Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.

Ülésnapok - 1920-121

262 A Nemzetgyűlés 121. ülése 1920. áldásosán szolgálja, hogy annak áldásából mindenki életszükségleteinek megfelelően részesülhessen. E megállapítással nem kivánom a föld világkommunizmusának tantételét hirdetni, mert hisz az emberiségnek a természet törvényei szerint való fejlődése minden kommunizmust lázár, főleg azonban a földre vonatkozó kommunizmust zárja ki, de annál erősebben ki akarom domborítani azt a gondolatot, hogy a föld és az ő kincsei nem képezhetnek monopóliumot, (Ugy van!) hogy amint minden embernek joga van a levegőhöz, a napsugárhoz, a világossághoz, ugy joga van a földhöz is, hogy a magántulajdonban lévő föld nem képezheti akadályát az emberiség haladásának és boldogulásának és hogy minden kiváltságnak, minden előjognak el kell söpörtetnie, ha az a földnek az emberiség javára való kiaknázását megnehezíti, megakadályozza vagy lehetetlenné teszi. (Ugy van! Ugy van!) És hinni remélem, hogy amikor ezt a gondolatot kiemelem, a t. Nemzetgyűlés, valamint a magyar társadalom óriási többségének szivéből beszélek. ( Ugy van ! Ugy van !) Ma már e fórumon más az uralkodó hangulat, mint amilyen évekkel azelőtt volt, amikor a földbirtok igazságtalan megoszlását, ezt a társadalmat senyvesztő betegséget, ezt a nemzetet fenyegető bajt még csak észre sem akarták venni, annál kevésbé orvosolni. Ma már, hála az égnek, annak az örvendetes jelenségnek vagyunk tanúi, hogy a népképviseletnek tagjai között, ha a terápiánál meg is szakad, de legalább a diagnózisnál szembeszökő az egyetértés. Ugyancsak társadalmunk széles rétegeiben évekkel azelőtt az volt az uralkodó felfogás, hogy szociális kérdés nincs, hogy társadalmi é§ gazdasági berendezkedésünk, következőleg a földbirtoknak megoszlása ideális, olyan tökéletes, amilyen csak lehet, hogy az »mindig igy volt« és »örökké igy fog maradni«, hogy a tömegnyomorért egyetlen egy emberi intézmény sem felelős, és hogy tudománytalan, utópisztikus, sőt forradalmi jellegü minden kísérlet, mely az összes néprétegek életszükségleteinek, életviszonyainak állandó és hathatós javítását célozza. Ma azonban már a közvélemény is hangosan hirdeti, hogy szociális kérdés igenis van, ( Ugy van ! a baloldalon.) hogy ennek a kérdésnek megoldása nem állhat szentimentális beszédekből, de még néhány ingyenebéd-akcióból és gyermekmenhely létesitéséből sem, hanem egyedül a keresztény igazságosság kérlelhetetlen diadalából. (Igaz ! Ugy van !) Szép dolog a keresztény irgalom, de még szebb a keresztény igazságosság és cselekedet, amely nem tűri, hogy egy és ugyanazon állam területén élő honszerző' utódok közül a milliókra menő nagyobb rész a vagyontalanságnak örökös rabszolgaságára legyen kárhoztatva, mialatt néhány kiváltságos ember munka nélkül élvezi a gondtalan életnek előnyeit és nem tűri, hogy a társadalom óriási része kizárassék a föld ama javainak élvezetéből, amelyek Isten gondolata szerint minden embert megilletnek, évi november hó 5-én, pénteken. Mert, t. Nemzetgyűlés, a Teremtő nem kontár. Olyannak teremtette földtekénket, hogy abból mindenkinek juthat, ha az őt illető részt jogilag el nem zárják előle. Földünk művelhető területe cirka hét és fél milliárd hektár, az emberiség száma pedig 1*8 milliárd, s igy minden főre átlag három hektár termőföld esik, ami untig elég egy embernek élelmezésére. Hogy az emberiség nagyobb részének még sincs földje, ez csak amellett szól, hogy a földmonopólium nem természeti, hanem jogi, még pedig nagyrészt az emberiség egy részének önzéséből folyó jogi akadály. (Ugy van ! a jobboldalon.) Nem csoda, hogy a kitagadottak e jelenség ellen, a föld és nép viszonyának e diszharmóniájával szemben nemcsak tiltakoztak, hanem annak megszüntetése végett a történelem folyamán véres harcokat is vivtak. A nagy osztályharcok is, ame- , lyek a társadalmi rendnek átalakítását célozták, végső ideáljukat tekintve, a földbirtokért folytak ; a városból indultak ki s a falun dőltek el. A földreformra vonatkozó ideál ugyan mindig más és más volt, de apostolai, katonái és vértanúi egy gondolatban, egy elvben mindig megegyeztek ; abban t. i., hogy egészséges szociális viszonyok lehetetlenek ott, ahol a földmiveléssel foglalkozó népnek óriási része a földtől el van zárva. (Ugy van! a baloldalon.) Nem állitom, hogy az emberiség történelmének kovásza nem a földkérdés volt, annjd azonban bizonyos, hogy minden népnek agrártörténetében ez játszotta a döntő szerepet, sőt — amint a javaslathoz fűzött indokolás is megjegyzi — voltak korszakok, amelyeknek egyetemes történetében is a földkérdés az volt, ami a zenedarabban a vezérszólam. Nem akarván obstrukciós beszédet mondani, (Haljuk! Halljuk!) — elég hosszadalmas leszek — nem terjeszkedem ki a Hellaszban és a római birodalomban lefolyt ama véres harcokra, amelyeknek célja a birtokeloszlás rémitő arányta- ' lanságainak megszüntetése volt, csak arra kérem a t. Nemzetgyűlést, méltassa szíves figyelmére a történelemnek megvesztegethetetlen szavát és perdöntő Ítéletét, és szüntesse meg az állam érdekében azt a tűrhetetlen jogi állapotot, amelynél lehetséges, hogy a földmiveléssel hivatásszerüleg foglalkozó nép millióinak egy talpalatnyi földje sincs és döntse meg azt a .birtokpolitikai rendszert, amely a szociális atmoszférát megmérgezi, az állami rendet és a társadalmi konszolidációt veszélyezteti. (Helyeslés.) Igaz ugyan, t. Nemzetgyűlés, hogy akár zilált pénzügyi viszonyainkat tekintjük és ezzel kapcsolatosan a földár és a törlesztés megállapításainak nehézségeit, akár a termelési eszközöknek hiányát és közélelmezési érdekeinknek rendkívüli érzékenységét : a mostani idő a birtokpolitikai reform sikeres végrehajtására nem mondható a legkedvezőbbnek. Ám ennek a kérdésnek megoldása elől az ország, és különösen a falu békéjének veszélyeztetése nélkül nem térhetünk H. Ismétlem azt, amit előttem szólott t. képviselő-«