Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-128

14 A Nemzetgyűlés 128. ülése 1920. évi nov. hó 13-an, szombaton. ságomnál fogva, hogy kénytelen voltam helyt­állni mint külügyimnister az aláírásért, végig kell hogy ürítsem ezt a keserű poharat és én magam, aki minden munkában, de minden hibában is, amely talán ez alatt az idő alatt történt és minden másban, ami ezalatt történt, első és legfőbb fele­lősnek tekintem magamat, kénytelen vagyok ezt a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani. ­De mielőtt befejezném szavaimat, még egy­két momentumra szeretnék rámutatni. (Halljuk ! Halljuk !) Arra a momentumra, hogy azokban a beszédekben, amelyek itt előbb elhangzottak, az a megjegyzés ütötte meg fülemet, hogy különb­ség tétetett a kormányt támogatók és nem támogatók között ebben a kérdésben, a rati­fikációt támogatók és nem támogatók között. Én ezt az ügyet sohasem tekintettem kormány­kérdésnek, én ezt az ügyet sohasem tekintettem pártkérdésnek, mindenkor a nemzet egységes kérdésének tekintettem. Mindenkinek állásfog­lalását értem ezzel szemben, mindenkinek őszinte nézetét becsülöm, az előtt zászlót hajtok, mert ebben a nehéz kérdésben mindenki Ítéljen lelki­ismerete szerint. Annyira, amennyire csak tehe­tem, amennyire csak lehet, igyekeztem minden­féle kormánynyomást, mindenféle kapacitációt távoltartani ettől a kérdéstől, távoltartani a Nem­zetgyűléstől. Ebben a kérdésben azokat az ar­gumentumokat hoztuk fel, amelyek saját lelki­ismeretünket nehezen rábirták erre a súlyos lépésre. És épen azért nem találom helyesnek, ha valaki ugy állitja be azt a kérdést, mintha itt valaki »támogatná« ezt a javaslatot. Itt vannak olyanok, akik a helyzet súlya alatt, megértve a nemzet jövő érdekeit, meghajtják fejüket és bele­nyugodnak a mostani változtathatatlanba, de nincsen senki olyan, magamat sem véve ki, aki ugy ratifikálná ezt a békét, hogy hinne csak egyet­len pontjának igazságában is. (Igaz ! Ugy van !) Én nem hiszem azonban, hogy reményvesz­tetten kellene itt állnunk és ugyanannak a kép­viselőtársamnak beszédjéből nem hiszem azt sem, hogy félszázad tartamára vissza volna vetve ez a nemzet. Ebben a nemzetben életerő van. Ez a nemzet élni akar, ez a nemzet dolgozni akar. Ez a nemzet csak a legutóbbi napokban is meg­mutatta azt, hogy önmagát fegyelmezni, rendben tartam tudja, és megmutatja ma azt, hogy meg tud érteni olyan érveket is, amelyek — nem a pillanat érdekeiért — a szivén keresztül az észhez szólnak", ahhoz az észhez, amely nem a sziv ellen foglal állást, hanem amely ész a hazáért mű­ködik. És ez az egyetlen, amiből a demarkacioná­lis vonalon túl lévő honfitársaink erőt menthet­nek. Nem menthetnek másból erőt az ő jövőjükre nézve, nem menthetnek másból meggyőződést arra nézve, hogy nem vesznek el, mint a mi egyet­értésünkből és a mi megerősödésünkből. Mert csak egyetértve, Összefogva és az összefogott erő­ket torony magasságra emelve tudjuk majd őket is istápolni. Ezzel az erővel igenis tudjuk majd őket megvédeni, tudjuk majd honfitársainkat, a magyarságot, mindenütt tiszteletben tartani és tudjuk majd elérni, hogy a nemzetek között a magyar tisztelt, becsült és megvédett legyen, megvédett az egész világ által, de csak akkor, ha önmaga ehhez hozzá tud járulni. T. Nemzetgyűlés ! Én, midőn ezt a törvény­javaslatot itten elfogadásra ajánlottam, azt is mondottam, hogy azért, ami van, azért, ami meg­másithatatlanul történt, akár mint tény, akár mint mulasztás, én elsősorban viselem a felelős­séget. Viselem ezt a felelősséget teljes súlyával, mert hiszen ezekben a munkákban sokan vettek részt ideig-óráig egyik vagy másik helyen, de talán senkisem olyan állandóan, olyan folytonosan, bár különböző állásokban, mint én. És épen azért, mert én ezt a felelősséget a legteljesebben akarom viselni, a legteljesebben aka­rom viselni azt, hogy ezekben az elmúlt időkben, az én részemről, az én személyemben, aki ezeket tettem, történt-e mulasztás, én a Ház asztalára teszek egy indítványt, amelyben kérem, hogy az én működésemnek, mint külügyministernek és mint ministerelnöknek megvizsgálását a Ház azon bizottságra bizza, amely az 1920 : X. te. által felállíttatott. Egy szóval, hogy világosan be­széljek, működésemért a vád alá helyezési indít­ványt is megteozem magam ellen, hogy ezzel saját személyemben — senki másról nem szólok — összes ténykedésemért a legteljesebb mértékben feleljek. (Taps.) Elnök: Kivannak az előadó urak szólni? (Nem !) Berki Gyula (szólásra jelentkezik). Elnök : Kérem, a képviselő ur nem szólhat, mivel a vita be volt már rekesztve. Ha az elő­adó urak nem kivannak szólni, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Az ülést öt percre felfüggesztem, (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Az igazságügjrminister ur szót kért. Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminister : T. Nemzetgyűlés 1 A ministerelnök ur az imént egy inditványt terjesztett a t. Nemzetgyűlés elé, a kormány többi tagjainak előzetes tudomása nél­kül. Mindamellett, hogy erről nem tudtunk, ugy, amint a múltban a ministerelnök ur minden tet­téért a felelősséget vállaltuk és azokkal mindig szolidárisak voltunk : igy ezért a tettéért is vál­laljuk a felelősséget és ezzel is szolidárisak vagyunk. Épen azért tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy amennyiben ez indítvány értelmében hatá­rozna, a vizsgálatot és a feleletrevonást a kor­mány valamennyi tagjával szemben alkalmazni méltóztassék.

Next

/
Thumbnails
Contents