Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-154

216 A Nemzetgyűlés 154. ülése 1921. évi febr. hó 26-án, szombaton. tisztaság nélkül egy valódi igazi, nemzeti konszolidációt célzó politikát érvényesiteni nem lehet. Az igen tisztelt képviselő ur az ő beszédében emiitette, hogy tulaj donképen mesélik, beszélik, a fáma szárnyain az a hir járja, hogy itt egy u. n. kisgazda minister egy valóságos kisgazdától egy lovat elvitt. A fáma a mesének homályos köpenyébe burkolja, csomagolja az ő kis paklijait, amelyeket az igen tisztelt Nemzetgyűlés engedelmével bátor leszek kiteregetni, hogy a Nemzetgyűlés teljesen tisztán lássa azt a kérdést, hogy miért lettem én kisgazda, miért vagyok én kisgazda és miért maradok meg a kisgazdapártban, s hogy és mikép történt az a bizonyos lóügy, amellyel a sajtó nem foglalkozott ugyan, amely azonban itt a képviselőház folyosóin, a kaszinókban, sőt a vidéken is élénk megbeszélés tárgyát képezte. Igen tisztelt Nemzetgyűlés ! El fogom mondani, hogy mikor és miért lettem kisgazda. 1917-ben, amikor a kisgazdapárt itt a képviselőházban csak négy képviselővel volt képviselve, amikor a háború még elég reményteljesen folyt, akkor az események mérlegelése, szerzett észleleteim és tapasztalataim alapján arra a meggyőződésre jutottam, hogy a középosztály élete tönkre van téve, a középosztály rövid időn belül el fog pusztulni, tönkre fog menni. Tudatára jutottam annak,'hogy az állam a maga anyagi eszközei utján, a maga jövedelmei utján egyáltalában nem lesz képes a középosztályt talpraállitani. Épen azért, mert ez a polgári társadalom, amely a középosztályban volt, szervezetlennek bizonyult, minden erőmmel odahatottam a társadalomban és irodalomban egyaránt, hogy ezt a polgári társadalmat valamiképen meg lehessen szervezni, hogy az a nagy vérveszteség, amely a középosztályt érte, valamiképen pótolható legyen, s mivel meggyőződésem szerint a kisgazdatávadalomban láttam azt az erőt, amely a háború alatt fényes bizonyítékát szolgáltatta hazaszeretetének, ( Ugy van ! jobbfelől.) amely a háború alatt egymásután ontotta a harcra kész menetzászlóaljakat, amely kisgazdatársadalomnak épen ugy megvannak a maga hagyományai, mint nekünk, amely kisgazdatársadalom a föld művelésével a hazai rögöt megszerette, amely kisgazdatársadalom független és konzervatív : épen azért arra a meggyőződésre jutottam, hogy azt a tartalékot, amelyből rekrutálni kell a középosztályt, csakis a kisgazdatársadalomból lehet venni. Ennek érdekében a sajtóban és önálló munkáimban is dolgoztam s még 1917-ben, amikor a kisgazdapárt — mint emiitettem -— itt mindössze négy emberrel volt képviselve, »A falu szociális szervezeti kérdései« címen egy munkát adtam ki, amelyben többek között a következőket mondom. Méltóztassék megengedni, hogy azokat felolvassam. (Hallja}:! Halljuk! Olvassa.) »Az államok kötelessége teljes figyelmét rászegezni a községekre, nemcsak azért, mert az állami akarat a községeken keresztül valósul meg, s igy a maga céljai elérésében nem nélkülözheti a községek közigazgatási cselekvését, hanem elsőrangú érdeke a községek életképességét különös gondoskodásába venni, abból az okból is, mert az állam a községekből él. azokban rejlő nemzeti erőtényezőkben lehet naggyá vagy azokkal együtt sorvadhat el. Az állampolgár a községek önkormányzati életében nevelődik bele a közjogositványok önzetlen hazafias gyakorlásába . . , Amig erős, egészséges, kulturális gondolkozású nép lakja a falvakat, küzdelemképes, erős az egész ország . . . A háború okozta nyomorúságok is önkénytelenül ráterelik a társadalom nmeimét a falura és mindenki nélkülözései árán győződik meg arról, hogy a falusi népre, annak termékeire teljesen rá van utalva és ha a falu nem dolgozik, akkor nem terem a föld, s mennél többet képes dolgozni, annál többet tud termelni és annál jobban van biztositva a társadalom mindennapi kenyere.« Munkám ezen részében többek között a következőket is mondom (olvassa) : »Az a 15 millió ember, aki elmaradott községeinkben kénytelen életét leélni, a háború alatt a fajmagyar harci erényeknek nem egy fényes példáját szolgáltatta. Az a falusi nép, mely a hősöket százezrekben dobta a haza oltárása s jelenleg véres verejtékkel dolgozza a földet, megérdemli, hogy érdekeiket felkaroljuk, szenvedő középkori állapotából mielőbb kiemeljük . . . Egészséges, művelt falu, benne elégedett nép,élén képzett, elégedett vezetőkkel . . , Meggyőződesem, hogy a jövő ezredév terhei a falusi népre, a magyar parasztság vállaira fognak nehezedni.« Én tehát már 1917-ben iparkodtam ezzel a munkámmal ráterelni a közvélemény figyelmét a falu népére, iparkodtam kidomborítani azokat a fajmagyar értékeket, amelyek a kisgazdatársadalomban vannak s rajta voltam, hogy tényleg intézményeket is teremtsünk, amelyeknek keretében sikerült azt a kisgazdatársadalmat magunkhoz emelve megerősödnünk, mert éreztem, hogy közel az idő, amikor nagy megpróbáltatásoknak lesz kitéve a nemzet s az a szervezetlen polgári társadalom nem lesz elég erős arra, hogy ezeket a megpróbáltatásokat sikeresen tudja kiállani. 1917-ben, akkor, amikor mint kassai főiskolai tanár a falu szociális múzeumának keretében egy egyesületet szerveztem s erre iparkodtam a közvéleményt megnyerni, anyagi eszközök utján törekedtem künn a vidéken ennek a gondolatnak szolgálatára szegődni és tőlem telhetőleg odahatni, hogy igenis, azt a kisgazdatársadalmat beleolvasszuk a középosztályba, hogy kellő erőt legyünk képesek tanusitani akkor, ha ez a középosztály tényleg olyan veszedelmeknek lesz kitéve a destrukció következményei folytán, amely veszedelmet egymagában nem lenne képes keresztülküzdeni. És méltóztassék megengedni, hogy itt rátérhessek ismét őrgróf Pallavicini György úrra. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Sikerült nekem a Tisza-kormány idejében, akkor, amikor még meglehetős tekintélyes összeg volt ezer forint, ennyit áliamsegélyképen elnyerni a falu szociális múzeumának egyesületére. Ezt