Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-115

86 A Nemzetgyűlés 115. ülése 1920, nincsenek megelégedve a mai kormányzati rendszerrel, azt mondják, látjátok, ezek ezt csinálják. (Zaj.) Bodor György: Azt mondják, hogy a kisgazdapárt csinálja. Forgács Miklós : Lépten-nyomon ezt hallja az ember. Ugyebár az ilyen dolgokat a legsürgősebben ki kellene küszöbölni, hogy a falun a semmi nélkül való emberek el legyenek látva. De mondjuk, hogy megkapja a lisztet. Aki a vidéken ismerős, tudja, hogy minden szegény ember akar egy malacot, pár tyúkot, vagy nem tudom mit tartani és arra a korpára épugy szüksége van, mint a gazdának vagy a nagybirtokosnak. Nem kap azonban egy dekát sem, és kénytelen vagy nagyon drágán megvenni, vagy lemondani róla, hogy állatot tartson, holott a szomszédjából viszik el azt a búzát és majd két hónap múlva vissza fogják hozni. Kerekes Mihály: Különben nem nyerne rajta az Áruforgalmi 168 koronát. Forgács Miklós : Hogy ne lehessen keresztülvinni azt, hogy a falu ellátatlanjai gabonában kapják meg a fejkvótájukat, azt velem semmiféle közélelmezési minister nem fogja tudni elhitetni, mert ennek nincs semmi akadálya. (Ugy van! jobb felől.) Kerekes Mihály: Akkor nem lehet rajta nyerni, nem lehet vele spekulálni. Forgács Miklós : Épen a napokban olvastam a ministerelnök urnák egy nyilatkozatát a pénzlebélyegzésre vonatkozólag, amelyről azt mondják, hogy rontja a valutánkat. Természetes, hogy rontja a valutánkat, ha azt mondják, hogy lebélyegzik a pénzt, de épugy lerontja a jövő évi termésünket a rekvirálás hirdetése. Az egészen bizonyos, hogy az a mennyiség, amit most rekvirálás, utján összeszednek, a jövő évre nem lesz elég, és akkor még mindig kell közélelmezési minister, ha a rekvirálást meg nem szüntetik. Nekem tehát az a nézetem, hogy a rekvirálást minden körülmények között meg kell szüntetni és az ellátatlanoknak létszámából kivenni olyanokat, akik arra nem szorulnak rá. Azokat, akik a kávéházban ülnek, akiknek van ezer koronájuk egy tortára, de egy mázsa búzát nem tudnak ezer koronával megfizetni, töröljék az ellátatlanok névsorából. A tisztviselőket, munkásokat igenis bent kell hagyni a névsorban, de a milliomost, a kereskedőt, aki annyiért adja az áruját és ugy drágit, ahogy neki tetszik, nem lehet tovább az ellátatlanok között megtartani. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés! Közélelmezési kérdésekkel nem kivánok tovább foglalkozni, csak arra kérem a közélelmezési minister urat, hogy nézzen el a vidékre is. Én elhiszem, hogy ő elmegy a nagy városokba, például Miskolcon is megjelent és ott azt a kijelentést tette, hogy : minden szem búzáról elszámoltatjuk a gazdákat. Tessék elképzelni, hogy ez milyen következméévi október hó 15-én, pénteken. nyekkel jár a vidéken. A falura nem jön ki senki, hogy az 5—10 holdas kisgazdával beszéljen, akik nem tudnak boldogulni. Tudok olyan kisgazdát, akinek 15 hold földön 36 métermázsa búzája termett. Ebből 15 mázsát elvetett, 15-öt pedig be kell szolgáltatnia. Most pedig újra jön a 15 métermázsa kontingens. Honnan vegye ezt ? Senki sem hiszi el neki, hogy nincs. Nem is a rekvirálás ellen tiltakozunk mi, hanem csak az eljárás ellen. Ezekkel a kérdésekkel tehát végeztem. Egy másik előterjesztésem is van a kormányhoz, ennél sokkal keserűbb. Sziráki Pál : Szabó József azt mondja, hogy parasztdiktatura van. Forgács Miklós: Igen, attól féltek, hogy parasztdiktatura lesz. Nem tudom, van-e olyan osztály, amely érezte volna, hogy mi a parlamentben olyan törvényeket akarunk alkotni, amelyek csak egyetlenegy osztályt is igyekeznének eltörölni. Ezt nem mondhatja senki, sőt ellenkezőleg, eddig mindig csak a magunk kárára és terhére hoztunk törvényeket. Egy végtelenül sajnálatos eseményre kell most a kormány figyelmét felhívnom. Nem szívesen foglalkozom ezzel, de kénytelen vagyok vele, mert ezt nemcsak én mondom és érzem, hanem igen sok képviselőtársam konkrét panaszokat is hozott fel, hogy mi történik a vidéken. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelöl.) Amikor a forradalom kitört, — megint visszatérek erre — kiűzték a jegyzőket, főszolgabirákat, — sokat pedig a lelkiismerete űzött ki, nem is a nép. Ezek most visszajöttek. Azt tapasztaljuk, — többes számban mondom, mert a vidéki képviselők mind tapasztalták — bogy ezek az emberek sokkal nagyobb hatalmat akarnak gyakorolni, mint aminőt annak idején elvesztettek. Egyik községben megtörtént, hogy a jegyző elmenekült. Volt neki ötven kereszt búzája; elcsépelte a falu kertjében, ott, a hol a községnek is van a szalmája, ő a bútoraival és mindenével elmenekült, a szalma pedig ott maradt. Most, két év múlva visszajött és kereste a szalmáját. A községi cselédek, a csordás, kondás, akik ott voltak, boldog, boldogtalan, természetesen nem őrizték az ő négy-öt kocsi szalmáját. Ez végre is nem olyan nagy érték, — a szalmát elhordták. A jegyző most megindította az eljárást, hogy hová lett a szalmája. Behivatta a községi cselédeket. Ezeket — asszonyokat, férfiakat egyaránt — a csendőrök a szó szoros értelmében deresre húzták és megbotozták. (Felkiáltások jobbfelöl : Hallatlan !) Drozdy Győző: Asszonyokat botoznak a csendőrök ! Orbók Attila : Megmondtam előre, hogy igy lesz ! Forgács Miklós : Akárkihez mennek panaszra, azt felelik nekik : a kisgazdapárt szavazta meg a botbüntetést.