Nemzetgyűlési napló, 1920. VII. kötet • 1920. november 13. - 1921. február 05.

Ülésnapok - 1920-133

108 A Nemzetgyűlés 133. ülése 19.20, adatnak a közigazgatási, közjogi és pénzUgyi bizottságnak, minthogy e törvényjavaslatok ezeknél a bizottságoknál vannak, előzetes tár­gyalás és jelentéstétel végett. A Magyar Területvédő Ligának kérvénye letétetik a Ház asztalára, miután Karafiáth Jenő képviselőnek hasonló tárgyú indítványa már a tárgyalásra kész Ugyek között szerepel. A többi felirat és kérvény pedig a ház­szabályok értelmében előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik a kérvényi bizott­ságnak. T. Nemzetgyűlés Î Jelentem a t. Nemzet­gyűlésnek, hogy sürgős interpellációra engedélyt kértek és kaptak Szmrecsányi György, liassay Károly, Schandl Károly, Huszár Károly és Pálffy Dániel képviselő urak. A kereskedelemUgyi minister ur kivan szólni. (Halljak! Heuljule!) Rubinek Gyula kereskedelemUgyi minister: T. Nemzetgyűlés! Tisztelettel beterjesztem jelen­tésemet a világháborúban teljesített katonai szolgálatra vonatkozólag a népszámláló lapokba bizonyos kérdések felvétele tárgyában. Tiszte­lettel kérem, hogy a jelentést az osztályok mellőzésével a közgazdasági bizottságnak ki­adatni méltóztassék. Egyben tisztelettel beterjesztem a mérnö­kök rendtartásáról szóló törvényjavaslatot indo­kolással együtt. Kérem, hogy a javaslatot kinyomatni, szétosztatni és az osztályok mellő­zésével a közgazdasági és igazságUgyi bizottsá­gokhoz utalni méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök : A mérnökök rendtartásáról szóló törvényjavaslat az osztályok mellőzésével a közgazdasági és igazságUgyi bizottságnak fog kiadatni. A világháborúban teljesített katonai szol­gálatra vonatkozólag a népszámláló lapokba bizonyos kérdések felvétele tárgyában szóló jelentés az osztályok mellőzésével a közgazda­sági bizottságnak fog kiadatni. A népjóléti minister ur szót kért. Benárd Ágoston népjóléti és munkaUgyi mi­nister : T. Nemzetgyűlés ! Van szerencsém a m. kir. népjóléti és munkaUgyi minísterium fel­Ugyelete alatt álló hadigondozóhivatalnál állá­sok rendszeresítéséről és betöltéséről szóló tör­vényjavaslatot tisztelettel benyújtani. Kérem a tisztelt Nemzetgyűlést, méltóztassék e törvény­javaslatot kinyomatni, szétosztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett, az osztályok mellőzésével, a közigazgatási és pénzUgyi bizott­sághoz utasítani. Van szerencsém a munkásbiztositó- és beteg­segélyző pénztárak 1918—1915. évi működésé­ről szóló jelentést benyújtani. Kérem a tisztelt Nemzetgyűlést, méltóztassék a jelentést, melyet megfelelő számú példányban az elnökség rendel­kezésére bocsátottam, szétosztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az osztályok mellőzésével a munkásUgyi bizottsághoz utasítani. . évi november hó 29-én, hétfőn. Elnök : A munkásbiztositó- és betegsegélyző pénztárak 1913—1915. évi működéséről szóló jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az osz­tályok mellőzésével a munkásUgyi bizottságnak ki fog adatni. A hadigondozóhivatalnál állások rendsze­resitéséről és betöltéséről szóló törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az osztályok mellőzésével a közigazgatási és pénzUgyi bizott­sághoz fog utasíttatni. A pénzUgyminister ur kivan szólni. B. Korányi Frigyes pénzUgyminister: T. Nemzetgyűlés ! Az adóktól való menekülés nieg­gátlásáról szóló törvényjavaslatot a t. Nemzet­gyűlés tárgyalás végett kiadta a pénzUgyi bí­zottságnak. Felmerült azonban annak szüksége, hogy a javaslat egyszersmind az igazságUgyi és közoktatásügyi bizottságnak is kiadassék. Ké­rem, méltóztassék ugy határozni, hogy a tör­vényjavaslat ennek a két bizottságnak is ki­adassék és hogy a három bizottság közösen tárgyalja a törvényjavaslatot. Elnök : Méltóztatnak a pénzUgyminister ur ezen indítványát elfogadni? (Igen!) Ily érte­lemben mondom ki a határozatot. Következik Iklódy-Szabó János, mint a pénzUgyi bizottság előadója, aki jelentést kíván tenni. Iklódy-Szabó János előadó : T. Nemzet­gyűlés ! Van szerencsém a m. kir. pénzUgy­ministernek a Pénzintézeti Központról szóló törvényjavaslatára vonatkozó pénzUgyi bizottsági jelentést beterjeszteni. Kérem, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni s egyúttal ké­rem a tárgyalás sürgősségét kimondani. Elnök : A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni s amennyiben méltóztatnak hozzá­járulni, ki fog tűzetni a legközelebbi ülés napi­rendjére. Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) Ily értelemben mondom ki a határozatot. Következik Bernolák Nándor, mint az igaz­ságUgyi bizottság előadója, aki jelentést kivan tenni. Bernolák Nándor előadó : T. Nemzetgyűlés Van szerencsém bemutatni az igazságUgyi bi­zottság jelentését az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelettel kérem, méltóztassék a már kinyomatott javaslatot szétosztatni és egy­úttal kimondani, hogy az Ugy tárgyalását a Nemzetgyűlés sürgősen kívánja. Szilágyi Lajos : Nem sürgős ! Elnök : Az előadó ur azt kívánja, hogy a javaslat a három nap közbevetésének mellőzé­sével a legközelebbi ülésen tárgyaltassék ? Bernolák Nándor előadó: Igen! (Felkiáltá­sok a jobboldalon : Nem sürgős !) Elnök : A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és ha hozzá méltóztatnak járulni, ki fog tűzethetni a legközelebbi ülés napirendjére.

Next

/
Thumbnails
Contents