Nemzetgyűlési napló, 1920. VIII. kötet • 1921. február 17. - 1921. március 14.

Ülésnapok - 1920-152

A Nemzetgyűlés 152. ülése 1921 nem én vagyok az oka, hogy ezt a példát fel kell olvasnom. (Halljuk! Halljuk!) A Nemzetgyűlés tegnapelőtti ülésén Giesswein Sándor t. képviselőtársam beszédében többek között azt mondotta, hogy ő követeli a közszabadságoknak, igy a sajtószabadságnak helyreállítását is, ez alatt azonben nem azt érti, hogy a pornográfiának, a gorombáskodásnak, a becsületsértésnek s a rágalmazásnak nyissunk szabad utat. Erre én — a cenzúrára célozva — közbeszóltam, hogy : »Ez szabad«, amihez Gaal Gaszton t. képviselőtársam, a napló tanúsága szerint, hozzátette, hogy: »Azzal a kereszsény sajtó is él«. Másnap aztán elővettem a »Magyarság« című keresztény lapot, amelynek szerkesztője egy régi, keresztény aktiv újságíró s nagy meglepetéssel láttam, hogy ez a lap G-aal Gaszton közbeszólását nekem tulajdonítva, a legdurvább, a legaljasabb hangon megtámad engem. Természetesen az illető sihedert, aki ezt irta, a bíróság elé fogom állítani, ott fog felelni ezért a kijelentéséért, (Helyeslés jobbfelöl) de szomorúan jellemzőnek találom, hogy a sokszor kárhoztatott és u. n. destruktív sajtót támadó egyik sajtóorgánum, másnak közbeszólása^ miatt nyugodt lelkiismerettel engem döf le. En azt hiszem, t Nemzetgyűlés, hogy ez a támadás engem nem is a G-aal Gaszton közbeszólása miatt ért, hanem egész egyszerűen a debreceni főispán miatt. Aki meg akarja találni a kapcsolatot, az könnyen megtalálhatja. Fel akarok hozni még egy másik dolgot is, a cenzúra illusztrálására. Debrecenben van egy »Fehér Újság« cimü lap. Nem kritizálom, hogy micsoda orgánum ez, egyszerűen felolvasok majd belőle egy hirecskét, amelynek előzménye a következő : Debrecenben a zsidók nagyrészét, mint megbízhatatlanokat . . . Ereky Károly : Ugy is van ! Orbók Attiia : . . . egy katonai munkásosztagba sorozták. Ezek a munkások kint dolgoztak a debreceni vagongyár mellett. Délben tüzet raktak, mivel valószínűleg szalonnát akartak sütni. (Zaj és derültség bal felől. Felkiáltások : Az lehetetlen ! Legfeljebb libazsírról lehet szó !) Kérem, ezek liberális zsidók voltak, akik a szalonnát is megeszik. (Derültség.) Mondom, tüzet raktak és véletlenül olyan helyre rakták a tüzet, ahol egy gránát volt a föld alatt, amelyet valaki oda elásott, va^ki odavitt,, vagy ott eldobott, ugy hogy ez a gránát felrobbant és egy zsidó rögtön szörnyethalt, hét más zsidót pedig súlyosan megsebesített a gránát. Es ekkor a debreceni lapban, a cenzúra szíves engedélyével és az ügyész ur csodálatos vaksága folytán, megjelent a következő hír (olvassa) : »Hazafias gránát. A mész-homokkő téglagyár telepén, csütörtökön délben, felrobbant egy kukoricagránát. Az áldozatok — egy halott, hét sebesült — kivétel nélkül zsidók. (Felkiáltások bálfélől: Pechesek voltak!) A szerencsétlenül járt évi febr. hó 24-én, csütörtökön. 173 zsidókat szivünkből sajnáljuk. Ez a kis megjegyzés nem is nekik szól. Mi a gránáthoz akarunk beszélni és gratulálunk neki, hogy még a háború után is teljesiti hazafias kötelességét. (Derültség.) Mind a nyolc egytől-egyig zsidó. A kukoricagránát hőstette megindít mind annyi ónkat. A háború alatt nem robbant fel a kukoricagránát. Várt. Megvárta, mig zsidók közelébe kerülhetett, mert a fronton nem volt alkalma erre. Érezte, hogy egyszer nagyobb szükség lesz rá. A kukoricagránát felrobbant, leszámolt mindennel, azzal is leszámolt, hogy Balthazar felekezeti izgatás miatt kitagadia.« (Zaj.) R

assay Károly : Marhaság ! Orbók Attiia: Bátor vagyok kérdezni, t. Nemzetgyűlés, hogy hol van ilyenkor a cenzor ? Ereky Károly : Miért nem olvasod fel a Borsszem Jankót ? Orbók Attila: Hol volt a cenzor, ha van cenzúra, vagy hol volt legalább is a királyi ügyész ? Hiszen itt a sajtószabadságot valóban helyre lehet állítani, mert ahol egy országban ilyesmit meg lehet irni, ahol a cenzúra ilyen gazságot átereszt, ott nincs szükség a cenzúrára, amelyet a közvélemény felháborodással kellene hogy elsöpörjön. T. Nemzetgyűlés ! Nem folytatom tovább beszédemet. Köszönő ni a szives figyelmet, amellyel engem végighallgattak s felszólalásomat azzal fejezem be, hogy Magvarországon az én véleményem szerint mindannyiónknak össze kell fognunk. Nem szabad itt, a füstölgő romokon, egymással harcolnunk, nem szabad osztályharcot hirdetnünk, nem szabad itt felekezeti kérdésekkel a társadalmi békét megbolygatnunk. Teremt, sünk demokráciát, konszolidációt, békét ; indítsuk meg a munkát, keressük a megértést, akkort. Nemzetgyűlés, szent meggyőződésem, hogy mi, csonka Magyarország lakói, bátran elmondhatjuk Madách szavaival : »Elég egy talpalattnyi hely, hol a tagadás lábát megveti és világodat meg fogja dönteni.« (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Szabó István (sokoróf átkai) ! Szabó István (sokorópátkai) : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) A kormány iránt bizalommal viseltetem, szívesen támogatom őt nehéz munkájában, ez azonban nem zárja ki azt, hogy nézetemet, véleményemet ki ne fejtsem azon jelenségekkel szemben, amelyeket tapasztalhatunk. Konszolidációról beszélünk. Lehet-e konszolidációról beszélni a lelkek békéje nélkül % (Zaj. Halljuk / Halljuk !) Pedig sajnos, ezen a téren nagyon sivár állapotban vagyunk. Hozzuk a törvényeket, gyártják a rendeleteket és ezek közül jobbára csak azok hajtatnak végre, amelyek a falu népére kötelességeket rónak, (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) mig a többiekről, amelyekkel a nép ügyes-bajos dolgán, nyomorúságán segíteni le-