Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-124

390 A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. évi november hó 9-én, kedden. amelyek higgadt és körültekintő megfontolás után a lehető legigazságosabbnak látszó mér­sékelt elvi alapokon épültek fel, hagynának maguk után kivánni valót, mert megtaláljuk benne a szociális elvek legfontosabb sarkkövét, a kis existeneiák felsegitésének megerősitését anélkül, hogy evvel a nagybirtokosok érdekeit érzékenyen sujtanók. Megtaláljuk benne az általános nemzeti gyarapodás és a nemzeti érzelmek, faj- és haza­szeretet felébresztésére való törekvést azzal, hogy a háború szerencsétlenéinek és egyáltalában a teljesen vagyontalan néposztálynak, de egyéb­ként törekvő és szorgalmas munkásnépnek meg­adja a módot és alkalmat, hogy a nyomorból kiemelkedve hasznos szolgálatot tehessenek ennek az elárvult hazának és emellett serkentse őt munkára felemelő tudat, hogy szorgalmas munkája gyümölcseként megmarad számára egy talpalatnyi föld, amelyet tulajdonának nevezhet. Nemzeti szempontból különösen fontos a kisbirtokok kiegészítése, megnagyobbítása és a középbirtokok lehető szaporítását célzó intézke­dés, amely a nemzet gerincét képező kisgazda­társadalom szaporítását és erősitését célozza. Teljes egészében osztozom Grriger Miklós t. kép­viselőtársam nézeteivel, amelyekkel pálcát tör a túltengő nagybirtokosok és különösen egyes nagybirtokosok nemtörődömsége és a legelemibb szociális érzékük hiánya felett, amelyek kut­forrásai voltak mindig a munkásnép elégedet­lensége fokozódásának. Mert ha végigtekintünk a múltban és a jelenben bérbe adott nagybirtokok névsorán, ezer ós ezer holdat találunk egy-egy komplexumban nagy tőkével rendelkező üzletemberek, vagy bankok kezén, akiktől háromszoros bérösszegért, sőt még nagyobb bérösszegekért voltak kényte­lenek a kisbirtokosok, a kisemberek, apró par­cellákat bérbe venni. A nagybérlők oly magas áron adták bérbe bérleteik kisebb részét, hogy azt, ami abból befolyt bérösszegben, fedezte az egész nagy bérlet összes rezsijét. Ezen eljárásért kevésbé okolhatjuk az élel­mes nagybérlőket, mint inkább a nagybirtoko­sokat, akik pusztán kényelmi szempontból sok­kal célszerűbbnek tartották úgynevezett házi zsidajuknak egy kézbe adni a bórletet, mint hogy veszekedjenek ötven vagy száz kérgesmarku mun­kással. (Igaz ! Ugy van !) A nagybérlőnek azon­ban már nem derogál a kérgestenyerű munkás­néppel parolázni, különösen nem akkor, mikor evvel busás haszon jár. Hogy a szegény munkásnéppel nem törőd­tek kellőképen, ez nem mindig a nagybirtokos rovására Írandó fel, mert igen gyakran a telj­hatalmú főtisztek elzárkózottsága volt az oka, hogy a népen nem lehetett segíteni, mert a földesúr, aki közvetlenül nem érintkezett a néppel, alig vett tudomást annak mélységes bajairól, pedig a szegény munkásnép igényeit egy kis jóakarattal nagyon könnyen kielégít­hették volna, sőt fokozhatták volna benne a munkakedvet és a gazdához való ragaszkodást. A régi világban nem is volt ritka az apá­ról fiúra öröklött öregcseléd, akinek példáját elszórtan néha megtaláljuk ma is. Kerületem egyik községében, gróf Wenckheim Dénes akasztópusztai uradalmába kell csak ellátogatni, ott van egy Frank Ferenc nevű deresedő hajú öreg tiszttartó, aki igazi típusa a régi tisztek­nek. Itt a cselédek között nem is volt bolse­vizmus, de még csak elégedetlenség sem, mert Frank tiszttartó valóságos apja, oktatója a cse­lédségnek, aki a háború alatt a hadbavonultak otthon maradt hozzátartozóinak épugy kiadta a konvenciót, mintha a családfent&rtó otthon lett volna és dolgozott volna. A pénz felülbélyegzése alkalmával a cseléd­ség pénzét teljes egészében visszaadta, a háború­ban elesettek és rokkantak hozzátartozóiról a lehető leghumánusabban gondoskodik most is és emellett a birtok tulajdonosának ma is igen nagymérvű produktumot állit elő, olyannyira, hogy grófjának legnagyobb megelégedését tudja kiérdemelni és teheti azt avval az egyszerű magyarázattal, hogy meg tudja becsülni a munkáskezet, azt okszerűen ki tudja használni és humánus ténykedésével serkenteni tudja a munkások munkakedvét. Kerületem egy másik községében, Vésztő községben találtam az áldozatkész színtiszta magyar nemesérzésü egyszerű kisgazdának ki­emelkedő példáját, akiben oly szociális érzést tapasztaltam, amelyet példaképül tudnék oda­állítani sok ezer holdat örökölt nagybirtokosaink elé. Komlódi József vésztői kisgazda, négy gyermek atyja, négyszáz kis hold birtokosa, anélkül, hogy erről a környék lakóinak tu­domása lett volna, ötvenhat katasztrális hol­dat bocsájtott kitűnő termőföldből a község elöljáróságának rendelkezésére azzal, hogy ezt osszák fel a hajléktalan munkásnép között. Ez a felosztás a múlt hónapban tényleg meg is történt ; 296 családnak adtak házfel­épitésre alkalmas területet. Ez az eset annál is inkább felemlitésre méltó, mert ott majdnem összefüggően egy darabban több mint 40.000 katasztrális hold uradalmi birtok terül el és eddig csak Komlódi József 400 holdas, négy gyermekes kisgazdának volt érzéke ahhoz, hogy a szegény hajléktalan munkásnépet valami kis földhöz juttassa. Sokan azt vitatják, hogy Magyarországon, de még csonka Magyarországon sem lehet be­szélni földéhségről. Igaz, hogy egyes helyeken egyáltalában nincs nagybirtok, vagy ha van, akkor is arányosan vannak közte a községi kisemberek megélhetését biztosító kisbirtokok. De hogyne volna ott földéhség, ahol, mint pl. a kerületemhez tartozó Bucsatelep községben : hol a 360 házból álló község lakóinak összesen 362 katasztrális hold birtoka van. Ezzel szem­ben, közvetlenül a község szélétől kezdődőleg,

Next

/
Thumbnails
Contents