Nemzetgyűlési napló, 1920. IX. kötet • 1921. március 21. - 1921. május 12.

Ülésnapok - 1920-169

114 A Nemzetgyűlés 169. ülése 1921. évi március hó 19-én, szombaton. rendelete a magyarságnak a békeszerződésben biztosított jogait, vagyis, hogy mindenki a maga nyelvén tanulhat és taníthat és végezheti vallásos szertartásait, egyenesen lábbal tiporja, amidőn ugy intézkedik, hogy annak megállapítására, hogy ki szlovák és ki magyar, a születési vagy lakáshely az irányadó.« A rimaszombati egyesület protestáns főgimnáziumában már tót szó hangzik és tótul tanítanak. Hogy milyen felháborodást keltett a magyar protestáns egyházakban ez az intézkedés, mutatja a somorjai községi képviselőtestület kiáltványa, amelyet Svigruha Pál községi jegyző küldött széjjel, kérve védelmet és oltalmat az iskolának. így panaszkodnak (olvassa) : »A csehszlovák teljhatalmú minister ur többszöri nyilatkozataival ellentétben a megszállás alatt levő színmagyar vidéken iskolásgyermekeinkre a tót nyelv tanítását rákényszerítik, a tantermek bejárata fölé a cseh-szlovák nemzeti szinü táblákra a nálunk senki által nem értett tót vagy cseh nyelvű felírásokat alkalmaznak, a földrajz és történelem tanítása elé akadályokat gördítenek. A cseh-szlovák érzületet egyáltalában nem sértő arcképeket, nemzeti imádságunkat tartalmazó falitáblákat, címereket, térképeket a legsúlyosabb következmények kilátásba helyezésével a tanárokkal és tanítókkal az iskolafentartó előzetes tudta és beleegyezése nélkül eltávolíttatták, anélkül, hogy erről akár csak utólag értesítette volna a fentartó testületeket. A tankönyvekből a cseh-szlovák érzületet épenséggel nem is érintő lapokat, vagy nagy királyainkról szóló részek kitépését elrendelte, a növendékek jelenlétében a tanítóknak adott azon utasítással, hogy e megcsonkítást a tanulók könyveiben ők maguk hajtsák végre.« Mózer Ernő : Ez a kisebbségek védelme francia protektorátus alatt! Birtha József (tovább olvassa) : »Hosszas volna felsorolni csak a tanügy terén a lakosságot ért összes sérelmeket, de mindezideig kerültük a nyílt állásfoglalást, mert bizottsági felterjesztések és személyes tárgyalások után is elérni véltük az orvoslást. Megértést kereső eljárásunkra válasz az iskolaszékek felfüggesztése lett és a sérelmek ujabb sorozata. A mérték betelt, összes keserűségünk most tiltakozásban jajdul fel, annál is inkább, mert a látszatát is el akarjuk kerülni annak, mintha hallgatásunkkal a tett sérelmes intézkedéseket szentesítenénk.« Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Eöviden szólok a református egyházak egyházjogi sérelmeiről is. Ezek még eddigelé nem olyan szembeötlőek és nem olyan veszedelmesek, :mint evangélikus testvéreinkéi. A magyar reformátusokhoz ugylátszik nem mernek olyan módon nyúlni a csehek odafenn, mint evangélikus testvéreinkhez. A magyar református egyház kebelében nem akadt még ezideig egyetlen egy hazaáruló sem és hisszük, hogy nem is fog akadni, aki áruba bocsátotta volna az egyháza autonómiáját, vagy pedig az esküjét ; nem akadt egy sem, aki hazaáruló lett volna. Sőt, ab ovo, tiltakoznak minden olyan merénylet ellen a felvidéki reformátusok, amely bántaná, vagy sértené az egyházi autonómiájukat. Az esetnek és az általam mondottaknak jellemzésére legyen szabad elmondanom Ipolyságon történt azt az eseményt, amely egy törvényhatósági közgyűlés alkalmával folyt le. A törvényhatósági közgyűlésen az egyik jelenlevő meginterpellálta az elnököt, a zsupánt, hogyan lehetséges az, hogy az összes felekezetek lelkészei jelen vannak és képviselve vannak a törvényhatóságban, csak egyedül a magyar református lelkészek képviselőjét nem látja ott. Erre a zsupán kijelentette, hogy a magyar felvidéki reformátusság, illetőleg azoknak képviselői, a lelkészek, nem tartoznak cseh nemzeti szempontból a megbízható elemek közé. Ez reánk nézve a legmesszebbmenő dicséret és adja az Isten, hogy ki tudják állani a megpróbáltatásokat, de ezek a megpróbáltatások, különösen a békeszerződés ratifikálása óta mindig nagyobbak és súlyosabbak a református egyház életében is. Ujabb időben a magyar reformátusoktól azt követelik, hogy mondják ki végleges elszakadásukat a magyarországi egyetemes egyháztól, alkossanak uj egyházi szabályokat és azokat jóváhagyás végett küldjék fel a cseh államnak. A magyar reformátusok a kényszernek engedve ujabb időben külön egyházkerületben tömörültek a Felvidéken. Megalkották a dunántúli és a tiszáninneni egyházkerületet. Az utóbbi már meg is választotta a püspökét Pálóczy Czinke István rimaszombati lelkész személyében. Érdekes azonban — és ez is azt mutatja, hogy a mi egyházunk autonómiája is veszélyben van, — hogy ezt a választást a csehek megsemmisítették. (Felkiáltások a jobboldalon : Hallatlan !) Hegy miért, milyen indokból, az még idáig nem került napfényre, erről értesülésem nincs, de minden bizonnyal nem azért, mintha kellemes lenne Pálóczy Czinke püspök ur a csehek előtt s minden bizonnyal azért, mert az ő magyarsága a cseheknek egyáltaláp nem tetszik. Áttérek már most a személyi sérelmekre, melyeknek egész sorozata van a felvidéki protestáns egyházak életében. Meg méltóztatnak bocsátani, talán nem leszek nagyon szerénytelen, ha elsősorban is előhozakodom az én saját személyes sérelmemmel. Akkor, amikor 1918-ban bekövetkezett Magyarországon a nagy felfordulás, én mindjárt láttam, hogy nagy veszedelem fenyegeti a Felvidéket, a cseh beözönlés meg fog kezdődni. Felhívtam a Felvidék lakosságát a fegyverkezésre. Beállottam r abba a nemzetvédelmi munkába, amelyet Érsekújváron szerveztünk s az én hivatásom az volt, hogy a Garam mentén ellenállásra szervezzem a ma-