Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-153

204 A Nemzetgyűlés 153. ülése 1921, Én kerülni akarom a látszatát is annak, hogy én ebben a kérdésben állást foglaljak, Ëpen hang­súlyozom, hogy a napirendi indítvány nem spon­tán elhatározás, hanem kötelességszerű parancsa a korábbi ülésnek. Méltóztassék ezt ilyen érte­lemben felfogni. Hencz Károly : A házszabályokhoz kérek szót ! Nevezetesen a házszabályok azt mondják, hogy az ülés megkezdetvén, a jegyzőkönyv hite­lesítése után az elnök megteszi az előterjesztéseit és bejelentéseit. Az a tény, amelyet a t. elnök ur most bejelent, semmi más nem volt, mint egy ilyen elnöki bejelentés, hogy a Nemzetgyűlés február 26-iki ülésére fog kit űzetni majd az állami szám­vevőszék elnöki állására a jelölés. Akkor tehát semmi néven nevezendő határozat nem hozatott, hanem egyszerű bejelentés volt, még pedig arra nézve, hogy most fog határozat hozatni. (Mozgás.) Elnök (csenget) : Itt a képviselő urat kény­telen vagyok félbeszakítani. Tévedésben van. Itt fekszik előttem a február hó 19-iki ülés jegyző­könyve, amelyben szó szerint ez foglaltatik (ol­vassa) : Elnök jelenti, hogy az üresedésben levő állami számszéki elnöki állás betöltésére intéz­kedés nem tétethetett, tekintettel azonban arra, hogy ezen állás betöltése igen fontos közérdek, már most javasolja, határozza el a Ház, hogy az 1870 : XVIII. te. értelmében szükséges hármas­jelölést már most kitűzi mához egy hétre, vagyis folyó hó 26-án tartandó ülés napirendjére. Hatá­rozat. A Nemzetgyűlés az elnöki javaslatot el­fogadja. Ezt voltam bátor a magam igazolására bejelenteni. HenCZ Károly : Az elnöki bejelentés szerint az elnök bejelentette, hogy 26-án fogjuk a jelölést megejteni. Én nem akarok evvel a kérdéssel vitat­kozni. Az nekem teljesen mindegy, hogy akkor, amikor az elnöki bejelentés megtörtént, — nem voltam jelen — a Ház mit határozott. Egyet bizo­nyosan tudok, azt, hogy ez már egyszer napirendre volt tűzve. Én akkor is felszólaltam, figyelmez­tettem a pénzügyminister urat és akKor levetté is a napirendről. Ha tehát én a múltkor itt lettem volna, újra felszólaltam volna. De bármit határo­zott is a Nemzetgyűlés a múltkor, engem nem altera! meggyőződésemben még az sem, ha tény­leg kimondotta volna ezt. Most a Nemzetgyülé tisztán látja, hogy ezt csak nyilt törvény- és alkot­mánysértéssel lehet megcsinálni. Ám döntsön a Nemzetgyűlés és csinálja meg ezt, ha kívánja. Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni. Gr. Teleki Pál ministerelnök : T. Nemzet­gyűlés ! Én a magam részréről hozzájárulok Hencz képviselő ur indítványához. (Helyeslés.) Az igazság­ügyminister és a pénzügyminister ur távolvannak és álláspontjukat nem fejthetik most ki. Én azt hiszem, hogy gyakorlatilag ugyanoda jutunk, akár előbb törvényt alkotunk, akár már holnap választunk. Legfeljebb rövid időkülönbséget je­lent ez, ami tekintettel arra, hogy az állás most már rég nincs betöltve, igazán nem differencia. évi február hó 25-én, pénteken. Ha a Ház legális formában ugy hozhatja meg ezt az intézkedést és ugy ejtheti meg ezt a választást, hogy azok is meg legyenek nyugodva, akik ma kételyeket táplálhatnának, akkor azt hiszem, helyesebb ezt az utat követni. Én a magam részé­ről itt tisztán a célszerűséget nézem és ezért nem látom be, miért ne járuljunk hozzá ahhoz az in­dítványhoz, hogy ezt a tárgyat vegyük le a hol­napi napirendről. (Helyeslés.) Az igazságügyminister ur ebben a pillanat­ban jelent meg és bizonyára hozzájárul azokhoz, amiket magam részéről már kifejtettem. (Helyeslés.) Ereky Károly: A napirend megállapításához kérek szót. Csak azért szólalok fel, hogy figyel­meztessem Hencz Károly t. képviselőtársamat, hogy az ő indítványa ugy szól, hogy a mai napi­rend maradjon meg. HenCZ Károly : Én a magam részéről egye­bekben hozzájárulok az elnök ur által tett napi­rendi javaslathoz. Elnök : Az elnöki napirendi indítvánnyal szemben Hencz Károly képviselő ur azt a javas­latot terjesztette elő, hogy az állami számvevő­szék' elnökségének betöltésére vonatkozó hármas­jelölés maradjon el a holnapi ülés napirendjéről, egyebekben pedig — ha jól értettem — ő is hozzá­járult az elnöki napirendhez. (Ugy van!) A kér­dést ugy fogom feltenni, hogy az elnök napirendi inditványát szembeállitom Hencz képviselő ur inditványával ; amennyiben az elnöki napirend nem fogadtatnék el, Hencz képviselő ur napirendi inditványát mondom ki elfogadottnak. Méltóz­tatnak ehhez hozzájárulni % (Igen!) Felteszem tehát a kérdést : méltóztatnak az elnöki napirendet Hencz Károly képviselő ur napi­rendi inditványával szemben elfogadni, igen vagy nem ? (Nem !) Ennélfogva Hencz Károly képviselő ur napi­rendi indítványa fogadtatott el. Következik Budaváry László képviselő ur­nák sürgős interpellációja. Budaváry László : T. Nemzetgyűlés ! A nagy összeomlás után kerestük azokat az utakat, ame­lyeken ezt a porbadöntött országot újra a régi fény­be, hatalomba és boldogságba emelhessük. Ez az útkeresés rávezetett bennünket arra, hogy van­nak olyan törvényeink, amelyek teljesen elavultak és az újkor szellemének semmi körülmények kö­zött sem felelhetnek meg. Az a demokratikus átala­kulás, amelyen a nemzet rövid, de súlyos idők alatt átment, megtanított, bennünket arra, hogy azokat a törvényeket, amelyek még a régi liberális érában születtek, ujakkal kell kiesei élni, olyanok­kal, amelyekben a keresztény és nemzeti szem­pont jobban és erőteljesebben kidomborodik. (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztas­sanak helyeiket elfoglalni. így nem lehet a tanács­koázst folytatni. Budaváry- László : Olyan törvényalkotásokra kell a nemzetnek gondolnia, amelyek a múlttól eltérően sokkal jobban felkarolják az elhagyottak.

Next

/
Thumbnails
Contents