Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-150
Ki A S'einzctgyűlés 150. ülése 1921. évi -eb r 'fÁr hó 22-én, kedden. nunk az egész vonalon, mert éneikül a közigazgatás széjjelmállik. Anarchia van, amely a központból ment át a vidékre, (Ugy van! Ügy van ! a jobboldalon.) és amelyet eddig tulajdonképen nem is próbáltunk megfékezni, pedig ez a legfontosabb, mert nem tudjuk, hogy a magyar állam milyen ujabb megpróbáltatásnak lesz kitéve. Ezek mellett, amiket most jeleztem, legfőbb gondja legyen a kormánynak és a Nemzetgyűlésnek a közgazdasági, pénzügyi tevékenység. Nem uj közjogi törvényekre, közjogi harcokra, nem politikai küzdelmekre van szükségünk, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) hanem szociálpolitikai és közgazdasági tényekre és alkotásokra, (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) mert ha ezeket elmulasztanok, ez óriási módon megbosszulná magát. A pénzügyek tekintetében megindult a munka. Ma nincs itt a momentuma annak, hogy a megindult munkát birálat alá vegyük. Az egyes javaslatok most fognak a Ház elé lépni s akkor majd azoknak a részleteivel foglalkozhatunk. Az egész koncepció, amely t. pénzügyminister barátomat vezeti, tulajdonképen majd a budget alkalmával, amelyet ő benyújt, lesz világos ; akkor leszünk majd abban a helyzetben, hogy azt a maga egészében megítélhetjük. Annyit mindenesetre konstatálok, hogy nagy szolgálatot tett azzal, hogy megmozdította a szekeret ; hogy történik valami, hogy akcióba léptünk és küzdünk a nagy veszedelmekkel szemben, hogy erőteljesen megindult a takarékosság utján. Ezek mindenesetre nagy érdemek, de a teljes elismerésnek csak akkor lesz itt az ideje, ha az egész reformmunka megfelel mindenekelőtt annak a célnak, hogy benne érvényesüljön a szociális elem, hogy a terhet az viselje, aki elbírja, (Helyeslés.) azonban ugy, hogy a munkaképesség, a tőke produktivitása ne köttessék meg, ne semmisittessék meg, hogy az adóteher egyenlően osztassék meg a különböző foglalkozási ágak között. Es én itt különös figyelemmel leszek arra, hogy — nem mintha gyanúsítani akarnék, ele természetszerűleg — fog-e az ingótőke olyan kedvezményekben részesülni, amelyeket az uj pónzügyminister muli foglalkozása esetleg előidézhetne. (Helyeslés balfelől.) Szükséges azonban ezen erőteljes pénzügyi politika mellett erőteljes közgazdasági programm is, amely rámutat arra, hogy miként akarjuk azokat a tőkéket, azokat a vagyoni erőket lábraállitani, amelyeknek feleslegéből, jövedelméből akar azután az állam megélni. Mert egyoldalulag csak venni, egyoldalulag csak dézsmálni nem lehet. (Ugy van!) Építeni is kell, felépíteni öntudatos, céltudatos politikával magát az egész nemzetgazdaságot. A legfontosabb kérdések egyike az ellátás és élelmezés kérdése. Ebben én mint célt ugyanazt tűzöm ki, amit Graal Gaszton t. barátom : a szabadságot. (Helyeslés a jobboldalon.) Az államnak örökös beavatkozása egészséges viszonyokat nem teremthet, (Ugy van ! jobbfelöl.) azonban itt is, épugy mint a sajtótörvénynél, figyelmeztetni kell arra, hogy csak fokozatos, okos átmenet vezethet a célhoz, olyan átmenet, amely biztosítsa elsősorban azoknak ellátását . . . Gaal Gaszton: Budapest túlélelmezése! Gr. Andrássy Gyula : . . . akik ma élethalál küzdelmet vivnak, a kisebb, szegényebb középosztály ellátását. Gaal Gaszton : Négyszázezer emberrel több van felvéve ellátatlannak, mint amennyi a lakosság száma. (Zaj.) Barla-Szabó József: 900.000helyett 1,600.000! Ernst Sándor : És nincs mit ennünk ! Taszler Béla: A képviselő nem tud fenn tartózkodni, mert nem tud megélni. Vidéken marad. Gaal Gaszton : Számolják el, hova tették a felesleget! (Zaj.) Gr. Andrássy Gyula : Igenis, gondoskodni keli Budapestnek és az összes városok lakosságának ama részéről . . . Barla-Szabó József: Az alkalmazottakról! Gr. Andrássy Gyula : . . . igen, azokról, ami ha meg nem történik, abszolúte nem tudnak megélni, tönkre kell menniök. A legnagyobb veszedelem van ezzel kapcsolatban. Nemcsak kötelesség, nemcsak humanitárius, emberbaráti érzés kényszeríti a kormányt és az egész magyar társadalmat arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék, hanem egoizmus és önérdek is, (Igaz! Ugy van! balfelől.) mert képzelhetetlen, hogy a belső rend, az állandó közbiztonság fennmaradjon ; képzelhetetlen, hogy egy igazán konstruktiv munka lehetővé váljék, ha a középosztálynak ez a szegényebb része sohasem tudja, hogy meglesz-e holnap a fűteni valója, a lisztje, kenyere, s ha látja, hogy napról-napra ei keli adnia valamit abból a kis tőkéből, amelyet örökölt, csak azért, hogy egyik napról a másikra tengethesse az életét. Ez olyan állapot, amely forrása szokott lenni minden felfordulásnak és forradalomnak. (Ugy van !) Mert a felfordulások és forradalmak nem a munkásoktól szoktak jönni, ők többnyire csak eszközök, akik azután végül a bőrükkel is fizetnek azért a politikáért, amelyre felhasználtattak. Ezek legtöbbnyire az elnyomorodott szegény középosztálybeliektől jönnek, akikben megvan az intelligencia az izgatásra, az irányításra; ott van minden forradalomnak kiinduló pontja. Ez ellen kell tehát küzdeni, ha biztosítani akarjuk azt a rendes fejlődést, amely nélkül Magyarország jövőjéről senkisem állhat jót, mert üyen rázkódtatásokat többé nagy veszély nélkül nem állhatnánk ki. Evvel kapcsolatban áttérek a munkáskérdésre is. (Halljuk ! Halljuk !) Magától értetődik, hogy a pénzügyi lehetőségig a munkások minden anyagi és szellemi érdekét fel kell karolni. Hogy
