Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-177

A Nemzetgyűlés 177. ülése 1921 intsem őt attól, hogy ujbói bevigye a nemzet testébe a választójog kérdésének mérgező anyagát. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Pillanatnyi sikert talán — nagyon is talán — lehet elérni, a választójog erőszakos megszükitésével, azonban ez a pillanatnyi siker, amelyet egy uj parlament összeillésénél esetleg le is arathat az akkori kormány, nem ér fel avval a hátránnyal, amely előáll annak következtében, hogy a választójog mérgező, tömegeket mozgató és minden nyugodt munkát megakadályozó kérdése újra belevettetik a közéletbe. (Igaz t TJgy van ! a baloldalon.) A ministerelnök ur azt mondotta, hogy példátlanul széles a mi választójogunk. Méltóztassék megengedni, ha ón a körülöttünk levő, de a nyugati államok választójogát is nézem, a nők választójogának kérdésétől eltekintve alig látok különbséget a mi választójogunk és a többi államok választójoga közt. (ügy van! a haloldalon.) Nem mondom, hogy az általános választójog jelenségei bizonyos korrektivumokat nem tesznek esetleg szükségessé. Ebben a tekintetben a ministerelnök ur maga mögött fogja találni az ország minden józanul és hazafiasán gondolkozó polgárát. Ez azonban semmi körülmények között sem lehet sem a cenzusos választójog visszaállítása, sem pedig — ami még fontosabb — a lefektetett titkosság elvének fólretétele. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Ebben a két kérdésben, legyen bármilyen nagy eltérés közöttünk ebben a Házban, azt hiszem, a Ház minden tagja meg fog egyezni. (Igaz! TJgy van!) Drozdy Győző : Miért nem nyilatkozott a ministerelnök ? Rassay Károly : Amit én még precizirozni kívánok a választási törvényben, ha azt itt tárgyalni fogjuk, az a választási agitációnak, a választás szabadságának minden irányban való biztosítása. Az eddigi tapasztalatok és a mi rendkívüli viszonyaink, amelyekre nem akarok ebben a pillanatban kitérni, szükségessé teszik, hogy ebben a kérdésben erős garanciákat szerezzünk a választóközönség részére. Nem a jelöltek részére, hanem a választóközönség részére, hogy az ő akaratuk tisztán érvényesülhessen. (TJgy van! a baloldalon.) A ministerelnök ur hasonlóképen csak általánosságban nyilatkozott a másik alkotmányjogi kérdésről, a felsőház reformjáról. Ezzel bővebben nem kívánok foglalkozni, mert ez igazán tág latitüdöt nyújt a megegyezésre, esetleg a vélemények szétválására, azonban a kormány programmjának realitása szempontjából mindenesetre helyesen cselekedett volna a ministerelnök ur, ha legalább nagy vonásokban e kérdésben is precizirozta volna a maga elvi álláspontját. A ministerelnök ur az alkotmányjogi kérdések harmadik csoportjába, harmadik helyre tette a közigazgatás reformját. Itt ismét áltaévi április hó 21-én, csütörtökön* 235 lánosságokban mozgott a kormányelnök ur és olyan értelemben nyilatkozott, hogy a demagógiát nem akarja beengedni a vármegyeház termébe. Bármennyire akarom elszakítani magamat a királykérdés gondolatától, mégis rá kell mutatnom arra, hogy milyen lehetetlen helyzet áll elő, ha nem teremtünk előbb tiszta helyzetet ebben a nagyfontosságú közjogi kérdésben. Azt hiszem, abban nem lehet kétség közöttünk, hogy a megyének más szerepe lesz egy nemzeti dinasztia alatt, mint akkor, ha nem egy nemzeti dinasztia fogja átvenni az uralmat. Ebben az utóbbi esetben lehet arról beszélni — sajnos, szomorú, nagyon szomorú, hogy nem vonjuk le ennek következményeit — lehet és kell arról beszélni, hogy a megyék alkotmány védelmi garanciát nyújtanak a mi számunkra. De ha nemzeti dinasztia lesz itt, akkor a megyének az én felfogásom szerint egyszerű gazdasági feladatú adminisztratív testületé kell degradálódnia, mert máskép nem lehetséges nyugodtan kormányozni, különösen nem a mi kritikus, nehéz helyzetünkben, amikor erős, nemzeti érzésű centrális hatalmat kell alkotni. Mielőtt elválnék ettől a kérdéstől, fel kell vetnem azt a kérdést, hogy ha a ministerelnök ur ugy fogja fel a problémát, hogy a királykérdést és a végleges államfő kérdését esetleg hosszú időre ki kell kapcsolni, mert talán a belső konszolidáció sem, még kevésbé azonban a külpolitikai viszonyok alakulása nem függ tőlünk, ha tehát a ministerelnök ur koncepciója szerint a Nemzetgyűlés, vagy a helyébe lépő kétkamarás törvényhozás esetleg évtizedekig nem foglalkozhatik még a végleges államfő kérdésével, miképen gondolja akkor a ministerelnök ur megoldani a jelenlegi ideiglenes államfő kérdését? Mert az bizonyos, hogy amikor az 1920:1. te.-et megalkottuk, nem gondoltunk arra, hogy esetleg évtizedekig fog majd ez az ország ideiglenes államfő által kormányoztatni, hanem gondoltunk egy nagyon rövid átmeneti időre. Ha már most ugy alakultak a külpolitikai viszonyok, hogy a ministerelnök ur felfogása szerint a végleges államfő kérdésének rendezése nem aktuális és a jövőben is teljesen bizonytalan körülmények fogják aktuálissá tenni, akkor alkotmányunkat ebben a tekintetben megfelelőleg reformálnunk kell. Senkisem akar itt életfogytiglan tartó hatállyal első konzult választani. (TJgy van!) Nekünk bátran kell szembenéznünk a problémákkal és ha a ministerelnök ur az egyik problémát eltolja magától, akkor felmerül az a másik kérdés, mellyel véleményem szerint a Nemzetgyűlésnek, mielőtt betölti hivatását, foglalkoznia kell. (Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Fél munkát, be nem fejezett munkát utódjaira nem hagyhat az alkotmány megalkotásánál. Szilágyi Lajos: Az 1920:1. tc.-ket módosítani kell!