Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-139

A Nemzetgyűlés 139. ülése 1920. gyünk Magyarország. Mi nem vagyunk a régi Magyarország. Ennek következtében kérem azokat, akik támadni fognak, gondolják meg, hogy voltaképen mást nem tehetek, és figyelmeztetem többi pénzUgyministeri kollegámat is, kint a külföldön, hogy előbb-utóbb ők is azt fogják mondani, amit Lucifer mond Évának, mikor először szólal meg : »íme, megszólalt az első bölcselő, nagy sor fog követni, szép húgom.« Az én pénzUgyministeri bölcseletemet nagy sor fogja követni, mert vagy az államok nem birják meg a terheket, vagy a népek az államokat. De különben is én mást teszek, mint a- mi eddig volt. A magyar állam eddig nem fizetett. Tisztelt elődeim kibúvókat kerestek. Én mindent elkövetek, hogy fizessek. Eddig azt a kibúvót keresték, hogy pl. az 1919-es kamatokat nem fizették meg azért, mert akkor szovjet volt. Én az 1919-es kamatokat is megfizetem 4%-kal. Nem fizettek eddig azzal az indokolással, hogy a szovjet elrabolta a magyar állam pénzét. Ez igaz, de ebből nem következik az, hogy a magyar állam viszont rabolja el mások pénzét. (Igaz! Ugy van! Általános helyesles.) Annál kevésbé lehet ezt következtetni, mert én mint bankár állítom, hogy a magyar állampapírokat nem lehetett elhelyezni, mert egyrészükön ott volt az 1919-es szelvény, a többin nem s a börze mindent kibir, csak a bizonytalanságot nem. A másik dolog, amit eddig tettek, az volt, hogy a Németországban lévő hadikölcsönkötvények kamatait nem fizették, illetőleg a pénzUgyminister kijelentette, hogy 5 millióig fizeti csak a kamatokat, miután azonban a kamatok 5 milliónál sokkal többre rúgtak, nem fizetett semmit. És ez nem járja. A németek és bolgárok egészen lelkiismeretesen jegyezték a hadikölcsönt, a kamatokat tehát nekik f is épugy kell fizetni, mint a magyaroknak. Es mindez nem használt. Nekünk tehát fizetnünk kell, ennélfogva meg kell mondanunk azt is, hogy mennyit fizetünk. Ezért én kénytelen vagyok redukálni az összes kölcsönök kamatait 4°/o-ig, amihez mindjárt megjegyzem azt is, ezzel minden köztisztviselőn, özvegyen és árván külön segítek, ami azonban jótékonyság, amihez a többi hitelezőnek semmi köze. Ezenkívül kimondom, hogy három évig a magyar hadikölcsönt felmondani nem lehet. Három évre kényszerprolongálást csinálok, végül kimondom azt is, hogy hadikölcsönökben nem lehet többé hadinyereségadót fizetni. Mert ez nevetséges dolog volt. Mit csinálhatok azzal a . hadikölcsönnel ? Nem adhatom oda a tisztviselőknek, és hogy épen a hadinyereségesek fizethessenek hadikölcsönkötvényekkel, ezt én megengedhetetlennek tartom. (Helyeslés jobbfelöl.) Ha én redukálom 4°/o-ra a kamatot — ismétlem, segítek a tisztviselőkön, hogy hogyan, azt majd meg fogom mondani — akkor el kell mennem az en tentehoz és ki kell jelentenem : évi december hó 20-án, hétfőn. 263 Uram, mi a saját embereinket megrövidítettük, neked sem tudok többet fizetni, te is redukáld az igényeidet és adjál tehát prolongációt. Tervem tehát az, hogy a januári vagy februári első ülésén hiteljavaslatot nyújtok be, amelyben a pénzUgyminister felhatalmaztatik, hogy a jóvátételi bizottság utasítása szerint tárgyaljon a külföldi hitel tekintetében az összes érdekelt hatalmakkal. Ismétlem azonban, hogy e tervemet balanszíroznom kell két ellensúllyal azért, hogy a középosztály tönkre ne menjen. Az egyiket nagyon könnyű volt megtalálnom, tudniillik azt találom, hogy minden hadiárvának, köztisztviselőnek, rokkantnak, szegénynek ki fogom cserélni a hadikölcsönkötvényét egy ötszázalékos uj járadékra egy bizonyos öszszeg erejéig, abban az esetben, ha a hadikölcsönt ő maga jegyezte. Az összeg nagyságát a pénzUgyi bizottságban fogom megmondani, ma ezt nem tehetem. Ezen ötszázalékos papír szerintem a legjobb papírok egyike lesz, amennyiben, mint méltóztatik látni, kombinációj loglevélnek és az állampapírnak, én tehát egy sokkal jobb papirt adok, igaz, hogy egy fél vagy egész százalékkal alacsonyabb kamatozásút, de sokkal jobb papirt. Jelentékenyen nehezebb volt megoldani a másik kérdést, de állítom, hogy bár — mint méltóztatnak látni — sok különféle pénzUgyi találmánnyal állok elő, a legnehezebb dolog volt ez, amiért utaztam a külföldön, amit azonban végre egy kiváló valutapolitikussal, aki már él, a Neue Freie Presse szerkesztőjével, Benedikt Móriccal, sikerült egy délután megállapítanom. A probléma az, mi történik azokkal, akik kölcsönt vettek fel hat és 5 és fél százalékos hadikölcsönkötvényükre és bevitték valamely takarékpénztárba. Ha redukáljuk a kamatot, vagy redukáljuk a tőkét, kettő történhetik. Vagy az, hogy az illető takarékpénztár azt mondja az adósnak : fizess. Ez embertelenség volna, ámbár a lombardjog szerint joga van ehhez, de embertelenség volna, hogy mikor a magyar állam redukál, az adósnak most egyéb vagyonából kelljen pótolni azt. Ezt nem lehet. Vagy pedig nem fizet az adós, de akkor a takarékpénztár megy tönkre, Magyarország összes vidéki takarékpénztárai tönkremennek, ha valamit ki nem találunk. A dolog tehát a következő. Én azon összeg erejéig, amely itt hiányzik, tehát ha valaki 1000 koronát belombardirozott hadikölcsönből és 750-nel tartozik — ez ma megér a redukálás folytán 50%-ot — ezen 250 korona erejéig adok egy sorsjegyet, amelyet ki fogok sorsolni s a melyért az egész tőkét vissza fogja kapni. Ugyanilyen, sorsjegyet fog kapni a takarékpénztár is a hiányzó kamat fejében. Ezen sorsjegyről szintén szó lesz később, ez a sorsjegy kívül áll a költségvetésen. Mától fogva csak három adósságunk lesz. Összes eddigi adósságaink 4%-kal. Ez üzletileg