Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-163
A Nemzetgyűlés 163. ülése 1921. < zetgyülés! Interpelláló Kováts t. képviselőtársam azt kívánja tőlem kérdésében, hogy válaszomban mintegy ítéletet hozzak két tisztviselő felett. Méltóztassék megengedni, hogy én ebben a belügyministeri ügykörömben se térjek el azoktól a tradícióktól, amelyeket az igazságügyben tartok szem előtt és ne hozzak Ítéletet senki felett, amig az illetőt nem hallgattam meg, (Helyeslés a középen és a baloldalon.) mig a tényállást egész precízen meg nem állapítottam. Épen ezért nem is vagyok abban a helyzetben, hogy ugy az ő interpellációjára, valamint Milotay t. képviselőtársam interpellációjára végleges választ adjak, Ez a felszólalásom nem is akar válasz lenni, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Tegnap többet mondott !) de mégis kötelességemnek tartom, hogy rámutassak arra a szempontra, amelyet követni óhajtok további eljárásunk során. Két dolgot akarok itt egészen nyíltan leszögezni. Az egyik az, hogy ezt az eljárást, ezt a vizsgálatot a lehető legsürgősebben óhajtom lefolytatni, (Helyeslés a jobboldalon.) a másik az, hogy annak a megítélésénél, hogy felelősség terheli-e a rendőrtisztviselőket, nemcsak azt fogom szem előtt tartani, hogy az illetők a szigorú jog és törvény alapján jártak-e el akkor, amikor eljártak, mert az a véleményem, hogy a rendőrhatósági funkció tényleg nem olyan funkció, amelyben teljesen megfelelően jár el valaki akkor, ha csak a törvény betűjéhez alkalmazkodik, hanem ott más szempontokat, diszkrecionárius szempontokat is kell tekintetbe venni. Azt is bírálni fogom tehát, hogy megfelelő volt-e az az intézkedés, és azt a fenforgó körülmények tényleg indokolták-e, mert nem akarom elhallgatni azt sem, hogy ebben a naHiielesiiették : Javos Antal s. k. naplóbiráló-bi. vi márczius hó 11-én, pénteken. 523 gyón sajnálatos incidensben tényleg olyan körülményeket kell látnom, amelyek esetleg azt a tisztviselőt, aki talán nem állt a helyzet magaslatán, megtévesztették, és egy elhamarkodott intézkedésre késztették. (Mozgás a jobb- és a szélsŐbaloldalon.) Kerekes Mihály: Egy óra alatt jól megfontolhatták ! Tomcsányi V. Pál igazságügyminister : Nem tudom, hogy igy volt-e. Végleges határozatomat csak akkor tudom meghozni, amikor őket is meghallgattam s a tényállást egészben megállapítottam. (Helyeslés a balközépen és a baloldalon.) Abban a reményben zárom be rövid felszólalásomat, amelyet, ismétlem, válaszképen nem kívánok tekinteni, (Felkiáltások a szélsŐbaloldalon : Mi van a főispánnal ? !) hogy erélyes és gyors eljárással oda fogunk hatni, hogy az a kellemetlen és sajnálatos hatás, amelyet ez a szerencsétlen incidens kiváltott, elenyésszen és hogy elérjük, amit valamennyien reménylünk, hogy a közbéke és a köznyugalom a felekezetek között ismét helyreálljon. (Élénk helyeslés a középen és a baloldalon. Felkiáltások a szélsŐbaloldalon: Mi van a főispánnal?í) Elnök : Mivel a válasz nem végleges, határozathozatalnak helye nincs. Most következik a jegyzőkönyv hitelesítése. Vasadi-Balogh György jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvéi). Elnök : Van valakinek észrevétele a jegyzőkönyv hitelesítése ellen? (Nincs!) A jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Az ülést berekesztem. (Az ülés végződik délután 4 árakor.) Szentimrey Ákos s. k, ígi tagok. W*