Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-142

370 i Nemzetgyűlés 142. ülése 1921. évi február lié) 3-án, csütörtökön. akkor arra kérem erről a tiszteletreméltó helyről az én képviselőtársaimat, valamint az egész magyar közvéleményt, méltóztassanak hozzá­segíteni ahhoz, hogy a még hátralévő néhány fogyasztó hónapnak a szükséglete, amennyire lehet, fedezhető legyen, nehogy ezen a néven bárminő aggodalom vagy nyugtalanság legyen ebben az országban (Elénk helyeslés.) Kérem ezek alapján, méltóztassanak vála­szomat tudomásul venni. (Általános élénk helyes­lés, éljenzés és taps.) Elnök : Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Szijj Bálint: T. Nemzetgyűlés! A közélel­mezésUgyi minister urnák sohasem kételked­tem a jóindulatában. Bebizonyította ezt akkor is, — miként most emiitette — amikor előtte voltunk, hogy be akarja tartani a megállapodást. Azonban egész megfoghatatlan előttem, hogy mikor megjelenik a bizottság a Gr. 0. K. ré­széről a községben, akkor mutat egy zöldtáb­lájn könyvet, amelyben az utasítások bennfog­laltatnak és amely azt mondja, hogy ott, ahol önkéntes felajánlás nincs, házról-házra, tanyáról tanyára járva, kell felkutatni a terményeket. Ennek az utasításnak a végén Vass minister ur neve van. Akkor, bocsánatot kérek, ez a végre­hajtási utasítás a mi megállapodásunkat nem fedi. Mikor ennyire élére került a dolog, az alispánhoz fordultam levélben és táviratban is. Az alispán válaszolt nekem. Sajnálom, hogy ez a válasz most nincs nálam, elfelejtettem elhozni ; de a közélelmezésUgyi minister úrhoz fogom juttatni. Ebben azt mondja az alispán ur, hogy »sajnálom, nem tehetek már semmit, mert a közélemezésUgyi minister ur rendelte el a katonai fegyveres erő igénybe vételét«. Már most nem tudom hol vagyok, mit gondoljak? Vass József közélelmezésiigyi minister: Ké­rem az irást. Szij Bálint: Ez a levél, amelyet át fogok adni a minister urnák, dokumentum lesz ! Továbbá a kontingens mérséklésére kérem a minister urat. Arra hivom fel a figyelmét, hogy ha az ország terméketlen területeit egyen­lően elosztanák, a mi vármegyénkre, Csonka­Komáromra akkor sem juthatna több, mint amennyit eddig elfoglalt. Mert a tatai járás jó­részt a Vértesben fekszik és aki arra utazik, láthatja, hogy az köves, erdős vidék, ahol gabona nem terem, igy a vármegyére kivetett kontin­gensnek csak egy kicsiny részét viseli, mert nem is bir többet ; viszont a másik járásnak kell azt is beszolgáltatnia, amit a tatai járás nem tud teljesíteni. Tekintve még, hogy az én járásom­ban van két állami ménesbirtok : a kisbéri és bábolnai, amelyek szintén ki vannak véve a gabonabeszolgáltatás alól, ez a körülmény még hatványozottabban terheli a gazdákat, hogy a kontingensnek megfelelhessenek. A minister ur nagyon szépen beszélt arról hogy a gazdáknak milyen kötelességeik vannak. Én reméllem is, hogy a gazdák meghozzák ezt az áldozatot. De nagyon közel tetszett járni ahhoz a tételhez, hogy a magyar a szokását, meg a jussát nem hagyja, de ha bánni tudnak vele, az ingót is odaadja. Tehát ne vigyék oda azt a katonaszuronyt, csak ha szükség van reá, és akkor mindenki eleget tesz a kötelességének. Mert ahogy a legilletékesebb helyről hallottam az este a pártkörben, az orosz bolsevikiek kiszemelték Magyarországot, hogy itt még van elég élelem és csak a tavaszra várnak, hogy ide betörjenek. Ilyen körülmények között tapin­tatosan kell eljárni és nem szabad olyan drasz­tikus eszközökhöz folyamodni, amilyenekre nincs feltétlenül szükség. (Ugy van! Ugy van! jobb felöl.) Különben tudomásul veszem a minister ur válaszát. (Elénk helyeslés.) Vass József közélelmezésUgyi minister: T. Nemaetgyülés ! Csak még két rövid meg­jegyzésre kérem a türelmet. (Halljuk! Hall­juk!) Az első az, hogy az u. n. zöld. könyv tényleg kiadatott és az egy utasítást tartalmaz az elszámolóbizottságok részére. Ebben a zöld könyvben egy hiba történt, amelyre, ha jól emlékszem, az igen t. interpelláló képviselő ur más két képviselő ur társával együtt hivta fel a figyelmemet a ministeriumban s ennek ered­ménye az lett, hogy rögtön egy pótló körtáv­irat ment az összes illetékesekhez, amelyben pótoltuk e zöld káté hiányait és beiktattuk a szükségeseket, mint ahogy erre a képviselő ur is emlékezni méltóztatik. Ez az egyik megjegyzés, ez tehát el van intézve. A másik a komáromi rekvirálás kérdése. Méltóztassék nekem megmutatni azt az irást. Nekem el kell hinnem, hogy az az írás kiadatott, de ha akkora pecsét is van ütve rája, mint a holdnak karimája, kijelentem, hogy még akkor sem adtam rá engedelmet, hogy rekvirál­janak. Ismétlem, hogy én magamnak tartottam fenn az országban azt a jogot és azt a szomorú kötelességet, hogy ebben a dologban döntsek ; én ez értelemben az ország egy részében sem adtam rekvirálási jogot, tehát ott valami vissza­élés történt. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök : Következik a határozathozatal. Fel­teszem a kérdést, tudomásul veszi-e a t. Nemzet­gyűlés a közélelmezésUgyi minister urnák Szijj Bálint képviselő ur interpellációjára adott vá­laszát, igen vagy nem? (Igen!) Tehát a válasz tudomásul vétetett. Az ülést berekesztem. (Az ülés végződik d. u. 3 óra 20 perckor'. ) Hitelesítették Szent-Imrey Ákos s. k. Thomas Ferenc naplóbiráló-bizottsági tagoTc. S. k.

Next

/
Thumbnails
Contents