Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-135

 Nemzetgyűlés 135. ülése 1920. hogy mennyi termett, másodszor, hogy mennyi szeszt akarnak kifőzni, harmadszor benne van az is a rendeletben, hogy csupán a községi üstön lehet főzni és magánüstök erre igénybe nem vehetők. Ez a három kardinális hibája van a rendeletnek, ami lehetetlenné teszi, hogy az a rendelet a gyakorlatban eredményes legyen. Nehogy azt mondja a t Ház, hogy én csak azért szólok a t. pénzUgyminister ur politikája ellen, mert a mai naptól fogva ellenzéki képviselő vagyok (Derültség.) és ellenzéki szemmel nézem a dolgokat, bátor leszek leveleket felolvasni, amelyeket a magyar nép köréből irtak hozzám és amelyekre rácáfolni a pénzUgyminister ur sem tud. (Halljuh

1 Halljuk!) Egyik községből rengeteg aláírással a következő levelet irták hozzám : (Olvassa :) »Bocsánat, hogy alkalmatlankodunk Írásunkkal, azonban egy, a kisgazdaközönséget felette érdeklő kérdésre akarjuk felhívni a figyelmét: a 3700/1920. számú pénzUgyministeri körrendeletre, amely a pálinkafőzések szabályozását tartalmazza. A rendelet szerint meg van engedve az, hogy mindenki a saját területén termett anyagot a községi üstökön kifőzhesse, de ez oly formaságokhoz van kötve, hogy az egész rendelet csak a gazdaközönség kijátszására alkalmas. (Ugy van ! jobbfelöl.) Ugyanis már ez év július havában be kellett jelenteni a gazdának azt, hogy hol, melyik birtokivben foglalt ingatlanán előreláthatólag mily mennyiségű anyagja terem és ebből hány métermázsa törkölyt, seprőt, szilvát szándékozik kifőzni. A gazda általában bizalmatlan, s valljuk meg őszintén, a bizalmatlanságra nagyon is sok oka van, mert hisz az állam a törvényeket ez ideig róla, de nélküle alkotta meg s annyi terhet rótt rá, hogy már minden előzetes bejelentéstől irtózik. Hirdetés dacára sem jelentette be tehát senki a kifőzni szándékolt szeszanyagokat, csupán nagyon kevés ember, aki szereti a törkölypálinkát. Községünkben egyetlen bejelentés sem történt. Aki pedig be nem jelentette, az nem főzhet annak idején a községi főzőkészülékeken, hanem kénytelen eladni a központi szeszfőzdéknek.« (Felkiáltások a jobboldalon : Ez volt a cél!) »A gazdaközönség azonban ezt sohasem fogja megtenni, a szeszfőzdevállalkozóknak soha át nem engedi anyagát, inkább kiönti a trágyadombra. Mennyi mérhetetlen kincs megy igy veszendőbe és mily rettenetes kára származik nemcsak a gazdának, de az államnak is abból, hogyha nem főz a kisüstös. Mennyi szeszadót vehetne be az állam a kisüstösöktől ! Vagy erre nincs szüksége az államnak? Az apró 400—500 koronás tételekben befizetett váltságdíjak nem kellenek neki, oly gazdag? Ez még pénzUgyi politikának sem jó megoldás. Mi szükség van annak az elismertetésére, hogy a földmives maga termelte azon anyagokat, amelyeket kifőzni szándékozik ? Mit kell a fináncnak tudni azt, évi december Itó 1-én, szerdán. 1Ö1 hogy a földmives hány hektó szőlőt fog termelni. — ha ugyan addig el nem veri szőlőjét a jég, el nem pusztítja a filoxéra, a peronoszpóra, a fekete rothadás, a lisztharmat és az egyéb betegségek? Azért nem jelenti be senki a termelt mennyiséget, mert attól tart, hogy ezt még később, a bortermelési adónál fogják majd felhasználni ellene adatnak. Talán igaza is van benne. Nem elégedhetnék meg az állam azzal, hogy ha valaki főzni akar, az bemegy az állampénztárba, ott lefizeti a váltságot és főzze ki a kis vagyonát a kitűzött napon ugy, ahogy tudja? Hiszen jő az a törköly trágyának kifőzés után is. Egy másik nagy hibája a rendeletnek az, hogy csakis a községi szeszfőzdékben felállított főzőkészülékeken engedi meg a szeszfőzést. Eltekintve attól, hogy nagyon sok apró község van, amelyek a községi szeszfőzdét a mai horribilis magas árak mellett felállítani nem tudják, az is nagy teher a gazdáknak, hogy anyagát nem a saját helyiségében főzheti ki, hogy a község a kazánt a gazdának kölcsön nem adhatja a használati díj lefizetése mellett. Ugyanis, ha a gazda a saját helyiségében főzhetne, a főzés mellett egyéb dolgait is elvégezhetné, mig igy gyakran a birtokától távol felállított községi szeszfőzdébe kénytelen hurcolni anyagát, a szőlőhegyekbe vizet szekéren hordani, közben, ha elfelejtett valamit, hazaszaladni, mialatt az anyag ráéghet és akkor oda a horribilis magas szeszadó, oda a kazán, oda az anyag is. Mert ha már ezen nem lehet is változtatni, legalább az igényjogosultság elismertetésével járó formaságokat helyezzék hatályon kivül. Hisz nem kérdezi a paraszttól senki, amikor a gabonáját akarja kicsépelni, hogy tényleg ő maga termelte-e vagy mástól vásárolta, csak csépeljen mielőbb (Ugy van ! jobbfelől) s bocsássa közfogyasztásra, de minél gyorsabban. Vethet gabonát mindenki, amennyit akar s nem szükséges bejelenteni, hog}?- melyik földjében termett, ha el akarja adni. (Egy hang jobbfelől : Nem is adhatja él ! Viszik eladás nélkül !) Ez olyan lehetetlen rendelkezés, hogy annak mása nincs talán egész Európában s oly mérhetetlen károkat okoz, hogy azt előre kiszámítani nem is lehet. Ha módjában van a képviselő urnák, kérjük, hivja fel erre az illetékes körök figyelmét, higyje el, hogy ezzel nemcsak a gazdaközönségnek, de az államnak is igen nagy szolgálatot tesz, mert nem hisszük, hogy a pénzUgyi kormányzat pusztán a kisgazda iránti gyűlöletből alkot ilyen rendeleteket, hanem, mert akik ezen rendeleteket ott fenn Pesten megalkotják, nem ismerik a falu népét, nem értik meg annak gondolkozásmódját g ráhúznak mindent egy kaptafára. A nagyfőzdék sem mennének ezért tönkre, ha megengednék a kisüstön való főzéseket minden formaság nélkül, mert az a törköly és seprő, amit azok kifőztek, ugyancsak kevés százalékát tette össztérmeivényüknek. Főztek eddig is krumpliból cukorrépából bunda pálinkát, ezt megtehetik ez-