Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-125

A Nemzetgyűlés 125. ülése 1920. évi november hó 10-én, szerdán. 405 kasok pusztulnak el aránylag legnagyobb szám­ban. Sopron megyének kapuvári járásában 1910­ben a tuberkulózis halálozási száma ebben az egész országban a legnagyobb volt. Könnyű ezt megérteni akkor, ha tudjuk, hogy a földmivelő munkálkodás tulajdonképen nagyon sok az egészségre károsan ható fizikai ártalmakkal jár ; és ehhez hozzá kell vennünk azt, hogy Ma­gyarországon a földmivelő munkásság lakásvi­szonyai egyáltalán nem kielégitőek. En hiszem, hogy a földbirtokreform helyes kivitele ezeket az állapotokat meg fogja változ­tatni, mert ugy látom, hogy ezeknek az állapo­toknak sokirányú megváltozására a földbirtok­reform háromféle módon fog hatni. Először is a földbirtokreformnak helyes kivitele egészségesebb gazdasági és helyi elhe­lyeződést teremt és ilyen módon közvetve fogja megjavitani az egészségügyi viszonyokat. Elég felemlítenem csak a falusi földmives és béres lakásviszonyokat, amelyeket majd mind­nyájan ismerünk. Nagyon jól tudjuk, hogy még a jobbmódu gazda is ha épit is magának csere­pes házat és abba több szobát is, abból magá­nak lakóhelyül csak egy szobát tart, ugyanabba a szobába helyezi be a maga takaréktüzhelyét, ez tehát az ő konyhája, ebédlője és hálószobája. Emellett nem is szólok azokról a régebbi idők­ből visszamaradt épületekről és az alföldi tanyák kunyhóiról, amelyek megegyeznek a külsőleg szebbnek is látszó házakkal abban, hogy mind­annyian alápincézetlenek, padozatlanok, falaik alacsonyak, és nyirkos, nedves levegőjükkel ter­mészetes alkalmat adnak mindenféle betegség mikrobáinak, csiráinak kifejlődésére. Sőt emellett szomorúsággal láthatjuk, hogy egyes időszakokban az ország egyes részeiben, mint pl. az alföldön, olyan szokások is divato­sak, hogy még ennek az egészségi szempontból teljesen hibásan megépített házikónak az abla­kát is téli időben befalazzák. Ha béreslakások­ról szólok, akkor elég megjegyeznem azt, hogy egy-egy ilyen szobában sokszor két-három béres­család van összehalmozva. így azután nagyon érthető, ha ÊLZ ci béresanya egyenesen a sors átkának tekinti a gyermekét, aki az ő éjjeli nyugalmát zavarja, és ily módon a többi lakó­társának is csak az elégedetlenségét váltja ki. Ez magában hordja annak az okát, hogy nálunk Magyarországon ilyen nyomorúságos lakásviszo­nyok között az újszülött gyermekeknek 50°/o-a már a második életévben elpusztul. Bartos János: Elég szomorú. Barla-Szabó József : Ha ehhez azt vesszük, hogy az összes halálozások számának felét a hét éven aluli gyermekek adják, akkor be­látjuk azt, hogy a temetőben tulajdonképen minden második fejfa egy-egy gyermekhalottat jelent, egy-egy olyan gyermekelhalálozást, ame­lyet jobb lakásviszonyok között .okvetlenül ki lehetett volna kerülni az ország javára, erősö­désére. Epen ezért, t. Nemzetgyűlés, én ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban szükségesnek tar­tanám, hogy a kormány ne nézze közönbösen azt sem, hogy a falunak népe miként lakik, ne nézze el azokat a kezdetleges építkezési szokáso­kat, hanem hasson oda, hogy a fennálló építési szabályrendeletek ezen építkezések kivitelénél alkalmaztassanak is. (Helyeslés a jobboldalon.) Ami már most a kérdésnek ama további részét illeti, hogy a földbirtokreform helyes kivitele miként hathat még kedvezőleg a nép­erőnek kifejlesztésére, utalok Dräxler János képviselőtársunknak tegnapi beszédére, melyben nagyon helyesen állapította meg, hogy ennek a földbirtokreformjavaslatnak törvényerőre emelése után az elemi iskolai oktatásnak többé nem szabad abban a formában és azok között a keretek között maradnia, mint ahogy eddig volt. Mert hiszen természetesen lehetetlen az, hogy az a falusi gyermek ugyanazokat a dolgokat tanulja, mint a fővárosi gyermek, mikor pedig neki mások az életviszonyai és mások az élet­szükségletei. En is amellett vagyok, hogy a földbirtok­reform törvényerőre emelésével kapcsolatban a falusi elemi iskolai oktatást sürgősen át kell változtatni a falusi életviszonyoknak, életszoká­soknak megfelelően, de szükségesnek tartanám azt is, hogy ebbe az uj falusi elemi iskolai ok­tatásba az egészségügyi kultúrának müvelése is minden körülmények között belekapcsoltassók. (Helyeslés.) Mert ha tudjuk azt, hogy a gyilkos beteg­séget okozó mikrobák elsősorban a rossz levegő­ben ós a szennyezett talajban tenyésznek, és ha tudjuk azt, hogy ezektől a mikrobáktól fertőzött embereket elkülönítéssel könnyebben gyógyít­hatjuk, másrészt elkülönítéssel megakadályoz­hatjuk azt, hogy másokat inficiálva a beteg­ségeket szaporítsák : akkor be kell látnunk, hogy nekünk tulajdonképen a nemzeti erőnek fejlesztése, a népegészségügynek védése szem­pontjából szükségünk van azokra az eszközökre, — és ezeket az iskolában könnyen megszerez­heti a nép — amelyekkel gátat tudunk vetni a betegségek terjesztésének. Az iskolában tanul­ják meg a falu gyermekei, hogy mik az egész­séges lakásnak követelményei, mi a hatása ennek a jólétre, mi az, ami a mindennapi környezet­ben magunkra és családunkra nézve hasznos, ós miként óvhatjuk meg magunkat és embertár­sainkat a káros hatásoktól és a fertőző beteg­ségektől. Végül, t. Nemzetgyűlés, rövidesen arról akarok szólani, hogy ennek a földbirtokreform­javaslatnak törvényerőre emelkedése, nézetem szerint, magával fogja hozni a jobb egészség­ügyi ellátásnak biztosítását is. Tegnap nagyon helyesen jegyezte meg Rupert Rezső t. képviselőtársunk, hogy ez a földbirtok-

Next

/
Thumbnails
Contents