Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-114
02 A Nemzetgyűlés 114. ülése 1920. volt Andrássy Gyula t. képviselőtársamnak húsvétkor egyik napilapban irt cikkében, hogy még nyakig benne vagyunk a forradalomban. Akár tetszik, akár nem, fájó szivvel konstatálnunk kell, hogy ilyen világban a cenzúrát a maga egészében még eltörölni nem lehet, azonban ezt a cenzúrát korlátok közé kell szorítani. Ezek a korlátok pedig nem terjedhetnek tágabb körre, mint rendkivül fontos külpolitikai vonatkozású hírek megcenzurázására, a külügyi vonatkozásban is számbajöhető katonai hírek megcenzurázásáia és végül egyes, a kormány pénzügyi politikájába •— ha ugyan van ilyen •— (Taps a szélsőbaloldalon.)végé közlemények megcenzurázásá ra. Az ilyképen megszorított cenzúrát azután méltóztassék rábizni egy olyan testületre, amely egységes vezetés alatt nűködik, amel}mek van gazdája, amelynek vannak felelős kezelői, amely tudja, mit kell, mit szabad cenzúráznia, nehogy azt halljuk, akármikor evvel a kérdéssel előállunk : »nem tudjuk, kié a felelősség.« Feltétlenül felelős tényezők kezeljék ebben a szűkebb keretben a cenzúrát. Ha ez történik, akkor abban minden becsületes ember megnyugszik. Az ilyen cenzúrát mindegyikünk szükségesnek tartja, ennél továbbmenő cenzúra ellen azonban, azt hiszem, az egász Nemzetgyűlés a leghatározottabban felemeli tiltakozását. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Gaal Gaszton : A pretoriánus zsarnokságnak véget kell vetni ! Barla-Szabó József: Nincs hozzá kéz. ez a baj ! Kovács J. István : A cenzúrának ez a tanácstilansága, ez a kapkodása és érthetetlen miszticizmusa jelentkezik abban a kérdésben is, amelyet minden becsületes hazafi lelkiismerete szerint igyekszik kezelni és intézni ezekben a nehéz, válságos időkben : a királykérdésben. Méltóztassanak megengedni, hogy a cenzúrának ezen a téren elkövetett, szerintem hibás és visszás kezelési módját az én enyingi beszámolómmal kapcsolatban itt a t. Nemzetgyűlés előtt felhozzam. (Halljuk ! Halljuk I) Felhozom azért, mert képtelenségnek tartom azt, hogy amikor egy nemzetgyűlési képviselő hazáját szerető szivvel, lélekkel keresi ebben a kérdésben a nemzet javára szolgáló legmegfelelőbb, legjobb megoldást, amely ellenkezhetik talán több képviselőtársának véleményével, de mindenesetre tiszteletet érdemlő, mert hazafias, tiszta szívből fakad, akkor ebből a dologból a cenzúra egyetlen egy sorfc sem enged megjelenii. A legképtelenebb találgatásoknak, a legrémesebb fantazmagóriáknak lehet talaja az, ha abból, amit, a Nemzetgyűlés egyik tagja nyilvánosan elmond, egy sor sincs az újságokban, mert azt még a legrövidebb formában sem engedik reprodukálni azt a cenzúra elejétől végig áthúzza, jólehet a Magyar Távirati Iroda hivatalos gyorsírói feljegyzései alapján közölt szövegről volt szó s több napilap is leküldte munkatársát. Drozdy Győző : Ezt nem lehetett közölni ? évi október hó 14-én, csütörtökön. Eme közleményekből egy árva szót a cenzúra nem engedett. Ezek tarthatatlan és lehetetlen állapotok. Méltóztassanak ezért megengedni, hogy elmondjam itt, mit mondtam Enyingen és a t. Nemzetgyűlésnek az Ítéletére bizzam, vájjon van-e ebben valami olyan, amit egy becsületes újság az első betűtől az utolsóig le nem közölhet ? (Halljuk I) Be fogom bizonyítani azt is, hogy ugyanezek a gondolatok, — talán más formában, más szövegezésben — már napvilágot láttak, sőt módomban áll bebizonyitani, azt is, hogy ennél sokkal erősebb dolgok láttak már napvilágot egyes, bizonj^ára aluszékony cenzor urak szives jóvoltából és jóindulatából. Abból indultam ki enyingi beszédemben, hogy a magyar nemzetnek elvesztett hazáját feltétlenül, minden körülmények között vissza kell nyernie. (Helyeslés.) Azt mondottam, hogy ezt vissza is nyerheti (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Ha ratifikáljuk a békeszerződést ?) Drozdy Győző: Ezt nem lehetett közölni? Kováts j. István : Ezt még lehetett, sőt még azt is megengedte nagykegyesen a cenzúra, hogy megállapítsam, hogy evvel a helyes, okos külpolitikával és evvel az e^ős, józan belső politikával szorosan összefügg a királykéidés. Eddig megengedte. Ami ezután jött, azt azonban nem. Méltóztassanak meghallgatni, ni volt ez a nagy áthúzott rész. (Halljuk ! Halljuk !) Rámutattam mindenekelőtt arra, hogy amikor a Nemzetgyűlés február derekán összeült és az felső lépést meg akartuk tenni a jognélküliség állapotától a jogrend világába, akkor a pártok között kölcsönös testvéries megegyezés jött létre arra nézve, hogy azoknak a rendkivül kényes, a királykérdéssel kapcsolatos körülményeknek a jogi konzekvenciáit, amelyek terén a Nemzetgyűlés pártjai között véleményeltérések voltak, kikapcsoljuk egyelőre és eldöntésüket a békekötés utáni időre toljuk. Vázoltam ezt a két álláspontot, amely szemben állott egymással : a legitimitás álláspontját és a szabad királyválasztás jogának az "álláspontját. Reámutattam mindkettőre. Céloztam arra, hogy a legitimitás következetes keresztülvitele az egész vonalon milyen nehézségekbe, milyen akadályokba ütközik. Kifejtettem, mi az alapja a szabad királyválasztás jogának. Az én véleményem az, hogy szólnak emellett emberi jogon alapuló érvek, de szól emellett a nemzetnek istenadta joga is. (Élénk tetszés és taps a jobboldalon.) Fel lehetne sorakoztatni az emberi jogon alapuló érvek közül is egyeseket, de nem akarom ezeket most itt bővebben vázolni. Nem akarom a lemondás kérdését és a pragmatica sanctio kérdését sem vázolni. Nem akarom azt sem vázolni, hogy amikor ez a Nemzetgyűlés összeülőben volt, a Clark-féle tárgyalásokon voltakép arról volt szó, hogy-egy tabula rasa-ból kell kiindulni és voltaképen uj alapokra kell helyeznünk egész állami és nemzeti életünket.
