Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-128

14 A Nemzetgyűlés 128. ülése 1920. évi nov. hó 13-an, szombaton. ságomnál fogva, hogy kénytelen voltam helytállni mint külügyimnister az aláírásért, végig kell hogy ürítsem ezt a keserű poharat és én magam, aki minden munkában, de minden hibában is, amely talán ez alatt az idő alatt történt és minden másban, ami ezalatt történt, első és legfőbb felelősnek tekintem magamat, kénytelen vagyok ezt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani. De mielőtt befejezném szavaimat, még egykét momentumra szeretnék rámutatni. (Halljuk ! Halljuk !) Arra a momentumra, hogy azokban a beszédekben, amelyek itt előbb elhangzottak, az a megjegyzés ütötte meg fülemet, hogy különbség tétetett a kormányt támogatók és nem támogatók között ebben a kérdésben, a ratifikációt támogatók és nem támogatók között. Én ezt az ügyet sohasem tekintettem kormánykérdésnek, én ezt az ügyet sohasem tekintettem pártkérdésnek, mindenkor a nemzet egységes kérdésének tekintettem. Mindenkinek állásfoglalását értem ezzel szemben, mindenkinek őszinte nézetét becsülöm, az előtt zászlót hajtok, mert ebben a nehéz kérdésben mindenki Ítéljen lelkiismerete szerint. Annyira, amennyire csak tehetem, amennyire csak lehet, igyekeztem mindenféle kormánynyomást, mindenféle kapacitációt távoltartani ettől a kérdéstől, távoltartani a Nemzetgyűléstől. Ebben a kérdésben azokat az argumentumokat hoztuk fel, amelyek saját lelkiismeretünket nehezen rábirták erre a súlyos lépésre. És épen azért nem találom helyesnek, ha valaki ugy állitja be azt a kérdést, mintha itt valaki »támogatná« ezt a javaslatot. Itt vannak olyanok, akik a helyzet súlya alatt, megértve a nemzet jövő érdekeit, meghajtják fejüket és belenyugodnak a mostani változtathatatlanba, de nincsen senki olyan, magamat sem véve ki, aki ugy ratifikálná ezt a békét, hogy hinne csak egyetlen pontjának igazságában is. (Igaz ! Ugy van !) Én nem hiszem azonban, hogy reményvesztetten kellene itt állnunk és ugyanannak a képviselőtársamnak beszédjéből nem hiszem azt sem, hogy félszázad tartamára vissza volna vetve ez a nemzet. Ebben a nemzetben életerő van. Ez a nemzet élni akar, ez a nemzet dolgozni akar. Ez a nemzet csak a legutóbbi napokban is megmutatta azt, hogy önmagát fegyelmezni, rendben tartam tudja, és megmutatja ma azt, hogy meg tud érteni olyan érveket is, amelyek — nem a pillanat érdekeiért — a szivén keresztül az észhez szólnak", ahhoz az észhez, amely nem a sziv ellen foglal állást, hanem amely ész a hazáért működik. És ez az egyetlen, amiből a demarkacionális vonalon túl lévő honfitársaink erőt menthetnek. Nem menthetnek másból erőt az ő jövőjükre nézve, nem menthetnek másból meggyőződést arra nézve, hogy nem vesznek el, mint a mi egyetértésünkből és a mi megerősödésünkből. Mert csak egyetértve, Összefogva és az összefogott erőket torony magasságra emelve tudjuk majd őket is istápolni. Ezzel az erővel igenis tudjuk majd őket megvédeni, tudjuk majd honfitársainkat, a magyarságot, mindenütt tiszteletben tartani és tudjuk majd elérni, hogy a nemzetek között a magyar tisztelt, becsült és megvédett legyen, megvédett az egész világ által, de csak akkor, ha önmaga ehhez hozzá tud járulni. T. Nemzetgyűlés ! Én, midőn ezt a törvényjavaslatot itten elfogadásra ajánlottam, azt is mondottam, hogy azért, ami van, azért, ami megmásithatatlanul történt, akár mint tény, akár mint mulasztás, én elsősorban viselem a felelősséget. Viselem ezt a felelősséget teljes súlyával, mert hiszen ezekben a munkákban sokan vettek részt ideig-óráig egyik vagy másik helyen, de talán senkisem olyan állandóan, olyan folytonosan, bár különböző állásokban, mint én. És épen azért, mert én ezt a felelősséget a legteljesebben akarom viselni, a legteljesebben akarom viselni azt, hogy ezekben az elmúlt időkben, az én részemről, az én személyemben, aki ezeket tettem, történt-e mulasztás, én a Ház asztalára teszek egy indítványt, amelyben kérem, hogy az én működésemnek, mint külügyministernek és mint ministerelnöknek megvizsgálását a Ház azon bizottságra bizza, amely az 1920 : X. te. által felállíttatott. Egy szóval, hogy világosan beszéljek, működésemért a vád alá helyezési indítványt is megteozem magam ellen, hogy ezzel saját személyemben — senki másról nem szólok — összes ténykedésemért a legteljesebb mértékben feleljek. (Taps.) Elnök: Kivannak az előadó urak szólni? (Nem !) Berki Gyula (szólásra jelentkezik). Elnök : Kérem, a képviselő ur nem szólhat, mivel a vita be volt már rekesztve. Ha az előadó urak nem kivannak szólni, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Az ülést öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Az igazságügjrminister ur szót kért. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister : T. Nemzetgyűlés 1 A ministerelnök ur az imént egy inditványt terjesztett a t. Nemzetgyűlés elé, a kormány többi tagjainak előzetes tudomása nélkül. Mindamellett, hogy erről nem tudtunk, ugy, amint a múltban a ministerelnök ur minden tettéért a felelősséget vállaltuk és azokkal mindig szolidárisak voltunk : igy ezért a tettéért is vállaljuk a felelősséget és ezzel is szolidárisak vagyunk. Épen azért tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy amennyiben ez indítvány értelmében határozna, a vizsgálatot és a feleletrevonást a kormány valamennyi tagjával szemben alkalmazni méltóztassék.