Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.
Ülésnapok - 1920-140
200 A Nemzetgyűlés 140. ülése 1920 fogva Czeglédy Endre képviselő ur a II. osztályba soroltatott. Következik a napirend második és harmadik pontja: a pénzUgyminister ur törvényjavaslata. A pénzUgyminister ur kivan szólni. Hegedüs Loránt pénzUgyminister : T. Nemzetgyűlés ! Vagyok bátor a t. Nemzetgyűlésnek bejelenteni, hogy a hivatali elődöm által benyújtott és az adóktól való menekülés meggátlásáról szóló javaslatot, mint amely pénzUgyi politikámmal nem egyezik, visszavonom. Egyidejűleg bejelentem, hogy, mivel a javaslatban a magyar műkincsek kiviteléről is van szó és miután a kultuszminister ur e tekintetben külön javaslatot fog beterjeszteni, ehhez a magam részéről hozzájárulok. Továbbá azt a kérést vagyok bátor a t. Nemzetgyűlés elé terjeszteni, hogy mivel több olyan interpelláció van még függőben, amely hivatali elődömhöz intéztetett, azokat a napirendről törölni méltóztassék. Végül egy nyilatkozattal tartozom. Az igen tisztelt külUgyminister barátom arról értesit, hogy a külUgyministerium egyes tagjai nehezményezik azokat, amiket a külUgyministeriumról mondottam (olvassa) : »a külUgyministerium diplomáciai felépítése a nagyzási hóbort világos tüneteit mutatja«. Tehát nem egyes személyek nagyzási hóbortjáról nyilatkoztam, hanem azt mondottam, hogy a szerkezet, az egész intézmény szerkezete a helytelen. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és a jobbfelöl.) és akkor, amikor egy ujat akarunk csinálni, nem szabad nagyzolni. Ez tehát nem személyi kérdés, nem egyes emberek kérdése, mert megismétlem, hogy a népjóléti ministerium fentartása is nagyzási hóbort. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon és a középen.) Átnézve a Naplót, ugy találtam, hogy tegnapi beszédem némely kifejezése sokkal érdesebb volt, mint ahogy szándékoltam. Ezért engedelmet kérek mindazoktól, akiket megsértettem volna. De annyira féltem attól, hogy pénzUgyi programmons esetleg spekuláció lehet, hogy egyetlen betűt sem mertem leirni, mindenki, aki papiros nélkül beszél, elragadtatja magát. Ezeket akartam elmondani. (Élénk helyeslés.) Elnök: A Nemzetgyűlés tudomásul veszi, hogy az adóktól való menekülés meggátlásáról szóló 152. számú pénzUgyministeri törvényjavaslat visszavonatott és az előző pénzUgyminister úrhoz intézett interpellációk töröltetni fognak A ministereinök ur kivan szólni. Gr. Teleki Pál ministerelnök: (Halljuk! Halljuk!) Ugy, ahogy a pénzUgyminister ur kérte az előbbihez intézett interpellációk törlését, ón is kérném, hogy, amint a legutóbbi alkalomkor is tortént, az interpellációk közül azok, amelyek olyan minister urakhoz intéztettek, akik ma nem tagjai a kormánynak, vagy pedig akik helyet cseréltek, töröltessenek. évi december hó 21-én, kedden. Kérném ennek következtében az 1., 3., 4., 5., 8., 10., 11., 12., 14., 24., 26., 28., 29., 33., 34., 36., 39. 3 42., 43... Friedrich István : Meg fogjuk ismételni ! Egész rendszerré válik, hogy az uj kormány mindig törli az előző kormányhoz intézett interpellációkat. (Elnök csenget.) Gr. Teleki Pál ministerelnök:.. .45., 47., 48., 51., 53., 55., 56., 59., 60., 61., 62., 65., 67., 69., 70., 73—79. és 81—84. számú interpellációk töröltessenek. Kérném ehhez a Ház szives hozzájárulását. Elnök: Ugron Grábor képviselő ur kivan szólni. Mihez kivan a képviselő ur hozzászólni ? Ugron Gábor : Az előterjesztéshez kérek szót. A ministerelnök ur ezen előterjesztéséhez, amely szerint azon interpellációk, amelyek olyan minister urakhoz intéztettek, akik a kabinetnek nem tagjai, hozzájárulok ; mert ez a parlamenti szokásnak megfelelő. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Azonban!) Lingauer Albin: Halljuk az »azonban«-t! Ugron Gábor: Azonban konstatálnom kell, t. Nemzetgyűlés, hogy körülbelül hatvan olyan interpelláció van, vagy volt, amikor ez az uj kormány jött, amelyre a régi kormány nem válaszolt azon határidőn belül, ( Ugy van ! jobbfelöl.) amely határidőn belül neki válaszolnia kellett volna. Ereky Károly: Március óta vannak interpellációk válasz nélkül! Ugron Gábor : Ez az én felfogásom szerint a képviselők interpellálási jogának teljes kijátszását jelenti. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tehát a jövőre nézve tisztelettel kérem a t. kormány tagjait, hogy az eddigi szokást ne kövessék; mert bőven elegendő az a határidő — az a 30 nap, amelyet a házszabályok megadnak — a válaszolásra. Viszont pedig, ha a kormány bármelyik tagja nem tartja szükségesnek bármiféle okból, hogy a megfelelő választ megadja, mindig jogában áll negativ választ adnia és a benne bizó Nemzetgyűlésnek jogában áll ezt a negativ választ tudomásul venni. (Ugy van! jobbfelöl.) Kérem a t. kormányt, méltóztassék a jövőben az interpellációkra adandó válasz tekintetében a házszabályok értelmében eljárni. Elnök : Ereky Károly képviselő ur kivan szólni. Ereky Károly: T. Nemzetgyűlés! A sajtó azon kampányja, amely a házszabályokat mindig tévesen értelmezi s mindig ugy tünteti fel a dolgot, hogy az interpelláció tulajdonképen egy személyeskedés, ezt már egyszer végre le kell a Nemzetgyűlésen is szögezni. (Ugy van ! a jobboldalon.) hogy a Nemzetgyűlésnek a törvényhozáson kivül a kormányzás ellenőrzése is egyik elsőrendű kötelessége. (Ugy van ! a szélső-