Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-163

520 A Nemzetgyűlés 163. ülése 1921. évi márczius hó 11-én, pénteken. tozom az én tizenötesztendős zsurnalisztikái és publicisztikai multamnak azzal a kötelességgel, hogy kijelentsem, hogy én mindazt, ami abban a tudósításban, a Magyarságnak kérdéses cikké­ben megjelent, az első betűtől az utolsóig fenn­tartom, azért mindenféle forum előtt, bármely nyilvánosság előtt teljes lelkiismerettel helyt állok. (Felkiáltások johbfelől : Nem kell ! Fábián István : Tudják, hogy nem igaz ! Milotay István : Ez a vita tulaj donképen nem is tartozik a Nemzetgyűlés elé. (Ugy van ! half elől.) Ez alkalmas lehet egy sajtópolémia anyagának és ezen a téren ... Hencz Károly : A közszabadságok védelme ide tartozik ! Elnök : Kérem Hencz Károly képviselő urat, méltóztassék a szónokot szóhoz engedni. Milotay István : . . . szivesen rendelkezésére állok bármely képviselőtársamnak, Kováts J. Ist­ván t. barátomnak is, hogy ezt a kérdést akár­melyik újság hasábjain a sajtónyilvánosság előtt megvitassuk. Felszólalásomnak azonban tulaj dónképeni tár­gya nem is ez, hanem én tiltakozni akarok minden olyan beállitás ellen, amely akár az én személyem­mel kapcsolatban, akár azzal az újsággal kapcso­latban, amelyet szerkesztek, s amelynek az irány­zatáért felelős vagyok, ezt az irányzatot — nyilat­kozzék az meg akár egy személyes tényemben, akár az újságnak valamilyen állásfoglalásában — azzal akarja megvádolni, hogy megbontja Magyar­országon a felekezeti békét és egyetértést. A másik dolog, ami ellen tiltakozni akarok, az a tendencia, amely ugyancsak kihangzott Ko­váts J. István t. képviselőtársain beszédjéből és amely arra tör, hogy engem ugy állitson oda a magyar közvélemény és nyilvánosság elé, mintha énbennem azokkal a nagy protestáns és reformá­tus érdekekkel szemben, amelyeknek védelmére ő itt szót emelt, kevesebb érzék volna, mint ami­lyet ő tanusit. (Felkiáltások jobb felől : Látjuk ! Zaj.) Azok az érdekek az én szivemhez ép olyan közel állanak, mint az övéhez, vagy bárkiéhez ebben az országban. (Félkiáltások johbfelől : Nem tapasz­taljuk !) Engem a református egyház nagy érdekei­hez, azokhoz a nagy politikai, erkölcsi és kulturális célokhoz, amelyeket a reformáció és a protestan­tizmus Magyarországon 400 esztendőn át képviselt, egy 400 éves családi hagyomány emlékei fűznek, (Tetszés balfélől.) ami, eltekintve minden egyéb közérdekű szemponttól, már magában is köteles­ségemmé tenné, hogy minden helyzetben és bármi­féle gyanusitással szemben helyt álljak ezen érde­kek mellett. Az én viselkedésemet ebben a kérdésben a debreceni eseményekkel és azzal a mozgalommal szemben, amelyet ott Baltazár püspök és hivei megindítottak és képviselnek, épen az a törekvés vezette, hogy igenis, református részről történjék állásfoglalás minden olyan politikai kisérlettel szemben, amely itt a református vallásnak és egy­háznak közös és drága érdekeit, amelyek nem lehet­nek pártoknak az érdekei, (Élénk tetszés és taps balfélől.) amelyek nem sajátíthatók ki pártok jel­szavaivá, ezeknek a pártérdekeknek akarja alá­rendelni, hogy tiltakozzam minden olyan törek­vés ellen, amely ezt célozza és amely az egyetemes nagy vallási és nemzeti érdeknek a köpönyegében pártcélokat, párttendenciákat és pártérdekeket akar szolgálni. (Tetszés és taps balfélől.) Ez a törekvés vezetett és vezet engem akkor, amikor azzal a politikai irányzattal szemben, amelyet Baltazár püspök hivei ott Debrecenben életre keltettek, kezdettől fogva a kritika szavát hangoztattam. En nagy örömmel veszem tudomá­sul és bizonyosan velem együtt az egész magyar nyilvánosság, hogy Kováts J. István t. képviselő­társam itt a Nemzetgyűlés szine előtt megtagadta a közösséget azokkal a célokkal és törekvésekkel, amelyeket ez a Baltazár-féle politikai alakulás szolgálni akar. Nagyon sajnálom, hogy ez az állásfoglalás vagy a ő részéről, vagy olyan protestáns vezér­férfiak részéről, akiken keresztül az egész magyar református közvéleménynek a hangja szól, már előbb nem történt meg. Ha ez megtörtént volna, akkor nem jutottak volna odáig a dolgok, ahol ma vagyunk ... Kováts J. István : En vagyok az oka ? Milotay István : ... és nem jutottak volna odáig, hogy Baltazár püspök urnák és hiveinek mozgalma, minden szavuk, cselekedetük ugy tűnik fel, mint amely azonos volna a magyar református­ságnak és protestantizmusnak szavával és csele­kedetével. (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Kováts J. István t. képviselőtársam azt mon­dotta, hogy Debrecenben ő mindent elkövetett, olyan irányban, — s ezért is köszönettel adózom neki — hogy azok a félreértések, azok az ellen­tétek, amelyek ott a város békéjét feldúlták, ki­egyenlittessenek, és hogy legalább ez a nagy orszá­gos ünnep, az egész reformátusságnak közös ün­nepe, olyan keretek között és olyan zavartalan hangulatban folyjék le, amelyeket azok a nagy ér­dekek igazán igényeltek és megkivántak, amelyek ennek az ünnepségnek nyugodt lefolyásához fű­ződtek. Én, ha előbb megkérdezett volna Kováts J. István t. barátom, megmondhattam volna neki, hogy minden ilyen fáradozás teljesen hiába való. (Mozgás balfélől.) Mert jóhiszeműséget és jóakaratot feltételezni arról az irányzatról, azokról az egyéniségekről és arról a törekvésről, amely ott Baltazárok zászlaja alatt megindult^ nagyon céltévesztett és hiába való dolog. (Ugy van! a baloldalon. Mozgás jobb felöl.) Mert Kováts J. István t. barátom fáradozása is ezért volt sikertelen, mert ki kell jelentenem felelős­ségérzetem teljes tudatában, hogy Baltazár püspök és hivei a felavató ünnepséggel is épugy, mint minden más tényükkel és cselekedetükkel nem azt a bizonyos felekezeti békét akarják szolgálni, amelyet Kováts J. István t. barátom

Next

/
Thumbnails
Contents