Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-124
A Nemzetgyűlés 124. ülése 1920. ' Részletesebben foglalkozni kívánok még a javaslatnak azzal a részével, amely a járadékbirtokok kérdését illeszti be a javaslatba. A gondolat maga annak az eredménye, bogy mindnyájan tudjuk, hogy azok, akik vagyonnal, fundus instruktussal nem rendelkeznek, szükséges, hogy mégis földhöz jussanak. Hangsúlyozom, bármenynyire respektálom egyes kisgazdaképviselőtársainknak a kisgazdaosztály, a törpebirtokososztály megerősítésére célzó törekvéseit, szociális szempontból egyike a legnagyobb jelentőségüeknek a javaslatnak az a része, amely földnélküli elemeknek akar bizonyos földet juttatni. A Tiszántúl nagy tömegekben élnek együtt a földmunkások. Ezek az emberek szorgalmasak, ezek megfeszített munkával dolgoznak. De őket is megfertőzte a bolsevizmus gondolata, a háború sok nyomorúsága. Az ő lelkületükben is ott él a gyűlölet és szociális szempontból épen ezek a nagy tömegek jelentik a legnagyobb veszélyt megmaradt kis országunkra. Az 1890-es években bizonyos nagyobb sulyu agrár mozgalmakat sokkal kisebb jelentőségű események és tények váltottak ki azoknak a munkásoknak lelkületéből, mint amennyi hangulatkiváltásra ez a hat esztendő bőven szolgáltatott alkalmat, őszintén megmondom azonban, hogy a javaslatnak az a része, amely a járadékbirtok kérdésével foglalkozik, épen mert szociális szempontból ilyen nagy jelentőséget tulajdonitok neki, nem elegit ki engem. Abban a javaslatban nagyjában az a gondolat van benne, hogy járadék formájában is lehetséges legyen házhelyet és földet szerezni. En ezt nem tartom kielégítőnek. Ne ringassuk magunkat optimizmusban. Itt van előttünk az általunk megalkotott szükségszerű kis törvény, amely a házhelyek kérdésével és a kisbirtok kérdésével foglalkozik. Azt látjuk, bogy a végrehajtásnál a legnagyobb akadályok állnak elő. Tisztelet a tiszteletreméltó kivételeknek, de van nagyon sok nagybirtokos és nagybérlő, de hangsúlyozom, nagyon sok hatósági személy is, megmondom a földmivelésügyi minister urnák, épen az ő tárcája keretébe tartozó gazdasági felügyelők közt is, és nagyon sokan vannak a közigazgatásban is, akik ennek a kisbirtok-törvénynek a végrehajtását nem segitik elő azzal a hazafias kötelességtudással, amelyre ma szükség volna, hogy ezeket a tömegeket megnyugtassuk. Okulva ezen a példán, nekünk igenis arra kell törekednünk, hogy mikor a járadékok kérdésében azokat a szakaszokat lefektetjük, nem azt kell mondanunk, hogy a birtokos járadékbirtok formájában adhat házhelyet és parcellát, ezt nem igy kell kifejezni, mert ezt nem lehet a birtokosra bizni. Itt arról van szó, hogy épen a legszegényebb tömegeket kell kielégítenünk, azokat kell megnyugtatnunk, öbennük keltünk bizalmatlanságot a törvény iránt, a mi munkánk iránt, ha itt bizonyos jogokat nem állapitunk meg az ő részükre. Ki kell mondanunk azt, hogy akinek jogigénye van arra, hogy a törvény értelmében járadékéi november hó 9-én, kedden. 367 birtokot szerezzen, annak jogában áll a birtokot járadék formájában biztosítani. Majd a részleteknél javaslatot fogok tenni és meg vagyok győződve,hogy t. barátaim ezt helyesléssel elfogadják. Meglehetős vitára adott alkalmat a törvény végrehajtásának kérdése, őszintén megmondom, hogy amikor ez a javaslat készült és politikai barátaink körében erről beszélgettünk, akkor én nem voltam azon az állásponton, hogy országos birtokrendező biróságra bizzuk a végrehajtást. (Mozgás a jobboldalon.) Ma is csak bizonyos kautelák mellett tudom ezt nyugodt lelkiismerettel elfogadni. Ismerjük mindnyájan a magyar bürokrácia lassúságát, amelyre nem kell példákat felhozni. A ministeri umokban, ha szorgalmasan utána járunk is, hetekbe, hónapokba telik, amire egy ügy végigjárja a bürokrácia összes fórumait. Én ugy gondolom, kevés olyan szerve lesz az államnak, amelyre a legközelebbi időben olyan intenzív munka várna, mint az országos birtokrendező biróságra. Tessék most elképzelni, mennyi nehézség fog itt előállni. Én legjobb szerettem volna, ha a törvény végrehajtását a rendes bíróságokra bizzuk, már csak költségkímélés okából is. Mindnyájan tudjuk, milyen szomorú képet nyújt állami költségvetésünk. Majd a költségvetés tárgyalásakor elő fogjuk sorolni aggodalmainkat. Mindannyian azt prédikáljuk ma, hogy szükség van szerénységre, az igények lefokozására, noha mindenhonnan csak kérő szavakat, csak követeiőzéseket hallunk. Ugy látszik, hogy ebben a kis csonka országban még mindig nem ébredtek sokan annak tudatára, hogy nekünk csak addig szabad nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. Én itt sok flancot látok. (Ugy van !) Hozzá vagyunk szokva a régi keretekhez, amikor meg voltak a bányáink, a nagy erdőségeink, megvolt a Bácskánk, a Bánátunk. De ma egy szegény kis ország vagyunk, amelyet elsorvasztott a háború. Mi csak akkor tudunk rendbe jönni, ha egész állami életünkből kiküszöböljük a flancot. Annyi ministerünk és államtitkárunk van, mintha akkora területet nyertünk volna, mint amekkora a régi Magyarország volt, sőt talán még akkor is sok lenne a jóból. (Ugy van !) Amikor takarékosságról beszélünk és igyekezünk a tömegeket megnyugtatni, igyekezünk a nyomorgó tisztviselők igényeit leszólítani, akkor megint egy uj intézményt csinálunk, amely ha nem is kerül sok pénzbe, de mégis csak pénzbe kerül. Majd a részletes vitánál még foglalkozni fogok ezzel a kérdéssel. A vita során hallottunk igen értékes, komoly, mélyreható felszólalásokat. A szónokok felölelték a birtokrendszer történelmi folyamatát, bemutattak külföldi példákat, foglalkoztak a közelmúlt politika eseményeivel. De nekünk, akik az agrárdemokrácia alapján állunk, akik nemcsak az ajkunkon, de a szivünkbsn és a lelkünkben, a vérünkben hordjuk a falusi földmivelőnép szeretetét, nekünk nem szabad elsiklammk egy olyan dolog fölött, amely a közelmúltban játszódott le Magyar.
