Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-142

364 A Nemzetgyűlés 142. ülése 1921. van alakulóban, az igazgatósági tagságot vállalni, esetleg később megválasztanának elnöknek. Erre azt feleltem, hogy attól függ, mivel foglalkozik az a részvénytársaság és kik azok, akik azt a részvénytársaságot alapitani akarják. Erre Q azt válaszolta, hogy a napokban fel fog engem keresni és akkor megbeszéljük a további részleteket. Elmúlt egy darab idő, de ő nem jelentkezett és én azt hittem, hogy ez a dolog már feledésbe is ment, amikor egy vasárnap délután gróf Somsieh két másik úrral együtt felkeresett a lakásomon és ott közölte velem, hogy a Biedermann-cég részvénytársaságot akar alapítani itt Magyarországon, amelynek üzletköre arra terjedne, hogy a magyar vasutakat, továbbá a jugoszláv és a román vasutakat anyagokkal ellássa és felkértek engem, hogy az alapítandó részvénytársaságban az igazgatósági tagságot vállaljam és majd később vállaljam az igazgatóság elnöki állását. En erre az uraknak azt feleltem, hogy ebbe bele nem mehetek, mert ez semmiképen sem fér össze a nemzetgyűlési képviselői mandátummal. Ezt az urak tudomásul is vették és eltávoztak. Ez az, amire céloz ez a sötétségben bujkáló alak. Nekem semmiféle részem nem volt ennek a szerződésnek a megkötésében. Mondom, amikor Bródy igen t. képviselő ur nekem itt a Házban azt először emiitette, akkor egyáltalában nem tudtam erről a szerződésről semmit, akkor ínformáltattam magamat. Ami pedig azt illeti, hogy engem elnökül kiszemeltek, erre nézve már megadtam a felvilágosítást, hogy én azonnal, mikor megtudtam, hogy milyen természetű vállalatról van szó, kijelentettem, hogy nem vállalhatok olyan állást, amely nem fér össze a nemzetgyűlési képviselői állással. A másik dolog, amire még néhány rövid szóval rá akarok térni, a módja azoknak a támadásoknak, amelyek ezzel az üggyel kapcsolatban észlelhetők. Az első hírlapi közlemény, amely erről a dologról megjelent, »Az Ember« december 19-iki számában jelent meg, amely a címlapján azzal a kitétellel foglalkozik az üggyel: »Eubinek milliós panamája a MÁV. rendeléseinél«. Elolvastam a cikket, abban a cikkíró összehasonlítást tesz Eubinek és egyik elődje közt és azt mondja, hogy Eubinek lefőzte azt az elődjét és a végén azt süti ki, hogy Eubinek fia ebből az üzletből kifolyólag 3 % províziót kapott volna. Kiszámítja, hogy 100 millió márka 3 %-a 3 millió márka, ez koronára átszámítva 24 millió korona és azt mondja, hogy legyen nyugodt Eubinek, a családban marad, csak az a másik ur pukkadozik. Ilyeneknek van kitéve az, aki a köztéren működik. Meggyanúsítják és megpiszkolják egyrészt azzal, hogy ő itt a fia révén provizióhoz jutott, másrészt pedig azzal vádolják, hogy aláirt évi február hó 3-án, osütörtöhön. egy szerződést anélkül, hogy tudta volna, mit ir alá és anélkül, hogy azzal a szerződéssel egy percig foglalkozott volna. Az egyik vád méltó a másikhoz, egyik ép olyan alávaló, mint a másik Alig hogy ez a cikk »Az Ember«-ben megjelent, valamelyik budapesti újságban akartak egy cikket megjelentetni, amely ugyanebben a tenorban foglalkozott ezzel az államvasuti szerződéssel. A cenzúra azonban nem engedte meg ennek a cikknek megjelenését. És csak utólag kézalatt értesültem erről, azt sem tudom, hogy melyik lap volt ez, csak azt tudom, hogy abban a cikkben foglaltatott az az állitás, hogy az államvasutak vezetősége azáltal, hogy külföldi cégnek juttatta ezt a szerződést, 30—32000 embernek vette ki a szájából a kenyeret. Nemsokára azután, hogy ez a cikk meg akart volna jelenni, azonban nem jelent meg, a hivatalomban felhívtak engem telefonon. Kérdeztem, hogy ki akar velem beszélni. Az illető megmondta, hogy ő »Az Est«-nek munkatársa és azt kérdezi tőlem, igaz-e az, hogy én a kivándorlási tanács elnöki állásáról lemondtam. Azt feleltem : kifejezetten nem mondtam le az elnöki állásról, hanem miután minister lettem, le kellett mondanom a kivándorlási tanácsi tagságról és miután a tanács választott meg engem elnökévé, ezzel magától megszűnt elnöki állásom is. Azután kérdést intézett hozzám, hogy hogyan állnak a szerződési tárgyalások Ausztriával, és mikor erre a kérdésre is feleltem, azt kérdezte tőlem, van-e tudomásom erről az államvasuti szerződésről. Azt mondtam, van tudomásom és körülbelül azt mondottam neki, amit itt a lapjában erről az intervjuról közöl. Azt mondottam olvassa) : »A kérdéses megállapodást a német ipari csoporttal nem én kötöttem, hanem még elődöm, azonban azt én is előnyösnek tartom ugy az államra, mint az államvasutakra. Elsősorban is hivatkozom arra, hogy a megállapodás révén százmillió márkás hitelt kaptunk, amelyet csak 2—3 év múlva kell töriesztenünk. Ilyen összeggel mi ma nem rendelkeznénk, azután pedig akkorára, amikor majd törlesztési kötelezettségünk esedékessé válik, pénzviszonyainik esetleg annyira megváltozhatnak, hogy ennek az adósságnak elintézése nem fog reánk elviselhetetlen terhet jelenteni. A megállapodás mellett szól továbbá az is, hogy olyan anyagok szállítására történt megállapodás, amelyek azonnal szükségesek, ezeknek egy része azonban nincs meg az országban. Ide tartoznak pl. a szállítandó olajak. Kijelentem, hogy az árakat, melyek mellett a megállapodás létrejött, kedvezőknek találom.« Ezt közli »Az Est« az 1921. évi január 9-iki számában. Azonban ezt az intervjut megelőzi egy cikke, amelynek felírása ez : »Másfélmilliárdos állami szállítást adtak ki versenytárgyalás nélkül« és a cikkben állandóan 200 millió márkáról leszel. Azt hiszem, hogy nem egyeztethető össze a jóhiszeműséggel, amikor egymás mellett közli a kereskedelmi minister nyilatkozatát és az ő cikkét^