkívül védeni kívánja az úgynevezett konzervatív vagyonokat a javaslat, amelyeket még a háború előtt helyeztek el s itt kimondotta hogy amennyiben ezek 1914 előtt helyeztek el és pedig 100.000 korona összeg erejéig, azok a vagyonváltságnak csak felét fogják fizetni. Maga a technikai része a dolognak meglehetősen egyszerű. Az illető pénzintézetek kötelesek a náluk elhelyezett betétekről kimutatást készíteni, ezt beküldik a pénzügy igazgatónak és a pénzügyigazgató ennek alapján fogja kivetni a vagyonváltságot. Látjuk tehát, hogy a dolog egyáltalán nem bonyolult és a tárgyi adózás azon előnyét, hogy az állam könnyen, simán jut pénzhez, anélkül, hogy az adózó közönséget nagymérvű vexatórius eljárásnak tenné ki, teljesen keresztülviszi a törvény. Méltóztassák megengedni, hogy rátérjek a belföldi részvények és szövetkezeti üzletrészek vagyonváltságára, amelyekre vonatkozó rendelkezéseket a bizottság lényegesen átdolgozta és pedig a törvényjavaslat 16—24. §-ában. Belföldi részvények után az illető vállalat 15%-ot tartozik fizetni. Az eredeti javaslat olyképen volt kontemplálva, hogy feltétlenül részvényekben tartozik fizetni az adót. Most egy alternativa van felállítva és rá van bízva a vállalatra az, hogy részvényben vagy készpénzben kívánja a lerovást eszközölni. Abból a meggyőződésből indult ki a bizottság, hogy az állam nem bírálhatja el egy vállalat mobilitását, és épen azért a vállalatra kell bizni azt, hogy a váltság lerovásának milyen formáját választja, különösen azért, mert azt reméli az állam, hogy igy könnyebben jut készpénzhez, mert ha pl. kötelezte volna a vállalatot arra, hogy a váltságrészvényeket később készpénzben váltsa vissza, lehetséges, hogy a vállalat erre képtelen lett volna, és igy az állam végeredményben mégsem jutott volna készpénzhez. Viszont pedig olyan rendelkezést foglal magában a törvény, amelyből egészen világosan megállapíthatja mindenki azt, hogy ránézve a váltság lerovásának melyik formája előnyösebb s ennekfolytán a valószínűség is az, hogy ezzekkel a rendelkezésekkel sikerül elérni azt a célt, hogy az állam inkább pénzhez jusson, mert hiszen ez a cél. A bizottság figyelemmel volt továbbá arra a körülményre is, hogy a vidéki pénzintézetek közül többen igen nagy mértékben járultak