Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-138

A Nemzetgyűlés 138. ülése 1920. évi dec. hó 18-án, szombaton. 249 megszálló hatalom kormányát, hogy e területen engedélyezze a lakosság polgári önkormányzatát, amelyet a demokrácia elveinek megfelelően a társadalmi, nemzetiségi és felekezeti béke alapján a gazdasági és szociális érdekek védelmére kívánunk megvalósítani.« (Alávalóság! Gyalázat !) Ekkor lépett azután a szószékre Lovászy Márton, akinek hosszú beszédéből csak néhány szemelvényt olvasok fel. (Halljuk! Halljuk!) Többek között ezeket mondta : »Köszönetet mondok, uraim, önöknek, hogy meghívtak a gyűlésre, és engedjék meg, hogy e helyről köszönetet mondjak a jugoszláv állam itteni hatóságának is, amiért módot és alkalmat nyújt nekünk arra, hogy véleményünket szabadon nyilváníthassuk és a magunk jövőjét előkészíthessük«. Majd az u. n. keresztény kurzust bírálva ezeket mondja : »Ennek a rendszernek a bukása meg van pecsételve és a magyar népnek és magyar nemzetnek készen kell lennie arra, hogy amikor ez a rendszer megbukott, megalapítsa a maga jövőjének szilárd, erős alapjait, hogy ennek átadhassa az uralmat.« Patacsi Dénes : Jöjjenek a hadsereg- szétzüllesztők ! Karafiáth Jenő: Azután igy folytatta: »Itt térek rá Pécs városára, Baranya vármegyére, annak helyzetére és szerepére. Pécs városát és Baranya vármegyének nagy részét a trianoni békeszerződés Magyarországnak ítélte oda. De polgártársaim, lehetséges e pillanatban az egyesülés, lehetséges-e? Mik volnának annak a következményei, t. barátaim, ha ide most az u. n. keresztény kurzusnak a különítményei bevonulnának ? Teljes felfordulás, talán vérfürdő. Ujabb háború, amely innen kiindulva újból felgyújtaná az egész magyar földet és talán az eddiginél is nagyobb borzalmakkal festené be Magyarország történelmének szomorú és véres lapjait. Mi magyarok akarunk lenni, de mi szabadok is akarunk lenni.« Patacsi Dénes : Hazaáruló bitang ! Karafiáth Jenő (tovább olvassa): »Odaát nincs szabadság, odaát keresztény-kurzus van.« (Mozgás.) Azt mondja (olvassa) : »A legelső, legsürgősebb és legfontosabb feladat a társadalmi békének a megteremtése, forduljunk teljes bizalommal a megszálló hatósághoz azzal a kérelemmel, engedjék meg nekünk, hogy vegyük mi magunk kezünkbe a magunk sorsának az intézését, engedje meg, hogy a nép a vármegyében is szabadon nyilatkozhassak és választások útján alkossa meg a törvényhatósági bizottságokat.« Patacsi Dénes: Igen, mert a népnek a vármegyében nem kell egyetlenegynek sem, csak az odamenekült bolsevista bitangoknak ! Karafiáth Jenő (folytatólag olvassa): »Ha a magyar nemzet becsületesen végrehajtja a trianoni békét, akkor megértésre fog találni a NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1920—1921. — VII. KÖTET. szomszéd nemzeteknél is, de a világ nagyhatalmasságainál is.« Azt hiszem, eléggé, sőt érdemét meghaladó módon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de mégis szükségesnek tartottam azt, hogy tisztán lásson a Nemzetgyűlés. (Helyes !) Azt hiszem, egységesek vagyunk atekintetben, hogy ezeket a hazaáruló nyilatkozatokat a közmegvetésnek adjuk át. De azért is hoztam fel mindezeket a dolgokat, hogy megvilágítsam, milyen rendkívül sok akadályba ütközik az az akció, amelyről az előbb beszéltem, hogy milyen rendkívül sok mindennel kell számolnunk. Mindebből pedig az következik,hogy kettőzött energiával kell mindent elkövetnünk, hogy ezt az országot ne csak a bécsi »Ember«-ben megjelenő tudósításokból ismerje meg a külföld. Erre pedig megvannak a megfelelő szervezeteink. Ott vannak a külUgyministermm megfelelő szervei, (Felkiáltások a baloldalon : Hol ? Hol ?) a Magyar Távirati Iroda, a ministerelnöki sajtóiroda, . . . Friedrich István : A sóhivatal is megvan ! Karafiáth Jenő: . . . tehát megvannak a megfelelő eszközök, hogy ezekkel a jelenségekkel fokozott energiával szálljunk szembe. (Zaj a jobboldalon.) Rubinek István : Az csak fellebbezési fórum ! Karafiáth Jenő : Én, t. Nemzetgyűlés, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a történelem színpadján egy emberöltő is csak egy szempillantásnyi távolság. Mi, t. Nemzetgyűlés, azt hiszem teljesen tudatában vagyunk annak, hogy a történelmet erőszakkal, tartósan, helytelen mederbe terelni nem lehet. Nekünk, t. Nemzetgyűlés, szent a meggyőződésünk, hogy a népek örök igazsága előbb vagy utóbb, de feltétlenül győzedelmeskedni fog. Mindennek tudatában ebben a rettenetes helyzetben, melynél súlyosabb körülmények között Magyarország még sohasem volt, lelki szemeim elé rajzolódik Kossuth Lajos fenkölt alakja, akinek ihletett géniuszából fakadó törhetetlen hite, lankadatlan akaratereje és messze jövőbe tekintő következetes politikája két évtizeden keresztül európai kérdéssé tudta tenni a magyar kérdést. Azt hiszem, nekünk is ebből a klasszikus példából, ebből a grandiózus energiából kell további erőt, törhetlen szívósságot, önzetlen kitartást meritenünk további küzdelmünkre és mindent el kell követnünk, hogy ezekkel a lehetetlen békeszerződésbeli feltételekkel elintézetlenül hagyott magyar kérdést, mint a nyugati civilizációnak égbekiáltó igazságtalanságát állandóan felszínen tartsuk, hogy a mi nagy és ilyen nemzetgyilkos paragrafusokkal nem gyógyítható nemzeti fájdalmunk alapos orvoslásáig nyitott seb maradjon a magyar kérdés Európa testén ! Ezek után van szerencsém a külUgyminister úrhoz a következő interpellációt intézni (olvassa) : »Tekintettel arra, hogy a békeszerződés tarthatatlansága ma már az entente-hatalmaknál is annyira átment a köztudatba, hogy elérkezett32