Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-149

58 A Nemzetgyűlés 149. ülése 1921 ezt nagyon ügyesen és ha van hozzá ügyessége és tudása, — s ugy látszik, hogy van, — hát akkor csinálja is, mert mi akkor megérdemeljük, hogy keresztülszántsanak rajtunk. Elismerem azt is, hogy Magyarországon, amióta a kommün megbukott, konszolidáltabb a helyzet most, mint előbb volt. Természetesen nem halad a konszolidáció abban a tempóban, ahogyan azt én szeretném, de hogy konszolidáltabbak a viszonyok, az kétségtelen, amit az egyes emberek talán csak azért nem vesznek észre, csak azért nem látják, hogy Magyarországon ma egészen más a helyzet, mint volt egy esztendővel ezelőtt, mert magukon esetleg még mindig érzik annak az állapotnak súlyát, amely hátrányosabb helyzetbe hozta őket, mint aminőben azelőtt, rendes körülmények között voltak. A cenzúra kérdéséről Balla Aladár igen t. képviselőtársam interpellált itt a Nemzetgyűlésen, s én ezzel kapcsolatban csak egy kérdést óhajtanék a kormány figyelmébe ajánlani. (Felhiáltásoh jobbfelöl: Te sem kapsz feléletet!) Én ugyanis az amnesztia kérdésében egy levelet intéztem a kereskedelemügyi ministerhez, amelyet a cenzúra keresztül engedett. A kereskedelemügyi minister erre a levélre válaszolt, az ő válaszát azonban már nem engedte át a cenzúra. (Derültség jobbfelöl.) Már most azt szeretném tudni, hogy ki hát a destruktiv, én-e vagy a kereskedelemügyi minister? (Zaj és derültség.) Mert ez mégis csak furcsa dolog. Akkor, amikor a lelkek megnyugtatására szükséges volna, hogy közzététessék a kereskedelemügyi minister válasza, — mert azt fel sem tételezhetem róla, hogy ne a jogrend és az igazság alapján állva irta volna meg válaszát, amelyet tehát az ország érdekében való lett volna publikálni, hadd okuljon rajta a nép, hogy mit mondott a kereskedelemügyi minister — mondom, amikor a lelkek megnyugtatása okából ennek a válasznak közlésére szükség lett volna, akkor a cenzúra ezt nem engedélyezi. Még ha az én levelemet tiltotta volna le, vagy abból törölt volna részleteket, azt meg tudnám érteni, mert hiszen engem destruktívnak, szélsőségesnek tartanak, de hogy a kereskedelemügyi ministerét nem engedélyezik, ez igazán érthetetlen előttem, mert hiszen fel kell tételeznem, hogy ő csak jót akarhat az ország érdekében. Ami a pénzügyi kérdéseket illeti, a nagy terhek eddig^ a magyar földmivesek vállain nyugodtak. Én nem vagyok olyan nagy számember, mint Graal G-aszton igen t. képviselőtársam, nem szoktam olyan nagy tételekben számolni; de ő helyesen állapította meg, hogy a magyar földmivestársadalom adógabonában a világháború folyamán nem kevesebbet mint 72 milliárd adót fizetett. A magam részéről ehhez csak azt kívánom hozzáfűzni, hogy nem tudom szántszándékkal-e, mesterséges hangulatkeltés okából-e, de tény, hogy a forradalmak alatt a nép körében azt évi február hó 21-én, hétfőn. a hirt terjesztették el, hogy csak a kékpénz jó, aminek következtében a falu népe csak kékpénzért adott ennivalót a városnak s mikor összegyűjtötte Budapestről és a bankokból a sok kékpénzt, akkor váratlanul jött Korányi pénzűgyminister ur rendelete, lebélyegezték a kékpénzt, ellenben érintetlenül maradt a Budapesten lévő sok postapénz. Ez is nagy teher volt a falu népére és igazságtalanság volna most még tovább is eret vágni ezen a népen, amint az az igen t. pénzügyminister urnák szándékában van. (Zaj.) Nem állítom ezt határozottan, mert hiszen a pénzügyminister javaslatait még nem ismerjük, nem tudhatjuk, hogy mit fog hozni, — bár sok formában elmondta már terveit, — bizonyos azonban, hogy egyet t. i. a háború alatt szerzett nagyvagyonok elvonását, nem látom az ő szándékai közt szerepelni. (Felkiáltásoh jobbfelöl: Bent van a tervezetben az is!) De nem is olyan nagy baj, ha nincs is benne. Fangler Béla: Dehogy nem baj! Nagyon nagy baj! Kerekes Mihály : Azért mondom, hogy nem nagy baj, mert ez úgyis jönni fog, én azonban a magam részéről szerettem volna ezzel kezdeni a pénzügyi egyensúly helyreállítását; azt szerettem volna, hogy a falu népe lássa, hogy a nagy bankoktól és a nagy tőkésektől annak, amit a háború alatt szereztek, egy igen tekintélyes százalékát elveszik, mert akkor ők is könnyebben hozták volna meg azokat az áldozatokat, amiket a rájuk kirótt adó jelent. Ma azonban, sajnos, csak azt látom, hogyha egy gazdának 29.000 koronában van megállapítva a vagyona 35.000 korona adót vetnek ki rá, ami kétségtelenül igazságtalan dolog. Bizonyára elkerülhetetlenek lesznek a mai adómegállapitásoknak bizonyos kilengései, de fel kell hivnom a figyelmet arra, hogy vigyázzunk, nehogy túlterheljük azt az osztályt, amelynek vállain a jövő Magyarországnak fel kell épülnie. Ha ezt az osztályt túlterheljük, ha ugy megrakjuk adókkal, hogy összeroskad azok alatt, akkor tönkre fog menni Magyarország. Az adóterhek igen nagy százalékát ma is a magyar földmivestársadalom viseli s ennek az országnak ujabb ezeréves jövőjét csak ennek a társadalomnak alapulvételével lehet felépíteni. Utalnom kell ezzel kapcsolatban az úgynevezett tízszeres földadóra, amelyet a Nemzetgyűlés már megszavazott. Nem tudom, politikából-e vagy miből, itt is nagy sérelem érte a szegény embereket. Bevették pl. a törvénybe, hogy még ha a szerződés másképen szólna is, az adó kilencszeresét akkor is a haszonbérlő tartozik megfizetni. A helyzet tehát ugy áll, hogy a szegény embereknek, akiknek nincs egy kapavágásnyi földjük sem, akik védték hazájukat és véreztek azért, bérbe fogunk adni egykét hold földet, ezen bérletért azonban nekik be kell szolgáltatniok árendába egy métermázsa