Nemzetgyűlési napló, 1920. VI. kötet • 1920. szeptember 25. - 1920. november 12.
Ülésnapok - 1920-119
216 A Nemzetgyűlés 119. ülése 1920. De nekünk, ha nem zavarjuk össze a munkáskérdést a szociáldemokráciával, mindamellett a munkásmozgalmak által létrejött intézményeket védelmünkbe kell vennünk és ki kell fejlesztenünk. Tudom nagyon jól, hogy a szociáldemokráciának, illetőleg a szocializmusnak van egy árnyalata : a revizionisták, akiknek vezére Bernstein, akik nyíltan hirdetik azt, s többek között Bernstein is mondja, hogy a proletárok diktatúrája, amelyet a marxisták szünet nélkül hangoztatnak, célszerűtlen és keresztülvihetetlen ábránd, hogy nem a bujtogatás, nem a kedélyek tüzelése vezet célhoz, hanem az átgondolt, apró, kitartó kulturmunka. Tudom nagyon jól, hogy a szocialisták között vannak olyanok, — mint pl. Vollmar, Auer Dávid, Wolkenberg, Heine, Jaurès, akit megöltek, Thomas, Vanderwelde, Turati, — akik nem hivei a marxizmusnak, és akik már szakítottak az orthodox szociáldemokráciával és a marxizmussal, akik azt hirdetik, hogy igenis nem revoluciót kell csinálni, hanem evolúciót, nem forradalmat, hanem demokráciát. Ha a szociáldemokrácia erre a területre lép, ha nálunk Magyarországon elhagyja azt az útvesztőt, amelybe őt a marxizmus juttatta, amelylyel tönkretette Magyarország gazdasági életét és ország egységét is és amellyel a kommunizmus rémnapjait virrasztotta reánk, ha a magyarországi szociáldemokrácia is a revizionisták útjára lép és lassú kulturmunkával, lassú fejlődéssel, törvényhozási utón, szociális törvényhozással igyekszik törekvéseit előmozdítani : akkor minket az ő oldala mellett talál. Mert a munkásmozgalmak által létrejött intézmények anynyira fontosak és annyira magukban hordják a társadalom békéjét, hogy azoknak nekünk is érvényt kell szereznünk, A munkásmozgalmak által kiváltott ilyen intézmény : a szakszervezet. Sokan ettől ma félnek. Nem csodálom, hiszen a kommunizmus és a magyarországi szociáldemokrácia az ő erőszakával annyira lejáratta a szakszervezeteket, azzal a munkájával, hogy még ólelmiszerjegyet, szivarjegyet is csak akkor lehetett kapni, ha a szakszervezetnek tagja volt az illető, azzal a munkájával, hogy a szakszervezetek a vörös katonaságnak úgyszólván toborzóhelyeivé lettek, annyira gyűlöletessé tette ezt a szakszervezetet, hogy ma nincs ebben az országban igaz magyar ember, aki a szakszervezeteket örömmel, szívesen látná. (Ugy van! jobbfelül.) Mindamellett azt a hatalmas erőt, amely a szakszervezetekben megvan és amely biztosítja és magában hordja a munka organizációjának a létfeltételeit, nekünk szem elől tévesztenünk nem szabad. A müveit nyugatnak országai mérlegelvén a#t a nagy horderőt, amelyet a szakszervezetek magukban bírnak a munka organizációjának és alkotmányának biztosítása szempontjából, törvényhozásilag biztosították a szakszervezkedés jogát. Mert hiszen a szakszervezeteknek megvan évi november hó 3-án, szerdán. a maguk feladatuk. Legelsősorban megvalósítják azt, amit a liberalizmus elméletben hirdetett. A liberalizmus megadta a munkásnak az egyenjogúságot a tőkével és a munkaadóval szemben . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Méltóztassanak helyeiket elfoglalni! Nagy János : ... de a valóságban nem tudta megvalósítani. Mert hiszen a munkásnak nincs más tőkéje, mint csak a munkaereje, amelyet, ha élni akar, minden körülmények között a tőke szolgálatába kell adnia. Ezért soha sincs megfelelő egyensúly és soha sincs a megfelelő intézmények által biztosított egyenlőség, egyenjogúság a munkás és a munkaadó között. A szakszervezetekben tömörült munkásság ezt a liberalizmus által kiadott jelszót és biztosított jogot tudta megvalósítani, s egyúttal a szakszervezetek a munkásságot a szakszervezetek kebelében komolyabbá, számítóbbá, áldozatkészebbé teszik. A magára hagyott, a szakszervezeten kivül álló munkás nagyon könynyen elzüllik és tönkremegy, míg a szakszervezetekben tömörült munkásságnak az áldozatkészségét — sokszor, igaz, helytelen útra vezetve — bámulhatjuk mi, akik az áldozatkészségnek hirdetői és apostolai vagyunk. A munkáskérdéssel foglalkozó egyik nagy statisztikus harminc év statisztikáját gyűjtötte össze s arra a végső konklúzióra jutott, hogy a szakszervezetekben van a munka organizációjának egyedüli feltétele, s a szakszervezetek, az erős, komoly szakszervezetek akadályozzák meg az elhamarkodott sztrájkokat, az elhamarkodott munkabeszüntetéseket és azokat a forradalmakat, amelyek a gazdasági életben napirenden voltak. Ezért Anglia már 1824-ben elismerte a szakszervezkedés jogát és Angliának törvényhozása csak azokra a visszaélésekre, illetve azok megakadályozására terjed ki, amelyek a szakszervezkedés gyermekkorát jellemezték, annak gyermekbetegségei voltak. Angliában az úgynevezett Trade Unions a legerősebb várai voltak a munkásságnak, amelyek a komoly szaktudás kiépítésébe, a munkás gazdasági erejének védelmébe fektették a legnagyobb tevékenységüket. 1906-ban a munkások 60%-a volt ebben a szervezetben, mintegy 2.106,000 taggal. Ezeknek csak egy volt a hibájuk, hogy a nem tanult munkásokra nem fordítottak figyelmet. Csak az 1900-as évektől datálódik az, hogy a szociáldemokrácia a nem tanult munkásokat is igyekezett szervezetekbe tömöríteni. Az angol munkásságot, az angol Trade-Unionokat nem jellemzi a marxista, a szociáldemokrata törekvés. Mint ahogy Kautsky mondja: Angliában a szociáldemokrata utópiákkal nem lehetett hatást elérni. Hogy most megváltoztak a viszonyok, nem csoda, hiszen a háború nagy lerongyolást idézett elő még a győztesek között is, ugy gazdaságilag, mint erkölcsi téren.
