Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.
Ülésnapok - 1920-156
A Nemzetgyűlés 156. ülése 1921. a jelenlegi súlyos viszonyok közt ujabb és ujabb terhek vállalása, kötelességüknek érezték elmenni ezen terhek vállalásával a legvégső határig és annyit tenni a munkásság megélhetésének megkönnyítésére, amennyit az ipar életfeltételeinek kockáratétele nélkül egyáltalában elbírnak. Ettől a meggondolástól vezettetve a munkaadók azt felelték a munkásságnak, hogy a január 17-én életbelépett béremelés után február 5-én ujabb javításra nem képesek, de már most lekötik magukat abban az irányban, hogy március végére olyan javításban részesitik a munkásságot, amilyennek megadására az előzékenység legmagasabb fokán egyáltalában képesek lesznek. A munkaadóknak ezt a magatartását nem saját helyzetük befolyásolta, hanem kénytelenek voltak tekintettel lenni a napisajtó közismert súlyos anyagi helyzetére és teljes egyetértésben jártak el a lapkiadó tulajdonosok összességével, a lapkiadó tulajdonosok szindikátusával. A lapkiadótulajdonosok ugyanis csak kényszeredetten követhették ármegállapításaikban a lapok előállítási költségének rohamos emelkedését, mert lehetetlenségnek látszott előttük, hogy a január hó elsején életbeléptetett árfelemeiések után már februárban újra megadóztassák az olvasóközönséget, és ezért a lapkiadóknak sem lehetett más álláspontjuk, minthogy legkorábban három hónappal a legutóbbi árszabályozás után ujabb drágítással nem sújthatják a közönséget. A munkássággal folytatott tárgyalások leginkább ezen, a viszonyok által ugy a munkaadókra, mint a lapkiadókra rákényszeritett rövid pár heti halasztás körül fordultak meg és az e címen felmerült és a munkásság részéről elháríthatatlannak jelzett nehézségek eltüntetése végett a munkaadók áldozatkészségükben — mint ők mondják — odáig mentek, hogy március 21-ére beígérve az ujabb béremelést, még addig hátralévő három hétre hajlandóknak nyilatkoztak oly rendkívüli segély nyújtására, melyet a napilapok kiadóira mint rendelőikre át nem hárítva csak azért voltak készek viselni, hogy a megegyezésnek ezen utolsó akadályai is megszüntethetők legyenek. Ebben a stádiumban váltak szét a tárgyaló felek február 25-én este 9 órakor azzal, hogy a vasárnap délutánra egybehívott munkásgyülésen a munkaadók javaslatát tárgyalás alá fogják venni. A munkaadók nyugodtan néztek eléje a hétfő reggelre várható válaszadásnak, mely alapját képezte volna a hétfő délután a munkáskiküldöttekkel folytatandó tárgyalásnak. Ehelyett azonban hétfőn reggel a személyzet az összes üzemekben már szombaton előkészített nyomtatott ultimátummal jelentkezett, melynek aláírását követelték annak ellenére, hogy a majdnem 25 éven át fennállott kollektiv szerződéses viszony teljességgel kizárta azt, hogy az egyes üzemek egymástól függetlenül, illetékes főnöki szervezetük kikapcsolásával magukat külön megállapodásuk aláírásával lekössék. évi márczius hó 1-én, kedden. 307 Ez a helyzet, ugy, ahogy azt a munkaadók előadják. JSIem akarom magamat ezzel a felfogással azonosítani, mely ebben a memorandumban, ebben az összefoglalásban megszólal. Kerekes Mihály: Halljuk a munkásokat! Milotay István: Senki sincs mélyebben eltelve attól a kívánságtól, hogy a munkásságnak, és köztük a nyomdai munkásságnak szociális és anyagi igényei a lehető legmesszebbmenő mértékig honoráltassanak, mint jó magam. Senki nem becsüli jobban nálam azt a nehéz munkát, melyet a nyomdai munkások és betűszedők végeznek. Jó magam 15 esztendő óta ujságiró vagyok, s ez alatt a 15 esztendő alatt megtanultam ismerni ezen munka nehézségeit és megtanultam becsülni azt a szakképzettséget, azt a fegyelmezettséget, azt az intelligenciát és sokszor azt az áldozatkészséget is, mely a nyomdász-munkásságban megvan ezen nehézségek leküzdésére. Ismerem azokat az igen nehéz szociális életviszonyokat is, melyek közt a magyar nyomdai munkásság él és tudom, hogy milyen mértékben sújtják a megélhetésnek ezen borzasztó feltételei, melyek ma különben nem csak a munkásságot, hanem a középosztályt (ügy van! Ugy van!) a magyar értelmiség széles nagy részeit talán nem kisebb mértékben sújtják, mint őket. (Egy hang a jobboldalon : Sokkal jobban ! 8 az még sem sztrájkol!) Szabó József (budapesti) : Nem bérsztrájk ez, kérem ! Gaal Gaszton: A bírák sokkal kevesebbet kapnak és még sem sztrájkolnak ! Milotay István: Midőn kifejezem a méltányosságnak ezt az érzését a munkássággal szemben, ugyanakkor nem hunyhatok szemet az előtt a jelenség előtt sem, hogy a munkásságban olyan helyzetben, mint a mai, és a munkaadóknak nemcsak általuk állított, hanem a másik részről is bizonyos mértékig elismert méltányosságával szemben, mely hajlandó volt ezen nehézségeket egy középút keresésével áthidalni és kiegyenlíteni, nem volt meg az önfegyelmezés azon mértéke, mely egy ilyen középúton kereste volna a kiegyenlítést és békés megegyezést és amely útját vágta volna annak, hogy a magyar napisajtó olyan helyzetbe kerüljön, mint amilyen előtt áll, a sztrájk és a napilapok beszüntetésének következtében. (Mozgás.) A munkásságnak ez az elhatározása annál súlyosabban esik latba és annál alkalmasabb arra, hogy a bérkövetelésen túl bizonyos politikai jelleget adjon a mozgalomnak, (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) mert mindenki tudja, hogy a nyomdászok szakszervezete a legjobban kiépített munkásszervezet, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) amely úgyszólván egy nemzetközi központnak dirigenciája alatt áll, amelynek működésébe és. elhatározásába tehát olyan külső erők nyúlhatnak és avatkozhatnak bele, amelyek esetleg ellenséges politikai számításoktól vezettetve, a magyar belső viszonyoknak 39*
