Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-140

302 .-1 Nemzetgyűlés 140. ülése 1920, oldása: a verseny fölvétele velük. (Ugy van! jobb/elöl.) Amit ők csinálnak, csináljuk mi is, amivel ők foglalkoznak, foglalkozzunk mi is azzal. (Egy hang a középen : Mindennel nem !) Ne nézzük le azokat a foglalkozásokat, üzletnemeket és megélhetési módokat, amelyekkei a zsidók foglalkoznak, és én hiszem, hogyha nincs még meg bennünk a kellő gyakorlat, Sándor Pálék vannak olyan jő magyarok, hogy bennünket meg fognak arra tanítani. Somogyi István: Ohó! Majd bolondok lesznek! Kiss Ferenc : Meg vagyok győződve, hogy meg fogják tenni. Meskó Zoltán : Az élet tanit meg bennünket rá! Sándor Pál : Már húsz év óta prédikálom, hogy a keresztények jöjjenek a kereskedelmi pályára ! Kiss Ferenc : A zsidókérdést tehát politikai vonatkozásaib m fajvédelmi kérdésnek tekintem. A keresztyénség szempontjából azonban másképen áll a dolog, nevezetesen a keresztyén ségben a misszió, vagyis a világ krisztianizálása nem akcidencia, hanem exisztencia: minden térdnek a Krisztus trónja előtt kell megroskadnia. A keresztyén végső ideál tehát az, hogy mindenki keresztyén legyen. Vagyis végső megoldása, — nem mondom, hogy máról-holnapra, nem is ezt a szekulum-ot tekintem — de keresztyén nézőpontból nem lehet a zsidókérdés megoldása más, mint a zsidóknak krisztianizálódása, előbb felszívódása a keresztyénség nagy egyetemébe és azután felszívódás a nemzeti egység testébe. Budaváry László: Boldogok, akik ebben még hisznek; én már nem! Kiss Ferenc: Ebből a szempontból azonban, t. Nemzetgyűlés, fel kell mutatnunk a zsidók előtt a keresztyén életnek mindenekfölött álló voltát; a saját életünkben kell felmutatnunk azt az életideált, amely a Krisztusban inkarnálódott, vagyis a saját jobb életünkkel kell a keresztyénség fölényét minden más élet- és világnézlet felett kidomborítanunk a zsidók előtt. Ha olyanoknak látnak bennünket, mint amilyenek legnagyobb részben vagyunk, én nem csodálkozom, ha egyáltalában nem iparkodnak a keresztelőmedence felé. Barla-Szabó József : A kommün után iparkodtak, de furkósbottal elzavarták őket! Kiss Ferenc : De ha olyanok lennénk igazán, mint amilyeneknek a jelzőtlen keresztyéneknek lenniök kell, akkor hiszem, hogy a keresztyénség őreájuk is gyakorolná azt a végtelen vonzóerőt, amelyet a világ pogány korában a pogányokra gyakorolt. Egyébképen ennek a benső rendnek a hiánya látszik meg mindenütt a mi állami és társadalmi életünkben. A benső rend hiánya okozza azt a rendkívül sok vétkezést, amely történik az állami és a társadalmi rend ellen. Erre vezethető vissza az, hogy nincs meg a vagyon-. évi december hó 21-én, kedden. a személy- és a jogbiztonság. Mert lenn a mélyben még állandóan forr és csak alkalomra vár, hogy kitörhessen. Méltóztassanak széjjelnézni, a Tiszán túl ma még mindig olyan nagy az alsó néposztályban a forradalmi láz, a burzsujgyülölet . . . Meskó Zoltán : Jönnék a nyolcpengős csizmaigérettel ! Kiss Ferenc : . . . amelyet épen a tiszántúli választási demagógia szított és emelt magas fokra (Ugy van!) és ott egyes körökben olyan vérszomjas a hangulat, hogy valóban az egész közszellem átalakítására van szükség, hogy az állami és társadalmi rend meg tudjon szilárdulni. Egy latin példabeszéd azt mondja: divergentia convergere ordo vocatur. S erre ma van a legnagyobb szükség. Mert a különféle, ezerfelé divergáló erőket, irányokat, mozgalmakat egy célra kell konvergálni: az állami és társadalmi rend védelmére, megalapozására és biztosítására. (Helyeslés.) Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ebben a tekintetben rettenetes a helyzet. A kortüneteket nézve, önkénytelenül is eszembe ötlik Arany János két szatirikus sora, amelyekben azt mondja 1867-ben : »Megélünk mi Deák Eerencz kend nélkül, szeretjük a szabadságot rend nélkül«. S ennek megvan a maga lélektani oka. A háborús évek vasfegyelme, majd a vörös és oláh nyomás alól felszabadult egyének a rég nem látott szabadság mohó élvezetében tulvetették magukat minden határon, minden törvényen s a libertásból libertinizmust csináltak, s az egyik oldalra történt tulkilengés egy természetszerű másoldali nagyfokú kilengésben oldódott fel. De ennek megvannak a maga társadalmi okai is. Oly rétegek és egyének, akik normális élet- és munkaviszonyok között, ahol a tehetség, a tudás és a szorgalom eredménye az előhaladás, a boldogulás, érvényesülni nem tudtak volna és nem tudnának, ma, a lehetetlen érvényesülések korában, kiki a maga naturája szerint egy kisebb szenzáció rakétájának a felbocsátásával, vagy egy nagyobb kaliberű botrány 42-esének az elbőditésével azonnal magukra irányozzák a skandaluméhes publikum figyelmét, és lapjaink, — a keresztyén lapok is — ahelyett, hogy ezeket érdemük szerint agyonhallgatták volna, (Ugy van! balfelöl.) aminél nagyobb büntetés reájuknézve el sem képzelhető, gondoskodtak róla, hogy egyes nevek Magyarországon közkeletüebbekké legyenek, mint akár gróf Apponyi Albert, vagy Prohászka t. képviselőtársaim nevei. Csakhogy a mai magyar közéletnek nincs ideje arra, hogy megvárja, mig a kilengések maguktól megszűnnek, mig a szappanbuborék-nagyságok maguktól elpattannak. Az ingát meg lehet és meg is kell ragadni és megáll; a buborékot ki lehet lyukasztani és szétpukkan. Magyarországon tehát épen ezért ma az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről feltétlenül gondos-