Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-153

A Nemzetgyűlés 153. ülése 1921. higyjék el, hogy nagyon sok igazság rejlik a malom alatt ; most ugyan inkább azt lehet mondani, hogy a malom alatt sok a bosszúság. Épen a tegnapi kenyérbemutatás is bebizonyította, hogy a malmok hogyan őrölnek; hogyan látják el az arra szoruló társadalmat, hogy az embernek igazán a szive vérzik, amikor ezt látja és hallja azokat a panaszokat, amelyek legnagyobbrészt ezek ellen hangoznak el. En, aki nagy türelemmel szoktam végighallgatni a felszólaló politikusok beszédeit, számtalanszor hallottam, hogy figyelmeztették a Nemzetgyűlést és a kormányt sok mindenféle hibákra és bajokra. Igaz, elismerem, hogy a kormányban megvan a jószándék, hogy az ország lakosságának kielégítését legalább némileg biztosítsa. í)e nem hallottam még azt, hogy akadt volna olyan tudós politikus, aki meg is mondotta volna a módját lelkiismeretesen, önzetlenül, hogyan is lehetne segíteni ebben a rendkívül nehéz helyzetben, mert tapasztalatból azt tudom, hogy majdnem minden képviselőtársam hazabeszél. Hiszen különösen arról az oldalról, ahonnan a békét, a keresztény elveket, az összetartozandóságot hirdetik, majdnem mindig iekicsinylőleg nyilatkoznak akkor, amikor ilyen magamfajta kisgazda-képviselő mer felszólalni. (Ellenmondások bal felöl.) Mi nagy türelmet tanúsítottunk minden tekintetben azért, hogy az országnak, elsősorban a Nemzetgyűlésnek békéjét fenntartsuk, de nagyon fájó szívvel láttam, hogy számtalanszor tüntetőleg kivonultak képviselőtársaim, nem tartották érdemesnek azokat a szüzbeszédeket végighallgatni. Patacsi Dénes: Ez túlzás! Haller István : Azelőtt még rosszabb volt ! Patacsi Dénes: Nincs különbség képviselő és képviselő között ! Bodor György : Én nem mondom, hogy különbség van képviselő és képviselő között, de ezt nagyon sokszor tapasztaltuk. Milotay István : A kisgazdák hol vannak most? Bodor György : A legnagyobb öröm töltötte el szivemet, amikor épen gróf Andrássy Gyula képviselőtársam múltkori gyönyörű felszólalásában arra szólította fel minden képviselőtársamat, hogy fogjunk össze, fogjunk kezet társadalmi állásbeli, és felekezeti különbség nélkül, mert én is csak azt mondom, ha valaha volt ennek a hazának, ennek a nemzetnek összefogásra szüksége, erre most van szükség. Patacsi Dénes: Ez igaz! Bodor György: Hiszen, ha látjuk azokat a vészfelhőket, amelyek hazánk egén tornyosulnak, igazán szomorúan és elfogult szívvel kell arra gondolnunk, mi lesz akkor, ha nem tartunk össze, nemcsak mint Nemzetgyűlési képviselők, hanem ha nem iparkodunk egyszersmind a népet is arra tanítani, bogy midenki hozza meg az évi február hó 25-én, péntéhen. 191 áldozatot a haza érdekében, mert csak ha mindenki meghozza ezt az áldozatot különbség nélkül, csak akkor fogjuk egy csekéllyel is ennek a nemzetnek békéjét előmozdítani. Amikor felszólalok a kormányprogramul feletti vitában, ezt csak azért teszem, hogy pár nagyon fontos kérdésre felhívjam a kormány figyelmét, mert ugy tudom, hogy nekünk nemzetgyűlési képviselőknek, ha a kormányzópártban, ha azon kívül vagyunk is, időről-időre mindig kötelességünk — ha látjuk azt, hogy a kormányzóférfiak legjobb tudásukkal, legjobb akaratukkal nem tudnak minden téren belehelyezkedni abba, ami a nemzet javát, a boldogságát szolgálná, — őket támogatni és figyelmeztetni azokra a hibákra, amelyeket, bizonyára nem rosszakaratbői, nem vettek észre. A kormány bemutatkozásakor a ministerelnök ur azt a szándékát jelentette ki, hogy az országot elsősorban mai nehéz gazdasági helyzetéből szándéka kivezetni s e célból a többtermelést minden téren előmozdítani szándékozik. E kijelentést szivem mélyéből üdvözlöm, de ugy látom, hogy nem egészen megfelelő eszközöket választott oly célból, hogy az ország nyugvópontra jusson. Bocsánatot kérek, ha hazabeszélek, de tolmácsolni kívánom a magam társadalmi osztályának keserveit. Már sok t. képviselőtársam felhozta azokat a sérelmeket, amelyek az én szivemre is nehezednek. Ha ezeket legalább némileg nem orvosoljuk, attól félek : aláássuk Magyarország ezeréves fennállása bástyájának fundamentumát. Hiszen más társadalmi osztályok is szivük melegével s minden törekvésükkel támogatják az ország fennmaradását, ám a földmivestársadalom valóban szép és fényes példával mutatta meg áldozatkészségét a haza iránt : ott volt mint első a fronton, katonát állított a haza megmentésére, élelmet, marhát adott ; igavonó jószágát, kocsiját is feláldozta a haza oltárára abban a tudatban, hogy az ország valamikor majd honorálni fogja áldozatkészségét. De mindennek következtében a falu népe, amely most is elsősorban köteles és kénytelen áldozatokat hozni, igen nehéz helyzetbe került, ugy hogy én félek, hogy ez a józan, békességtudó, hazaszerető polgárság végre összeroskad. Kérem tehát a kormányt, lássa be és elégelje meg ennek a népnek szenvedését, és lássa be, hogy már elérkeztünk a tizenkettedik órához. Most már cselekednünk kell. Meg kell szüntetnünk az áldatlan hajszát, amely a földmivesmunkást üldözi, mert nemcsak az a baj, hogy neki minden feleslegét a haza oltárára, a nép élelmezésére kell forditania, hanem az is, hogy a rekvirálást oly modorban folytatják, amely nem növeli a népben a békességet és a türelmet, hanem ellenkezőleg félő, hogy felébreszti az alvó oroszlánt, amitől Isten mentse meg szegény szorongatott hazánkat. Kérem azért a kormányt, szüntesse meg már egyszer ezt az