Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-142
A Nemzetgyűlés 142. ülésé 1921. tot egy próbaőrlésről származó minta után kell beadni. Biztositom az igen t. kormányt, hogy annyi lisztünk lesz, hogy még kivitelre is jut belőle.. . Fábián István : És nem lesz drágább ! Tankovics lános: . . . Ugy van, nem lesz drágább. Sajnos, valóságot mondok, — nem szeretek ilyen lehetetlen szót használni itt, ele nem tudom szebben megmondani — sirva láttam embereket, amikor azt ,a szemetet ették, amelyet kenyérnek kellene nevezni. (Ugy van ! a jobboldalon.) A közélelmezési ministerium csak átmeneti legyen és az összes kiviteli és behozatali engedélyekre nézve, melyek ehhez a ministeriumhoz, valamint a másikhoz tartoznak, állapodjék meg a kormány valami olyanban, hogy a haszonnak, amely ezekből származik, 50%-a az államé legyen, nem pedig hogy egyesek milliomosok legyenek máról holnapra. (Helyeslés a jobboldalon.) Ennyit kivántam erről elmondani. A munkáskérdésről is esett szó a kormány programmja alkalmával. A régi világban, amikor céhrendszer volt, a mesterembernek segédje a mesternek valósággal családtagja volt. A legtöbb esetben tényekkel lehet ezt bizonyítani, még mai nap is. A segéd elvette a mesternek leányát. Mikor azután a szabad ipar bejött, akkor mindenki, hivatatlanok is, ipart kezdtek űzni, nem életfentartás szempontjából, hanem nyerészkedési vágyból. Ezek nem becsülték meg az iparossegédet. A budapesti gőzmalmok, a budapesti gyárak valósággal polyák és tót munkásokkal voltak tele, akik sohasem tanulták azt a mesterséget. Az iparossegédek, látva a tarthatatlan helyzetet, kezdtek gondolkozni és szervezkedni. Ezt észrevették az illetéktelenek. Teljes tisztelet, — én nem akarok sem antiszemita, sem szemita lenni, én keresztény-katholikus ember vagyok és minden tisztességes embert becsülök, de ha az a keresztény, vagy zsidó megérdemli, akkor ostorozom is, mert ez kötelességem. Sajnos, a Bokányiak és Weltnerek voltak azok, akik felismerték ezt és elkezdték a munkásságot szervezni. Azt mondták nekik : Gyertek hozzánk ; majd csak annyit adtok nekünk a munkabéretekből, illetőleg annak a hányadát, amennyit mi a részetekre ki fogunk küzdeni. Es megkezdődtek a sztrájkok, a bérharc. Megmutatták a munkásnak, hogy : az én vezetésem alatt ennyi és ennyi bórt küzdöttünk ki, azt azonban sohasem mutatták meg ezek az igen tisztelt, de lelketlen vezérek, ami az éremnek a másik oldalára volt irva, hogy : csak annyit ér a munka és a legjobb esetben is csak annyit érhet a munkabér, amennyi munkát a nemzetközi piac ára szerint tud produkálni, vagyis ha valaki ma 100 korona napibórt kap, a nemzetközi piac árai szerint azonban általában csak harminc korona értékű munkát produkál, ez a munka a legjobb esetben sem ér többet harminc koronánál. Mivel lehet ezt bizonyítani a legerősebben és legkézzelfoghatóbban ? Csizmadia Sándor: Semmivel! NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — VII. KÜTE 1 ! évi február hó 3-cm, csütörtökön. 345 Tankovics János : Nem ért hozzá az igen t. képviselő ur! Csizmadia Sándor: Nem? Tankovics János: Maga nem! Én az én életemet átdolgoztam, én értek hozzá. Maga költő volt, kedves barátom. (Zaj. Elnök csenget.) Tankovics János : Mindjárt megfelelek t. képviselőtársamnak. Mikor én fiatalkoromban segéd voltam, akkor mi kerestünk egy héten 12 forintot. A feléből vettünk egy pár cipőt, a másik feléből megéltünk. Most keres egy munkás hetenkint 5—600 koronát, és három heti fizetése kell egy pár cipőre. így van-e, t. képviselőtársam? Csizmadia Sándor : így van, de ez nem nemzetgazdaság. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, t. képviselő ur. Tankovics János: Miért van ez igy? Mert ma nem produkálunk annyi munkát, amennyi a bérrel arányban volna. Itt tehát csodát tenni nem tud senki emberfia. Annyit ér a munkabér, annyit ér a pénzünk, amennyi munkát produkálunk. Mi tehát tehetünk a pénzzel akármit, tőzsdézhetünk és okoskodhatunk : ha nem produkálunk munkát, akkor a mi pénzünk nem fog javulni soha. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ött vezették félre azt a munkásságot, amikor nem mutatták meg neki az érem másik oldalát : hiába fizetünk mi neked, mert a te munkadíjad csak annyit érhet, amennyi munkát produkálsz. Y egy ük figyelembe a 6 és 8 órás napi munkaidőt és számítsuk hozzá a kényelmet és az amerikázást, amely akárhány esetben nem a munkásság bűne, hanem a munkásvezéreké, {Ugy van balfelöl.) akik nem tudják magukat másként fenntartani, mint a lehetetlen jelszavakkal, mert az az egyszerű munkás egyelőre azt gondolja, hogy neki jóakarója, pedig dehogy jóakarója, a legnagyobb ellensége. Csizmadia Sándor : Más párton talán nincsenek vezérek? Csernus Mihály : A, munkás filléreiből él. Tankovics János: Én szégyelném magamat, ha én ilyenbe belementem volna és a munkásságot odavittem volna, ahova az igen tisztelt munkás vezérek vitték őket. Nem kell kiabálni, hogy én neked ilyen jót akarok, nem kell azt mondani, hogy én teveled ezt a jót akarom tenni. Én sohasem aszerint ítélem meg az embert, hogy ki mit mond, mert ez nem mérvadó, hanem hogy ki mit cselekszik. Az igen tisztelt munkásvezér urak pedig talán önmaguk sem tudják, hogy nagyon rosszul cselekedtek. Csizmadia Sándor : Ki vitt minket a világháborúba? (Zaj.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot zavarni jobbról és balról. A képviselő ur kifejti nézetét ; mindenki hozzászólhat. Tankovics János: A munkáskérdést a koiinány sohasem hagyhatja figyelmen kivül, (Ugy \ 44