Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-170

134 A Nemzetgyűlés 170. ülése 1921, évi március hó 21-én, hétfőn. lásra, hogy megállapodhassanak egymással és ez máról-holnapra ne váratlanul érje őket. Ezért járultam hozzá ahhoz, hogy elővegyük ezt az ügyet és véglegesítsük. Sándor Pál : Ez bolsevizmus ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister : Ami a felülvizsgálást illeti, a következő szemponto­kat tartottuk szem előtt. Amint méltóztatik tudni, az a belügyminis téri rendelet, amely a ministeri rendelet alapján, mintegy annak végrehajtásaképen jelent meg, ugy intézkedett, hogy felhivta a régi engedélyeseket, hogy meghatározott határidőig — ez november 2-ában volt megállapítva — je­lentsék be, reflektálnak-e uj engedélyre. Aki nem reflektált uj engedélyre, az természetesne nem volt figyelembe vehető. Ez egészen világos, minthogy az engedélyek csak négy hónapra szóltak és ha lejártak, a múltban is mindig újra kellett kérni. Ezért a minister egységessé tette ezt a határidőt ; megállapította, hogy meddig kell mindenkinek nyilatkoznia, kér-e megujitást, vagy sem. Aki nem kért megujitást, az természetesen figyelmen kivül hagyatott. Rassay Károly : Ilyen is volt ? Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Tizenöt régi moziengedélyes nem kérte az enge­délynek megújítását és igy ezek figyelembe vehe­tők nem voltak. A másik szempont az -volt, minthogy a rende­let kimondja, hogy természetes személy esak egy moziengedélyt kaphat . . . Rassay Károly : De jogi személy sokat ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Jogi személy bizonyos körülmények között, ahogy a rendelet arra reá utal . . . Rassay Károly: A Magyar-Angol ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: . . . több üzemre is kaphat engedélyt, ha ezt köz­érdekű cél indokolja . . . Bródy Ernő : Mint a területi integritás ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Ez mindenesetre nagyon közérdekű volna. A másik szempont tehát az volt, hogy az a természetes sze­mély, akinek több mozija volt, legfeljebb csak egyre kaphatott engedélyt, a többit el kellett venni. Rassay Károly: A Magyar-Angol ! Tomcsányi Pál Vilmos igazságiigyminister: A természetes személyeknél ! (Felkiáltások a szélső­baloldalon : Ja ugy !) A rendelet világosan igy BZÓl. A harmadik szempont az volt, hogy a régi moziengedélyesek között igen sokan voltak olya­nok, akiknek a mozi tulaj donképen nem a foglal­kozásuk, nem a hivatásuk volt, hanem egészen mással foglalkoztak, ellenben volt mozi engedélyük. Sándor Pál : Staednak hivatása volt. Drozdy Győző: A generálisok ! Azok tanulták ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Az egy részvénytársaság. Részvényese mindenki lehet. Orbók Attila : Mindenki tud mozizni ! A kul­tusz is, Stead is ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister:: Voltak, akiknek igen jövedelmező ügyvédi irodá­juk volt, de emellett mozijuk is volt. Most elvet­tük tőlük a moziengedélyt. Pető Sándor : Ügyvédnek nem való mozi ! Túri Béla : Ha nincs jogalap, ügyvédtől sem lehet elvenni ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: Nagyon örvendek, hogy egy véleményen vagyunk. Az ilyen ügyvédtől vagy nagykereskedőtől vagy gyárostól elvettük a mozit azért, mert annak meg­volt a megfelelő, tisztességes foglalkozása, Rassay Károly : Hegedüs nem ezt mondta ! Az itaimérési javaslatnál épen az ellenkezőjét mondta. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister : Nem tudom, mit mondott a pénzügyminister ur. Elnök : Kérem Rassay képviselő urat, ne tesáék folyton közbeszólni, lesz módja a válaszában reflektálni az elhangzottakra ! Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: A negyedik szempont az volt, — és súlyt helyezek arra, hogy ezt leszegezzem határozottan — hogy olyan engedélyeseknek, akiknek egyedüli foglal­kozásuk a mozgóképszínház volt, akik maguk csi­nálták ezt és családjukkal együtt ebből éltek, meghagytuk a moziját. (Helyeslés és felkiáltások a középen : Na hát !) Az eddigi felülvizsgálat sze­rint a következőképen állana a helyzet. Megmaradt 23 régi engedélyes, mert ezek kizárólag mozival foglalkoznak. 15 mozis nem kérte az engedély meghosszabbítását. Rassay Károly: Ez nem biztos. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister : Ez hivatalos. Lehet, hogy valahol másutt kérték, de az illetékes belügymin is teriumban nem. Én csak azt tudom, ami a belügyministeriumban tör­tént. Drozdy Győző: Az iktatóban eltűntek. (Zaj a középen.) Meskó Zoltán : Hogy lehet igy meggya n usi­tani a belügyi tisztviselői kart ? (Zaj a középen.) Tessék rendreutasítani. Szádeczky Lajos: Ez n em járja! Bernolák Nándor: Nem lopnak aktákat. Tomcsányi Vilmos Pál igazságiigyminister: A régi engedélyesek közül kértek, de nem kaptak en­gedélyt negyvenegyen, de természetesen azért nem, mert, amint előbb jeleztem, részben más foglal­kozásuk van, részben pedig több mozijuk volt ; szóval a régi engedélyek közül 41 nem újíttatott meg a régi engedélyeseknek. Ami az uj engedélyesek kijelölését illeti, szi­gorúan a rendeletben lefektetett elvek alapján a következő szempontokat tartottuk szem előtt. Kaptak engedélyt azok, akik a rendelet 6. §-ának kellékeit fel tudták mutatni, elsősorban mindenek­előtt a 7. § alá tartozók, vagyis a hadirokkantak, hadi özvegyek, ezek között is elsősorban azok, akiknek több gyermekük van, azután hadiárvák és érdemes nyugdíjas tisztviselők. (Élénk helyeslés a középen.)

Next

/
Thumbnails
Contents