Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-154

218 A Nemzetgyűlés 154. ülése 1921. évi febr. Jió 26-án, szombaton. MeskÓ Zoltán : És hogyan került belőle ki ? Ferdinandy Gyula : Van-e neki kisgazdasága ? Dolgozott-e ő maga, mint a többi kisgazda ? Beékelődött-e a kisgazdagondolkozásba és ha belépett abba a kisgazdapártba . . . MeskÓ Zoltán : Ha belépett, miért lépett ki ? (Derültség.) Ferdinandy Gyula: ...nem azért lépett-e be, mert a konjunktúrák ugy hozták magukkal, mert abban az időben nagyon alkalmas, stilszerü keret volt, amely alatt lehetett mandátumot nyerni, akkor miért nem tartott ki hűen az alatt a zászló alatt . . . MeskÓ Zoltán : Többet ártott a középosztálynak a kilépésével, mint gondolja. Ferdinandy Gyula : ... miért akarta ott pár héttel belépése után bomlasztani, zülleszteni, megbontani a kisgazdapárt egységét. Ezért voltam kisgazda, ezért maradok a kisgazdapártban, mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy a kisgazdapárt eszméje és gondolata nemcsak annak a kisgazdapártnak anyagi érdekeit szolgálja, hanem ez alkotja a magyar nemzet gerincét, amelynek megerősítésével az egész magyar középosztályt, az egész magyar nemzetet tényleg eredményesen fog sikerülni szolgálni. Ezek után bátor leszek röviden ismertetni azokat az okokat, amelyek szükségessé tették, hogy én a belügyministeri széket elhagyjam. (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Az u. n. belügyministeri válságnak kettős indoka van. Az egyik tényleg abban keresendő, amit a hivatalos értesitések is leadtak, hogy közöttem és bizonyos katonai körök között a hatáskör kérdésében nem sikerült egyetértést, harmóniát létrehozni. Ezek az egyenetlenkedések, ezek a szakadékok pedig nemhogy csökkentek volna, hanem mindinkább szélesbültek. En ugy is, mint igazságügyminister, ugy is, mint belügyminister minden igyekezetemmel azon voltam, energiám és tudásom teljes megfeszitésével, hogy Magyarországon jogrendet tudjak teremteni. A jogrend azonban, a személy- és vagyonbiztonság, általában a törvények uralma, nem valósitható meg máról holnapra, annak megvannak a maga előfeltételei a közerkölcsben. A közgondolkozásban kell valamilyen átalakulásnak, valamilyen tisztulásnak jönnie, hogy a jogrend biztos alapokra fektethető legyen és kell, hogy ez elsősorban azoknál jöjjön létre és azoknál nyilvánuljon meg, akik közhatalmi funkciókat gyakorolnak. A jogrend első feltétele a hatáskörök szabatos és határozott megállapítása. Elnök ; Kérem, t. képviselő ur, a képviselő ur személyes megtámadtatás címén szól . . . Ferdinandy Gyula: Kérem, ez beletartozik. Elnök : ... az okok, amelyek a minister urat arra késztették, hogy megváljon a belügyi tárcától, nem tartoznak a személyes megtámadtatás keretébe. Talán méltóztassék a személyes kérdésen belül maradni. (Felkiáltások a jobboldalon : Talán azért vált meg a tárcájától! Nagyon fontos!) Ferdinandy Gyula: Iparkodni fogok lehetőleg röviden előadni azokat a dolgokat, amelyek nézetem szerint nagyon fontosak, mert hiszen én nem a magam érdekében szólok, hanem országos ügyet védek akkor, mikor felhozom ezeket a tényeket. A főok tehát az, hogy a hatásköröket nem látták tisztán. Valami sajátságos vágy él ma az emberekben, parancsolni akarnak nagyon sokan, de engedelmeskedni alig akar valaki. Azt vettem észre, hogy a hatáskörök dolgában épen a katonai körök teljes sötétségben vannak és azt hiszik, hogy a belügyministerium hatásRöre az, amelyen keresztül lehet tényleg erőt és hatalmat kifejteni s ezért annak hatáskörébe nyúltak be. Én tehát teljes szívóssággal ragaszkodtam a hatáskörök vonalához abban a tudatban, hogy a nép csakis abban az esetben lesz képes tisztán látni, ha minden egyes közfunkcionárius nemcsak betölti azt a hatáskört, amely törvény szerint rá van ruházva, hanem ahhoz szívósan ragaszkodik is. A másik indoka az volt ennek a válságnak, hogy bizonyos katonai körök az én intézkedéseimet kezdték kontrakarirozni. Én nem tudtam, mi annak az indoka, hogy bizom^os jogosult és teljesen szükséges intézkedéseim a való életbe nem kerültek ki. Ez pedig azért nem történhetett meg, mert bizonyos katonai körök lehetetlenné tették, mert bizonyos intrika érvényesült, amelynek az volt a célja : a belügyminister hatáskörét abszorbeálni. Természetes, hogy mikor ez tudomásomra jutott, szembeszálltam ezzel a törekvéssel és mert a belügyminister hatáskörét törvény állapítja meg, (Ugy van ! Ugy van !) én a törvényhez teljes erővel ragaszkodtam. Nem akarok itt részleteket elmondani, amelyek rendkívül érdekesek volnának és kidomborítaná ezt a vitát, tekintettel az idő rövidségére, csak azt kivánom leszögezni, hogy én ebben a kérdésben is a jogrend védelmére szálltam sikra és ha nem sikerült meggyőződésemet érvényesíteni, ebből az okból is szívesen megváltam attól a széktől, amelyhez semmi más nem kötött, mint tisztán az, hogy azt a közhatalmat,amelyet a t. Nemzetgyűlés és a kormányzó bizalmából birtam, az összesség és a közjó érdekében eredményesen tudjam gyakorolni. (Helyeslés.) A másik ügy, amelyről suttognak mindenütt, az a bizonyos ló-ügy. Itt is csak a tények rövid előadására fogok szorítkozni. 1919-ben, amikor a vörösök és a csehek az én falumban keserves, véres- küzdelmet vívtak, tőlem a csehek elraboltak egy lovat. Amikor lehetővé vált az, hogy én a lovam után járjak, megjelentem a cseheknél s azt a felvilágosítást kaptam, hogy tekintettel arra, hogy az én községem, Abaujyár, akkor az u. n. semleges zónában volt, ha igazolom, hogy milyen körülmények között vesztettem el a lovat, kaphatok lovat. En egy községi bizonyítvánnyal, melyet azon-