Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-157

324 A Nemzetgyűlés 157. ülése 1921 . évi márczius ko 2-án, szerdán. felállítását, amely kategóriák szerint a revízió alá kerülő italmérési engedélyek ki fognak adatni. En is csatlakozom előttem szólt t. képviselőtársamnak ahhoz a véleményéhez, bogy a hadirokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek mellett elsősorban a szövetkezeteknek kell ezt a jogot megadni. Morális szempontból, hogy igy fejezzem ki magamat, annak a nyerészkedési vágynak, annak az üzleti kapzsiságnak szempontjából egészen más elbirálás alá esik egy olyan intézmény, amelynek kezében van ez az italmérési jog, amely altruista, amely bizonyos tekintetben etikai alapon áll, mint a magánegyén, aki végre is egy bányának tekinti ezt az üzletet és minél jobban, minél alaposabban akarja azt kiaknázni. Itt azonban bátorkodom felhivni a t. pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy nem elég nekünk ezt a törvényt meghoznunk, nem elég a végrehajtási utasítást kiadni, hanem ezt a törvényt be kell idegezni azoknak a lelkébe, akiknek majd joguk lesz ezeknek az italmérési engedélyeknek kérésére. Nagyon jól tudjuk, mit jelent az, amikor meghoznak egy törvényt és kiadják annak végrehajtási utasítását. Maga a széles népréteg nem tud róla, nincs meg a fizikai mód, hogy tudomást szerezhessen róla. Ha most a végrehajtási utasításban sablon szerint fog az egész ügy elintéződni, akkor meglesznek a jelentkezések, meglesznek a revíziók és maga az érdekelt nagy tömeg, a rokknatak, az özvegyek, az igényjogosultak még csak azt sem fogják tudni, hova kell fordulniuk, mit kell csinálniok és meddig lehet fordulni az illetékes fórumokhoz, hogy italmérésekhez jussanak. Már pedig én ennek legnagyobb célját épen abban látom, hogy ezek a rokkantak, ezek a hadiárvák helyeztessenek el, hogy ezeknek a hadiözvegyeknek adjunk tisztességes kenyeret a kezükbe, mert a rokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák kérdésének elintézése óriási terhet fog jelenteni a magyar nemzetnek, a magyar Nemzetgyűlésnek, mert ezeknek igénye — valljuk meg — abszolúte semmi tekintetben kielégítve manapság nincs. A revíziónál még egy dologra vagyok bátor felhivni a minister ur figyelmét. Nevezetesen azoknak a névsorában, azoknak a kolumnájában, akiktől az italmérési jogot el kell venni, nem látom azokat, akiknek tulaj donképen nincs is rá szükségük. Talán nem kell bővebben fejtegetnem, — méltóztassék csak kinek-kinek hazagondolni — hogy a kocsmárosoknak van egy olyan kategóriája, akik nem voltak bolsevisták, nem engedélyeztek gyűléseket, nem hirdettek, legalább megfoghatólag nem hirdettek olyan tanokat, melyek Magyarország összeomlására vezettek, ellenben összeszedtek egy nagy csomó pénzt és ma gazdag emberek. A törvényjavaslat értelmében ezeket — hogy ugy fejezzem ki magamat — kitolni nem lehet. Be kellene tehát a törvényjavaslatba, véleményem szerint, venni egy olyan pontot is, hogy az italmérési jog elvonandó azoktól is, akik bár nem esnek oly feltételek alá, amelyekkel az elvonás jár, de nincsenek rászorulva, illetőleg más rendes megélhetésük is van. (Helyeslés '.) Egy nagy rést ütünk ezzel azon a kategórián, melyet másként kiszorítani nem lehet és nagy tömegét fogjuk ezáltal bevinni az igényjogosultaknak, akiket egyébként nem tudnánk az italmérésekben és kocsmákban elhelyezni. Ugyancsak felhívom a t. minister ur figyelmét arra is, hogy az italmérési helyeknek van egy förtelmes fajtáj a, a vidéken lévő lebuj, zug, ki uzsorázó, zsebmetsző kávéházak kategóriája. (Ugy van ! Ugy van !) Budapesten talán nem tűnik ez fel ugy, mint a vidéki kisebb városokban, ahol direkt arra rendezkednek be exisztenciák, hogy a már illuminait állapotban levő embereket minden lehetőség szerint kizsebeljék, kiuzsorázzák kifosszák. Ezek a kávéházak a rendes normális kávéházi időben a legtöbb esetben nincsenek is nyitva, hanem éjjel nyitnak ki és záróra áthágások, az eldugások és a nagy mulatások ott történnek, amelyek azután lopásokkal, — nem is beszélek a többi mételyről, mellyel járnak — szóval mindig valami olyan dologgal végződnek, melyet megengedni nem lehet. Ezen vidéki lebuj-kávéházak kiirtásával a pénzügyminister ur a keresztény magyar népnek oly óriási szolgálatokat fog tenni, hogy örökké érdemessé teszi magát arra, hogy megemlékezzenek róla. Ez óriási rákfene folyt on-folyvást terjed, folyton hatalmasodik és a hatóságokat minden lépten-nyomon kijátszva, megvannak. hozzá az eszközei, egyre jobban virul és egymásután teszi tönkre testileg, lelkileg, erkölcsileg, anyagilag a szegény népet és a kisebb exisztenciáju embereket. A javaslat jogi részét illetőleg látom, hogy mennyire szükség van nálunk egész jogrendszerünk revíziójára. Méltóztassanak megnézni a törvényjavaslatnak egy intézkedését, mely egy ropp nt fontos és elsőrangúan szép intézkedést statuál közvetítőknek, cégekké való átalakítására. Ebben a törvényjavaslatban tojástáncot kell járni ezen intézkedésen. Miért ? Azért, mert ez homlokegyenest ellenkezik a hatályban lévő, azelőtt 40 esztendővel megalakított kereskedelmi törvényünkkel. Eü a kereskedelmi törvény teljesen idejét multa, s mint sok más törvényünk a leglehetetlenebb törvények közé tartozik a mai időben és akár tudva, akár tudatlanul nem lehet és nincs is más célja ma már. mint hogy a kevésbé járatlant teljesen kiuzsorázza, kiforgassa minden vagyonából. Meglátszik ezen törvényjavaslat konstrukcióján is, hogy nem tudja beleilleszteni a közvetítőnek és a bizományosnak ezt a jogi minősítését azért, mert a kereskedelmi törvények régi túlzóan liberális intézkedése ennek gátat vet. Méltóztassanak megnézni ezt az érdekes esetet. Azt mondja a törvényjavaslat, hogy a kereskedők, közvetítők tartoznak cégüket bejegyez-