Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-140
298 A Nemzetgyűlés 140. ülése 1920. évi december hó 21-én, kedden. Ha pedig a kisüstöket szabadítaná fel a pénzUgyminister ur, — és kénytelen vagyok erre kitérni, mert épen az imént törölték e tárgyban elmondott interpellációmat, mert az előbbi pénzUgyminister ur lemondott — egy milliárd koronával gyarapitaná esztendőnként az állam jövedelmét, (Ugy van!) Múltkori interpellációmban kifejtettem már, hogy csak fogyasztási adó címén egynegyed milliárd a kára az országnak, egy másik negyed milliárdot kell a kisüstök használati díjáért fizetni, azonkívül pedig, ha tekintetbe vesszük azt a rengeteg elrontott gyümölcsöt, kiöntött seprőt, megrothadt törkölyt, akkor megérthetjük, hogy kerek egy milliard kárt okoz az államnak a központi szeszfőzdékkel járó rendszer. Ezek után rátérek a ministerelnöki programúinak arra a részére, a mely a szomszéd államokkal való gazdasági kapcsolat megteremtésére vonatkozik. Végtelenül örvendek annak, hogy a kormány ezt tekinti első feladatának. Sajnálattal kell azonban megállapítanom., hogy mindeddig csupán Ausztriával tudták megkötni bizonyos tekintetben a pénzUgyi szerződést, a többi szomszédos államokkal azonban még a kezdet stádiumában sincs ez a kérdés. Nem tudták pl. mindezideig tisztázni a közös adóalanyok kettős megadóztatásának kérdését sem, holott ebben a fejetlenség óriási. Magyarország pl. egyáltalában nem respektálja az azelőtti megállapodásokat azon intézetekkel szemben, amelyeknek központja itt van Budapesten, összes jövedelmei pedig más szomszéd államokban vannak, úgyhogy még az Ausztriában lévő jövedelmeket is megadóztatják Magyarországon is. így teljes konfúzió keletkezik. Igaz ugyan, hogy szomszéd államaink még kegyetlenebbül bánnak el velünk, mert pl. a románok egyszeüren megtiltják állampolgáraiknak, hogy Magyarországnak ittlévő birtokaik és innen húzott jövedelmeik után egyáltalában adót fizessenek. Feltétlenül üdvözölhetném a szabad kereskedelem kifejlesztését, ha a kormány komolyan gondolna arra. A szabad kereskedelmet különösen a külföldi viszonylatokban feltétlenül helyre kellene állítani. Hogy micsoda szörnyűséges károkat okoz Magyarországnak, hogy külföldi vonatkozásokban még ma sem áll a szabad kereskedelem alapján, ezt leginkább a famizériával lehet bizonyítani. A folyó év tavaszán a budapesti legnagyobb fakereskedő cégek megjelentek az erdőkormánybiztosságnál és felajánlották, hogy Csehszlovákiából hoznak be jóelőre tűzifát a téliszükséglet kielégítésére. A magyar és cseh korona akkor egy a háromhoz viszonylatban állt, A kormánybiztos ur azonban olyan feltételeket szabott ezeknek a fakereskedőknek, hogy ő fogja megáljapitani ennek a behozandó fának az árát ilyen és ilyen alapon, úgyhogy a fakereskedők köszöntek, otthagyták a kormánybiztos urat és egyetlenegy vagon fát sem szállítottak be Magyarországba. Eljött az ősz, a faszükséglet napról-napra nőtt és ekkor a kormánybiztos ur kénytelen volt megadni a beszállítási engedélyt, akkor, amikor valutánk már alaposan megromlott s amikor már nem 16 cseh koronáért mérték a fa köbméterét. Ez és hasonló esetek feltétlenül meggondolandóvá teszik azt, hogy a külfölddel való kereskedelem szabadságát nem kellene-e haladéktalanul biztosítani. De más kérdéseket is megfontolás tárgyává kellene tenni. Azt pl., hogy az ilyen fontos expoziturákba, államhivatalokba, diplomáciai, kereskedelmi és pénzUgyi kapacitásokat kellene beültetni, mert a begyepesedett fejű bürokrácia tönkre fogja tenni ezt az országot. Bármennyire fájdalmas is, mégis el kell ismernem, hogy a pénzUgyminister ur helyesen tette, midőn fájdalmas rezignáció val, de mégis bejelentette, hogy ő a trianoni békeszerződés alapján áll. Ismétlem, bármennyire fáj is ez, bármennyire hasítja is lelkünket ez a kérdés, mégis ez az egyetlen bázis, amelyen elindulhatunk. Az európai konstellációt kell mindig figyelnie a kormánynak, mert amint pl. Cavour a kicsiny szard köztársaságból európai nagyhatalmat tudott csinálni, mert kis államának helyzetét és viszonyait mindig bele tudta kapcsolni a világalakulatokba, azonképen, ha az európai konstellációt állandóan figyeljük, mi is találhatunk a jövőben szerencsés helyzeteket, hogy ezen a békeszerződésen változtassunk. Evvel rátérek a ministerelnök ur közjogi kijelentéseire. Nagyon gyanúsan hangzott a ministerelnök urnák a választójog kérdésében tett kijelentése. En a magam, részéről semmiképen sem tudnék hozzájárulni ahhoz, hogy a választójogot szűkítsék, különösen nem ahhoz, hogy a falusi nők választójogát elvegyék, a városi nők pedig továbbra is szavazati joggal bírjanak. (Igaz ! Ugy van ! half elől.) A ministerelnök ur egy megjegyzést tett a főrendiházra vonatkozólag is. Azt mondotta, hogy meg fogják csinálni a főrendiház reformját. Erről a kérdésről bővebben nem nyilatkozott, azonban Az Estnek a következő napon, december 19-én megjelent számában már egy cikket találunk a következő cím alatt (olvassa) : »Megreformálják és összehívják a főrendiházat. Az igazságUgyminister készülő törvényjavaslata. Beavatott helyről — írja az újság — erre vonatkozólag a következő értesítést kapjuk : A főrendiház összehívása a kormány elhatározott szándéka.« Rassay Károly : Megcáfolták ! Drozdy Győző: Ennek megcáfolását el nem ismerhetem, mert a'ministerelnök ur expozéjában maga is kijelentette, hogy foglalkozik a főrendiház reformjával. Ereky Károly : Az Esttel vitatkozik itt ! Drozdy Győző: Nem Az Esttel, hanem a ministerelnök ur kijelentésével. Ereky Károly : Nem beszélt a ministerelnök ur az összehívásról ! Drozdy Győző : Azt mondta, hogy »a főrendi-